A csillag (S.M. fanfiction)

2. rész

Amikor végeztem nagy öröm járt át. Szívesen megosztottam volna valakivel, de sajnos anyum dolgozott és senki más sem tudott elkísérni. Ahogy tudtam írtam egy SMS-t anyukámnak, majd lementem a nézőközönségbe. Izgatottan nézem, ahogy valaki épp befejezi a produkcióját majd figyeli a mentorokat, akik nemlegesen rázzák a fejüket. Neki sajnos véget ért a tehetség kutató. A fiú nagyon el volt keseredve, láttam még távolról is, hogy könnyezik. Aztán jött következőnek egy lány. Mosolyogva bemutatkozott, és azonnal elkezdte kioktatni a mentorokat.

-Sziasztok Gabriela vagyok. Láttam már nem egy ilyen tehetségkutatós műsort, és tudom, hogy a mentorok előszeretettel gúnyolják ki az itt fellépő embereket. Én csak annyit kérek, ha nem tetszik amit itt csinálunk, ne bántsatok minket, csak mondjátok el szépen piszkálódás nélkül.
Láttam, hogy Ed hátra pillantott bólintva, mire mindenki elkezdett egyszerre tapsolni meg fütyülni. Úgy tűnt nem sértődött meg egyik sem, viszont a lány meglepődött, hogy ennyire könnyen fogadták, szinte még meg is dicsérték. Egy olyan számot énekelt, amit én nem ismertem, de a dalszövege nagyon szép volt és szerencsére tovább jutott. Arra gondoltam, hogy gratulálok neki, így kisomfordáltam hátul a teremből.

-Heló -intettem felé, amikor megpillantottam. Érdeklődön fordult felém, majd megállt tőlem egy lépésnyire.

-Csak gratulálni akartam, hogy tovább jutottál meg azért is, hogy el merted mondani a mentoroknak a véleményed.

-Ööö köszi -egy picit elmosolyodott -De nekem most mennem kell, apa vár a kocsinál.

-Rendben, szia -köszöntem el, de ő már az ajtónál volt. Őszintén szólva nagyon megéheztem, így miután visszasuereztem a cuccaim, én is otthagytam az épüketet. Egy utcával arréb találtam egy pékséget. Amint beléptem feltűnt, hogy szinte mindenki ott van a versenyről. Volt aki csoportban állt és beszélgetett másokkal, de olyan is, aki egyszerűen csak egymagában várt. A sor lassan haladt, de végül én következtem.

-Jó napot! Két kakaós csigát szeretnék.
Papírtasakba tette a fiatal lány, majd a pénztárhoz lépett.

-Nem kérek mást, köszönöm. Ja és készpénzzel fizetek -vártam egy picit, odaadtam a pénzt, majd a kajámat megfogva elköszöntem -Köszönöm szépen, szép napot.

Alig tettem néhány lépést, mikor valaki nekem jött. Nem láttam mást belőle, csak a hátát.

-Máskor igazán odafigyelhetnél -mordultam fel, mire megfordult. Egy sötét szemü, magas srác nézett le rám. Amilyen helyesnek nézett ki, olyan bunkó is volt.

-Bocs picinyem, de egy méter alá nem látok -idiótán vigyorgott és a haverjaihoz visszafordulva nagyot röhög. Erőt vettem magamon és elkezdtem tolni őt, majd amikor rám nézett megszólaltam.

-Bocs egy tuskó az utamban van, muszáj eltaszigálnom innen.

A srác megszólalni sem tudott, viszont s barátai nagyon jót szórakoztak rajta. Az egyik nyújtotta felém a kezét és pacsiztunk.

-Ezt jól megmondtad neki -gratulált, mire én is elengedtem magam és nevettem -Én Mike vagyok és ők itt Paul, Alexander, Daniel és a nagyszájú Sergio. Téged hogy hívnak?

-Fannynak. Ti is a tehetségkutatóban voltatok ugye?

-Aha -felelt Daniel. -Paul egyedül lépett fel, és kiesett, de mi többiek egy bandában együtt adtunk elő és sikerült bejutnunk. Neked?

-Hát én is bejutottam.

-Gratulálunk. Nem akarsz beállni közénk beszélgetni? -kérdezte újra Mike.

-Most nem, köszi. Indulnom kell, így is már sokat álldogálltam itt. Heló -füllentettem, mert valahogy Sergio nagyon ellenszenvesnek tűnt.

-Akkor viszlát. Vagy inkább soha viszlát -röhögött Sergio, de a haverjai rászóltak. Ezt már csak néhány lépésnyiről figyeltem. Mind mondott valamit, de csak Mikeot értettem meg

-Ne légy fasz! Tök normális a csaj.

Mosolyogva léptem ki az ajtón a ragyogó napsütésbe. Egész jó idő lett. A közelben volt egy park, ott sétáltam egyet, majd egy virágzó bokor mellett leültem egy padra. A táskámból előszedtem a csigát és hozzáláttam az evéshez, mígnem jelzett a telóm, hogy üzenetem jött.

,,Szia, kicsim. Nagyon gratulálok. Tudtam, hogy ügyes leszel. Siess haza, nemsokára én is megérkezek, aztán készítek valami finomat neked."

Nagyon boldog voltam, és tudtam, hogy ki kell használnom a hetet az anyukámmal, mert ha a következőbe is továbbjutok, akkor három idegen lánnyal leszek egy szobába itt a fővárosba. Interneten néztem egy buszt, miközben az állomás felé kezdtem menni. Csak fél órát sétáltam, és már ott is voltam. Vártam, hogy mikor jön a buszom és ekkor egy ismerős alakba futottam.

-Na te aztán ma egyáltalán nem hiányoztál -dünnyögtem alig hallhatóan.

-Szia Fanny. Hát te mit keresel itt? -jött felém vigyorogva Brandon. Ha nem teszek hátra felé két lépést, lehet, hogy megölelt volna -Csak nem a tehetségkutatóba jöttél?

-De képzeld pont oda mentem. Amúgy meg semmi közöd hozzám, hányszor mondtam már én is meg anyum is, hogy szállj ki az életünkből!

-Jól van, nyugodj már meg! Csak kedvesen akartam viselkedni veled, mint egy régi jó barát.

-Te nem vagy már a barátom és soha nem is leszel! Tágulj innen elég nagy ez a ország nem kell ott lenned, ahol nekem.

Keményen bántam vele, mert ezt érdemelte. Korábban a barátom volt, csak történt a baleset... Azóta minden megváltozott... Hallássérült lettem, másik iskolába kellett járnom. Akiket a legjobb barátaimnak, barátnőimnek hittem, elhagytak, mert már nem vagyok egy teljes egész. És mindez Brandon miatt. Ő vezette a kocsit...