A csillag (S.M. fanfiction)

10. rész

Csütörtökön mosolyogva keltem fel a napsugarakra. Bár fáradt voltam, mégis jól éreztem magam, egészen addig, míg a telón meg nem láttam, hogy már dél is elmúlott.

-A csudába -mérgelődtem, és a pizsamámat levetve, egy egyszerű egyberurát kaptam magamra, meg a szandálom, majd a telefonomat megfogtam és rohanni kezdtem. Végül is ,,csak másfél órája'' várt Shawn. Mikor beléptem hozzá, nyomogatta a telefonját, és épphogy csak rám nézett oldalról. Vártam pár percet, de ő ugyanúgy maradt.

-Öhm hello. Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, nem ébredtem fel a telefonom rezgésére -beszéltem hozzá, de a fejét sem emelte fel -Tudom, hogy sokat vártál rám, de arról nem tehetek, hogy elaludtam.

-Áh dehogynem kisasszony. Ha lennél olyan kedves és nem az egész éjjeledet Ivannal meg az üzeneteivel töltenéd, akkor nem aludnál el. Sem reggel, sem az óráimon -nézett fel rám és a szemei villámokat szórtak.

-Semmi közöd a magánéletemhez -vágtam rögtön rá.

-Ez még igaz. De jól figyelj, mert egyszer mondom el. Ha akarsz itt valamit elérni, akkor gyakorolnod kell! Mostanában hanyagolod a zenét és engem is! Tudtommal azért jelentkeztél, hogy nyerjél, és hogy kipróbálgasd a műtét hátha ér valamit. De mennyi rá az esély, hogy újra rendesen haljál? Hát nem sok -kiabált, és mikor ezt kiejtette a száján, sarkonfordultam és elfutottam.

Egészen a parkig futottam, ahol egy kis séta után találkoztam Ivannal. Megkértem, hogy aznap ne keressen, mert valamit el kell intéznem. Mentem az utcán és egy játszótérre tévedtem. Felmásztam egy mászókára, ami már régi volt, s nem volt rajta senki. Onnan néztem a körülöttünk lévőket és gondolkodtam. Olyan aranyosak voltak a gyerekek, ahogy játszottak. Elgondolkodtam rajta, hogy milyen jó nekik. Játszanak, nevetnek, és szemmel láthatóan vidámak, míg én meg egyhelybe ültem és azon búsultam, hogy egy mentor megbántott. Hogy miért borultam ki ennyire azt nem tudom. Sokan hozzám vágták már, hogy életem végéig süket leszek, de ők hidegen hagytak. Shawn szavai viszont a szívemig hatoltak.

Sokáig nem maradtam ott, hanem elmentem enni, mivel egész eddig csak vízet ittam. Vártam még pár órát és visszamentem a terem elé, ahol a mentorom az utolsó lánnyal dolgozott.

-Hát te mit keresel itt? -nézett rám szomorúan a lány. Azt hiszem nem sikerült ma neki sem valami.

-Be kell mennem beszélni vele -mondtam és nem vártam meg, hogy válaszol -e, hanem beléptem. Shawn pont akkor akart kijönni és így neki ütköztem. Erősen a mellkhasának estem, és éreztem, ahogy a szíve ijedségében nagyon kalimpál.

-Kérlek beszéljünk nyugodtan -távolodtam el tőle és leültem törökülésbe az ajtóval szembe. Hogy válaszolt -e valamit azt nem vettem észre, de háttal nekidőlt a falnak és fáradtan rám nézett. Szemei szinte szóltak hozzám. Mintha azt hallanám, hogy mondjad. Csak anyám hangján. Ő is így bámult, mikor kiskoromba valami rosszat tettem, de én könyörögtem neki, hogy hadd magyarázzam meg.

-Mondod? Már mennék a dolgomra! -szólt rám, miután kezével az arcomhoz ért, hogy rá figyeljek.

-Bocsánat, csak eszembe jutott anyukám. Nagyon hiányzik -sóhajtottam szomorúan -Nagyon sajnálom, hogy reggel késtem, és mikor rám szóltál, még el is futottam. Kérlek segíts nekem továbbra is! Nagyon szeretném, ha a hallásom újra jó lenne, és csak benned bízok. Kérlek adj még egy esélyt, ígérem nem fogom elszúrni -mondtam már szinte könyörgőn és éreztem, ahogy a hangom egyre gyengébb lesz és az arcomon néhány könnycsepp lecsordul. 

-Hé, ne sírj! Én is sajnálom, amit korábban mondtam, nem akartalak megbántani, csak mérges lettem -nézett végig a szemembe, majd átölelt. Szorosan hozzábújtan és amíg a könnyeim el nem apadtak, el sem engedtem. Ha valaki meglátott volna minket, azt hihette volna, hogy szerelmespár vagyunk. Még szerencse, hogy az ajtó előtt ültünk, s ott senki nem tudott bejönni, az ablakoknál, meg el voltak húzva a függönyök. Mikor kimentünk az ajtón, ezeket mind megnéztem. Féltem attól, hogy a tévések leadnák ezt a tévébe valami sztorival kiszínezve, csak azért, hogy több legyen a nézettségük meg a pénzük.

-Köszönök mindent -öleltem még egyszer át. Ő adott egy puszit a homlokomra, majd eltolva magától elköszönt:

-Holnap időbe kelj fel, és talákozunk a próbán. Szia

Egész este rajta törtem a fejem és a pusziján. Miért kaptam ezt tőle? Így akart megvígasztalni? Vagy Ivanon kívül lesz még egy jó barátom? Számos kérdés kavargott még a fejembe, de nem tudtam rá válaszolni. Az volt csak biztos, hogy örültem, hogy adott egy újabb esélyt, és megpróbál nem bántó dolgokat mondani nekem, akkor is, ha én vagy valaki más felhúzza őt. Beszéltem egy keveset Ivannal még tíz előtt, és elmondta, hogy ő is késett egy kicsit, s ezért  ő is kapott leszúrást. Kifagatták, hogy mit művelt olyan sokáig, ő meg kénytelen volt elmondani. Így tudhatta meg Shawn is a dolgokat. Elmeséltem, hogy én aznap egyáltalán nem is tudtam próbálni, majd elköszöntem tőle. Nem akartam megint ugyanabba a hibába esni.

Pénteken még a telefonom jelzése előtt felébredtem. Boldog voltam, hiszen bőven volt időm elkészülnöm, és tudtam, hogy jó benyomást fogok tenni a mentoromra. Sőt kivételesen még negyed órával korábban is értem oda, s a várakozásba még ettem egy almát is. Amint észrevettem, hogy jön intettem neki.

-Jó reggelt. Látom volt értelme megbízni benned -köszöntött, miközben elégedetten vigyorgott, és mikor mellém ért, megölelt.

-Jó reggelt! Ha lehet még megeszem ezt a pár falatot és kezdhetjük is -válaszoltam neki, és olyan érzésem támadt, hogy ő már nem egy nagy sztár, aki irányítani akar engem, ő már ugyanolyan barátom, mint Ivan, aki bíztat és segíteni akar.

-Csak nyugodtan -felelte lazán, és belépett a terembe. Ameddigre ő mindent előkészített, én is kész voltam. Bemelegítettem a hangomat, egyszer elénekeltem a dalt, majd jöhetett a munka kemény része. Mivel egy napom teljesen kimaradt, sok mindent kellett összesűríteni. Egy csomószor énekeltem el, miközben ő folyamatosan leállított, mert vagy a szöveget rontottam el, vagy nem vittem a hangom elég mélyre. A ruhámat is akkor kellett volna kiválasztanunk, de inkább eltoltuk késő délutánra. Megbeszéltük, hogy mikor ő végzett az utolsó mentoráltjával, ott várom az ajtó előtt.