Gimisek

1. fejezet

5:45. A kedvenc részem a napból. Utálom. De mivel el kell érnem a buszomat és csupán 1 órám van erre, amibe bele kell érteni a 15 perces sétát, ami idő alatt eljutok a buszpályáig. Nem is tudom hogyan érek oda minden áldott nap. De vissza a reggelemhez.

Mint mindig, most is csak 3 perc elteltével másztam ki az ágyból. Az első utam a fürdőbe vezetett, ahol megmosakodtam és egy kis sminkkel alakítottam az arcomon (15 évesként alap, hogy nem vagyok megelégedve magammal). Csak ezután indultam le az emeletről, a konyhába érve csupán apukámmal találkoztam, ami nem meglepő. Csak ő megy fél nyolcra dolgozni a családból. Az öcsém anyámmal együtt később kel, anyám viszi őt suliba.

-Jó reggelt Hanna. Mi újság? Lesz ma dolgozatod?-fogadott a szokásos kérdéseivel.

-Nem. Legalábbis remélem. Minden oké-mosolyogtam rá.

-Mit kérsz reggelire?-kérdezte, miközben a hűtőben kezdett kotorászni.-Bár mindegy-mondta, mielőtt meg tudtam volna szólalni.-Megint nincs itthon semmi értelmes, csak szendvicsnek való cuccok-vagyis csak a szokásos hétfő reggel. Anya rendszerint vasárnap mindenféle ínycsiklandó dolgot főz, viszont ennek általában az az eredménye, hogy ilyenkor üres a hűtő.

-Akkor felmehetek öltözni?-kérdeztem, miután kipakolt egy adag vajat és felvágottat az asztalra.

-Persze, menj csak. Ez 5 perc múlva kész van-bólintott.

Hát igen. Szerintem ez alapján azt mondhatom, hogy a családom normális. Vagyis átlagos. Na jó. Azt hiszem iszonyatosan unalmas vagyok. Nem csoda, hogy egy fiú sem néz rám.

Tehát, miután minden ruhám rám került és meglett a szendvicsem is, kicsit késve elindultam. Igen, ez tényleg egy átlagos reggelem. Elindultam, de alig tettem meg néhány lépést, amikor valaki utánam kiáltott.

-Hannaaa!-a nevem hallatára megfordultam, és azt hiszem, ha nem gondolom át, hogy mit látok, tuti hanyattesek. Ugyanis Zalán jött felém a szokásos stílusában. Vagyis a tőle megszokott márkás ruhákban, és a normális sportcipőjében. Kicsit menő. De csak egy csöppet.-Melyik busszal mész?-kérdezte, amikor mellém ért.

-Neked is szia. Azzal ami..-néztem az órámra.-11 perc múlva indul-kerekedett ki a szemem.

-Nyugi. Egyébként miért mész a 42-es busszal? Az már negyed 8-kor fent van!-nézett rám furán.

-Nem mindenki vágyik menő belépőre, amikor már a többi a diák is ott van-kacsintottam rá.-Egyébként pedig tanulni szoktam, meg a lányok szoktak oda feljönni amikor beérnek.

-Aha-biccentett.

-Na most mi van? Ennyire unalmasnak tűnök?-vigyorogtam.-Amúgy nem később szoktál te menni?

-Ja, egy volt osztálytársamat várom meg reggelente. De te egy mostani osztálytárs vagy, ezért inkább veled megyek-húzta félmosolyra a száját.

-Most el kellett volna ájulnom? Mert akkor inkább tisztázzuk-mondtam, miközben megpróbáltam megállni, hogy kitörjön belőlem a röhögés.

-Haha. Egyébként ott az imádott buszod-mutatott előre. Jéé. Arrébb költözött a buszpálya, vagy mi van? Ezen az úton csukott szemmel is végigmegyek.

-Tovább akarsz kísérgetni, vagy megvárod azt a bizonyos volt osztálytársat?-néztem rá kérdőn.

-Szerintem megvárom-vont vállat.

-Akkor suliban-biccentettem, majd elindultam a busz felé. A bérletemet felmutattam, és hátul próbáltam magamnak helyet keresni. Levágtam magam az egyik jobb oldali ablak mellé és bedugtam a fülhallgatómat a fülembe, és elindítottam az Amnesiát. Visszanéztem az aluljáró fele, ahol Zalán éppen átölelt egy eléggé csinos lányt. Aha. A volt osztálytárs, vagy ki a szösz. No comment.