YoonGi szíve fájdalmasan dobogott a fiú mellkasában, miközben ő ott ült szerelme mellett, s fogta a kezét. Tudta, hogy nemsokára jönni fognak az orvosok, hogy lekapcsolják JiMin-t a gépekről...de ő ki akarta használni azt a kevés időt.
Nem mondott semmit. Igaz, elméjében ezer, meg ezer emlékkép élt, melyeket elmondhatna, de minek? JiMin nem fog visszajönni, és ezt ideje volt neki elfogadnia.
Nem fogja többet fogni a kezét, és kiállni mellette az utcán lévő beszólogatóktól...
Nem viszi majd el a kedvenc éttermébe, hogy egy kiadós beszélgetés mellett elfogyasszanak egy - egy finom levest.
Nem járnak majd esti sétákra, amikor megcsodálják a nagyváros éjszakai életét, és soju-t isznak a barátaikkal.
Nem érintheti meg, és nem csókolhatja meg.
Elveszítette őt.
Elveszítette mindenét.
"Tudom, hogy azt kérnéd, lépjek tovább..." Szipogott. "...de kétlem, hogy ez valaha menne. Örökké szeretni foglak. Kérlek bocsáss meg nekem!"
Némán folytak le arcán könnyei; vége volt.
Kifutottak az időből.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
