Gimisek

7. fejezet

Valami rezeg. Iszonyat idegesítő. Lehet, hogy fel kéne kelni.... Várjunk csak.. Reggel van egyáltalán? Fogós kérdés.

Szóóóóval, az értelmes reggeli gondolataim háromszori átgondolása után döntöttem úgy, hogy kinyitom a szemem. Furcsamód az ágyamban voltam, a saját szobámban, minden jel szerint egyedül. Érdekes, mert emlékeim szerint Zalán mellett aludtam el valahol a második film közepén. Na jó, azt hiszem, nem csináltam semmi hülyeséget. Viszont az az átkozott telefon még mindig rezeg! Egy ásítás kíséretében nyúltam ki érte, a kijelzőn Zalán neve villogott. Sóhajtva nyomtam a zöld ikonra.

-Csipkerózsika, jól aludtál?-szólt bele röhögve. Zseniális érzés, ha korán reggel kiröhögik az embert, tényleg.

-Neked is jó reggelt-morogtam.-Hány óra van?-tettem fel az engem most leginkább érdeklő kérdést, elnyomva egy ásítást.

-Mindjárt 9. Már harmadszorra hívlak.

-Remek-forgattam a szemem. Megkérdezhetem milyen indíttatásból? Mert tudtommal szombat van és mivel október 23-a lesz hétfőn, még ennek a tetejébe őszi szünet is. Miért is vagyok én fent?-értem a gondolatmenet végére.

-Mert a dilis barátod felhívott, hogy megkérdezze, átmehet-e-válaszolta olyan hangsúllyal, hogy tudtam, egy percen belül nevetni fog.

-Oké. Gyere, ha szeretnél-sóhajtottam, majd kinyomtam a hívást. Egy pillanattal később valaki szinte betörte a bejárati ajtót.

-Hé! Hová tűntél?-ordibált Zalán valószínűleg valahol az előszoba környékén. Egy halk morgás kíséretében kimásztam az ágyból (a takaróm is jött velem, mindegy), majd félálomban lebotorkáltam a lépcsőn.

-Te nálad azt jelenti az átjövök, hogy berontok az ajtón?-vontam fel a szemöldököm, és éreztem, hogy szépen lassan felébredek. Főleg akkor, amikor a lépcső tetején az első fokon megbotlottam. Próbáltam a lépcsőkorlátba kapaszkodva felfogni az esést, de így is legalább fél emeletet zuhantam.-Áuuuu-szisszentem fel, minden erőmmel azon voltam, hogy ne bőgjem el magam.

-Hééé, megvagy?-jött oda Zalán, az óbégatást befejezve, majd szép lassan talpra állított.-Nagyon gáz?-nézett rám aggódva.

-Nem vészes. Este mikor mentél el?-kérdeztem, amikor csitult a fájdalom.

-Nem vettem észre, hogy elaludtál, ezért végignéztem a filmet. Egy élmény volt-forgatta a szemét.-Amúgy utána felvittelek, és elmentem. Az ajtót nem zártam be, remélem nem tört rád senki-fejezte be.

-Rajtad kívül egy elefánt sem járt itt-léptem el tőle. Vagyis akartam... 

-Hé, és a puszimmal mi lesz?-vonta fel a szemöldökét, majd a derekamat átkarolva magához húzott, és megcsókolt. Én meg azt hiszem, ha nem tart, leborulok a lépcsőről. 

-Ez neked puszi?-vigyorogtam rá.-Azt hittem lassítunk.

-Bocs. De túl jó veled ahhoz, hogy visszafogjam magam-vetett rám egy csábos mosolyt. Jesszus, mibe készülök én belemenni.-Szóval, mi van reggelire?

-Na jó. Felkeltesz szombat reggel 9 órakor, leestem miattad lépcsőn, másodszor ütöm be a lábad miattam. És még reggelit kérsz?-vontam fel a szemöldököm.

-Hozzak neked én valamit?-nézett rám. A keze lecsúszott a derekamról, én pedig megtámaszkodtam a lépcsőkorlátban, csak az egészséges lábamra helyezve a súlyomat.

-Aha. Fent van a szobámban a fáslim és a kenőcs a lábamra. Lehoznád?-néztem rá, mire ő csak bólintott. Óvatosan szökdelve mentem el a kanapéig, amikor Zalán visszaért, és lehuppant mellém a fáslit és a kenőcsöt a dohányzóasztalra helyezve.