❄Frosty Norway /Stony/❄

~~9. FEJEZET~~

Na sziasztok! Sok-sok hónap után végre ez a nap is eljött, hogy kirakok egy részt. Remélem tetszeni fog ;)

- Mindenki jól van? - kérdezte néhány perccel az indulás után Nat.

- Miért? Történt valami? - viccelődött a kormány mögött ülő Barton - ez nekünk felért egy tengerparti nyaralással, nem igaz?

- Az igazi bevetés még csak most kezdődik. Úgy hiszem, Fury nem hiába készített fel minket a legrosszabbra - törte meg a pillanatnyi jó hangulatot Rogers, akinek aztán akarva akaratlanul is a mellette ülő Tony-ra kellett pillantania.

- Igaza van - helyeselt a barna hajú Steve legnagyobb meglepetésére, ugyanis hosszú idő után ez volt az első dolog, amiben egyetértettek.

- Azok a rohadékok feltörték a legjobban védett rendszeremet, ráadásul még Loki játékszerei is náluk vannak.

- Na ja - zárta le érzelemmentes hangon a beszélgetést Clint.

Nem sokkal később, útjuk a már felfelé ívelő, kanyargós ösvényen folytatódott. Ahogy haladtak egyre feljebb, közelebb az úti céljuk felé, a Banner kezében levő készülék úgy adta ki egyre gyakrabban egy halkabb, vízcsobbanáshoz hasonlatos hangot, jelezvén a folyamatosan erősödő gamma sugárzást.

- Ez lesz az - szólalt meg hirtelen, mire Barton egyből beletaposott a fékbe.

Először Bruce szállt ki a kocsiból, őt pedig az elővigyázatosságból vasember kesztyűbe bújt Stark követte. Onnantól felfelé már nem vezetett út. Körülöttük végig hatalmas sziklafalak sorakoztak. A hegy tetejére csupán egy szűk ösvény vezetett, melynek végét beárnyékolták a sziklákra felkúszó növények.

Tony és a doktor egymásra néztek, majd, mint aki tudja, hogy társa is arra gondol, amire ő, a zseni bólintott egyet és a fényáradatban úszó, lövésre kész kesztyűs karját maga elé tartva megindult a sötétség irányába.

A levegő egyre hidegebbé és csípősebbé vált körülötte. Lépteit egy kellemesen ropogó hang kísérte, melyet a frissen lehullott, szűz hó okozott. A növényrengeteg egyre ritkábbá vált a feje fölött, a távolban pedig már látni vélte a fehér köpenybe bújt, apró tisztást, körötte pedig a végtelenbe nyúló hegyeket. Teljes félhomály volt. Nem jött fel olyan magasra a Nap, hogy felül tudjon kerekedni a hatalmas monstrumokon.

Néhány perc múltán társai is követték őt. A négy hős tátott szájjal lépett ki a növények alkotta barlangból, szinte teljesen elragadtatta őket a látvány, mely eléjük tárult. Úgy tűnt, egy pillanatra még azt is elfelejtették, miért is voltak ott valójában. Natasha arcán a tőle egyáltalán nem megszokott kislányos mosoly terült szét, miközben óvatosan leguggolt, s kezeivel lassan beletúrt az érintetlen, selymes hóba. Clint is hasonlóképpen tett. Egy tenyérméretű hógolyót gyúrt össze, amit egészen addig tökéletesítgetett, míg meg nem találta a megfelelő alkalmat arra, hogy támadást intézzen vele a hegyeket vizslató, mit sem sejtő Steve ellen. A szőke hajú meglepetten fordult hátra, majd levetkőzve a szokásos, érzelemtől mentes arcvonásait, rendezett fogait kivillantva rámosolygott "támadójára".
Mindeközben Tony igyekezett mélyen belevésni élmélyébe ezt a képet, minden apró részletét, a szeme alatt megbúvó, apró ráncoktól, egészen a hidegtől kicsit kipirult arcáig. Tudta, ha ő is csatlakozott volna hozzájuk, Rogers újból magára öltötte volna az általa oly annyira gyűlölt maszkot, ezért csak állt, háttal úti céljuknak és nézte őket.
Ám abban a pillanatban, a mindannyijuk által elfeledett hegyek irányából újból megjelent az a különös, lilás fehéres füst, mely pillanatok alatt elborította az egész völgyet.

- Asszem feltűnt nekik, hogy itt vagyunk - nézett a monstrumok irányába Barton, miközben lelassult mozdulatokkal porolta le magáról a hócsata következtében ruháján maradt havat.