Gimisek

2. fejezet

Reggel álmosan nyújtóztam ki az éjjeliszekrényem felé a telefonomért. Nem tesz jót az tizenegyig tartó tanulás. Megnyomtam a képernyőzár gombját, és frászt kaptam.

-Nem létezik, hogy 6 óra 20 van!-kiabáltam, miközben a fürdő felé rohantam néhány ruhával, azzal a céllal, hogy én 10 perc alatt rendbeszedem magam és igenis elérem a buszomat. Aha. De a fürdő foglalt volt.

-Olivér! Mi a fenét csinálsz te a fürdőben reggel fél hétkor?-kiabáltam az ajtónak.

-Amit normális srácok reggel ilyenkor szoktak-jött a válasz.

-Na jó, most viszont légyszíves engedj be, mert 8 perc múlva el kell indulnom, ha nem akarok elkésni-toporogtam az ajtó előtt.

-Nem-mondta.-Nem matekoztál velem, és nem voltál hajlandó tegnap bocsánatot kérni, mert anya tanult velem.

-Tudod mit? Én elmentem-indultam a szobám felé, és a tesicucccomban talált fésűvel próbáltam rendbehozni a frizurámat a telefonom szelfikamerája előtt. 

5 perc múlva tízórai és víz nélkül rohantam ki a kapun. Ahol egy számomra ismeretlen lány állt. Majdnem fel is löktem, bár inkább azon kezdtem gondolkodni, hogy miért is áll itt. Vajon kihez..?

Na várjunk csak.. Olivér! Esküszöm kinyírom. Szinte futva indultam el, majd az önkormányzatnál majdnem fellöktem valakit.

-Hé! Minden oké?-szólt utánam az, akit majdnem fellöktem. Megfordultam, és pislogás nélkül meredtem Zalánra. Na jó, azt hiszem elég volt a mai reggelből.-Minden oké?-fürkészett.

-Bocsi, tényleg-tűrtem a fülem mögé egy a hajtincset.-Borzalmas egy reggelem volt-sóhajtottam.

-Menjek veled?-bukott ki hirtelen belőle a kérdés.-Mert úgysem csinálnék mást-motyogta lehajtott fejjel.

-Okké, akkor menjünk-erre belémkarolt és elindultunk. Asszem sokkot kaptam. Na mindegy.

-Szóval, ki volt az a csaj a kaputok előtt?-fordult felém.

-Bár tudnám-forgattam a szememet. Honnan a fenéből látta? Eljött hozzánk? Majd később kikérdezem.-Valószínűleg Olivérhez van köze. Nem tudom mi ütött belé.

-Vele vesztél össze?-kérdezte.

-Mi van?-meresztettem a szememet.

-Egy ilyen korú fiú, mint ő, akkor viselkedik így, ha egy lányt próbál befűzni-magyarázta komoly arccal, de szerintem nem sokra volt attól, hogy elröhögje magát.

-Te mikor jegyezted meg az öcsém nevét és korát?-néztem rá féloldalasan. Nem szólalt meg. Azt hiszem (ettől függetlenül), hogy lesz egy komolyabb beszélgetésem az öcsémmel.

-Ma is a korábbi busszal mész?-kérdezte amikor néhány perc múlva leértünk a buszpályához.

-Úgy terveztem-vontam vállat.-De mivel ott megy erre semmi esélyem-sóhajtottam.

-Okos. Az most jön-röhögte el magát végül.-Menjek veled?

-Hirtelen a kísérőm lettél, vagy mi?-néztem rá hitetlenkedve. Nem hittem, hogy komolyan beszél. Most őszintén, kiveszi őt komolyan? Jó, ez most nem azt akarja jelenteni, hogy nem bírom őt, vagy ilyesmi, de az ilyen kérdéseknél komolyan elgondolkodom rajta, hogy ezek hogyan hangzottak a fejében, mielőtt kimondta őket. Mert ilyenkor elég idiótának tűnik.

-Na, ennyit kell ezen gondolkodni?-vigyorgott.-Bár azt mondjuk nem mondhatod meg, hogy melyik buszra szálljak. Szóval szerintem én is azzal megyek.