❄Frosty Norway /Stony/❄

~~7. FEJEZET~~

Már egy ideje a levegőben voltak. A sugárzás még mindig Olden közeléből érkezett, ami továbbra sem hagyta nyugodni a hősöket.
Mindenki el volt foglalva a maga dolgával. Stark a páncéljait tökéletesítette, míg a gyilkos duó a fegyvereit rakta rendbe. Egyedül Steve nem tudta igazán mivel elfoglalni magát, ezért csak ült a kéken fénylő műszerfal előtt, és az a mögött elterülő vakítóan fehér bárányfelhőket nézte.
Félt attól, ami rájuk várt. A tudat, hogy valójában fogalma sem volt, kikkel állnak szemben. De erősnek kellett maradnia. Nem akarta, hogy még több ember essen áldozatául a haragjuknak, amit az ő megalakulásuk váltott ki...
- Ébresztő Csipkerózsika! Nem most van itt az ideje újabb hetven év szunyának.
A hangok csak néhány másodperccel később jutottak el a tudatáig. Elaludt. Hirtelen kinyitotta szemeit, majd egyből a műszerfali órára, aztán a kint elterülő, hófödte hegyekre nézett, melyek még az éjszakai sötétségben is teljesen kivehetőek voltak. Ezután a még mindig fölötte ágaskodó Stark-ra pillantott. Kezdett kicsit furcsává válni számára a helyzet. Egy pillanat múlva már a zseninek is feltűnt a kínos csend, ezért gyorsan elhúzódott, majd kissé zavartan holmiai után nyúlt és megindult a lejáró felé.

- Üdvözöllek Olden-ben, kapitány! - szólalt meg valaki a háta mögött.

Clint lépett oda mellé, arcán elégedett mosollyal.

- Hány órát jöttünk, amíg én... - kezdett kissé szégyenkezve mondandójába a szőke hajú, míg Barton határozottan a szavába nem vágott.

- Hármat. És ne ostorozd magad. Nem szegtél meg ezzel semmilyen szabályt. Viszont most már mennünk kéne, tudod, emberek százai élete van a kezünkben meg ilyesmi - fogta lazára a végét Sólyomszem, majd háton veregette barátját és elment.

Ezt követően végül Steve is megindult a lejáróhoz, kezeiben a már előre összecsomagolt tengernyi holmival. Mikor leért társai már a gép körül gyülekezetek. Tony, halványan fénylő telefonjára összpontosított, keresve rajta a Fury által megadott címet, ahol lepihenhettek. Nem sokkal később hirtelen felpillantott mobiljából, s tekintetével Natashát kezdte keresni.

- Fury azt mondta, hogy a leszálló pálya mellett egy autó vár ránk, szóval, amíg én megpróbálom kideríteni, hogy hol a fenében is vagyunk, addig azt megkereshetnéd - szegezte kérését a nőnek, miután felvette vele a szemkontaktust.

- Persze Stark. Nagyon szívesen megkeresem, köszönöm, hogy ilyen kedvesen kérted - mondta sértődötten Nat, miközben megindult a kivilágítatlan leszállópálya vége felé.

A milliárdos erre csak egy önelégült félmosolyt villantott, majd egy mély lélegzetvétel után többi társához fordult.

- A ház körülbelül 10 mérföldnyire van innen, közvetlen annak a hegynek a lábánál, melyen vélhetőleg az embereink rejtőznek. Van kérdés?

- Hát lenne néhány - szólalt meg egy idő után most először Banner.

- Király. Akkor majd útközben felteheted őket - jelentette ki könnyedén, s ezzel egy időben felkapta holmiait és a sötétségből kihallatszó motor zaj felé vette az irányt.

Az út első felében nem sok szó esett köztük. Mindannyian arra vártak, hogy Tony végre megossza velük az igazgató utasításainak részleteit. E helyett azonban a férfi továbbra is elmélyülten kutatott valamit átlátszó képernyőjű telefonján és nem igazán engedte kizökkenteni magát belőle.

Mindeközben Steve a vezető ülés mögül csodálta a hold által megvilágított mezőket és hegyeket, melyek némelyike élénkzöld, a magasabban fekvők pedig hófehér színben pompáztak. Ahogy haladtak ezen monstrumok felé a távolban egy színskálán aligha szereplő árnyalatú tó vált láthatóvá. Szemet gyönyörködtető látvány volt. Olyannyira, hogy még a volán mögött ülő Clint is majdnem nekiment egy út menti fának...