polaroidok I Johnny

one

Riporternek lenni csodás. Riporternek lenni egy kis szerkesztőségnél...nem annyira csodás. És olyan riporternek lenni, akit utál a főnöke, mert bejelentetted neki, hogy ha lehet minél előbb felmondanál, és szükséged lenne egy jó ajánlólevélre, hogy végre végrehajtsd az álmod és egy híres szerkesztőségben dolgozhass, ő pedig ezért bosszúból rád bíz még egy utolsó feladatot ami piszok nehéz és azt a fotóst osztja melléd akit a leginkább kerülnél pedig egyenesen szar.

- Hiszen ez lehetetlen!- ráztam meg a kinyomtatott szalagcímet valami híres popbandáról, akik a nyári fesztiválra az országba érkeznek. Az újságírók között pedig köztudott tény, hogy a tagok szinte sosem adnak interjút. Nekem mégis készítenem kéne vele. Ki kell, hogy mondjam, a főnökasszony bolond.

- Nem a te rögeszméd, hogy ha ügyesek vagyunk, mindent megoldunk? Vagy valami ilyesmi.- Legyintett a negyvenes éveiben járó nő. Majdnem sikerült eltalálnia.- Olyan ajánlást kapsz, hogy utána felőlem a reggeli próféta repkedő újságjait is írhatod, de ezt még intézd el nekem.

- Igazából a baglyok repültek nem az ujság...-emlékeztem vissza a Harry Potter filmek látványvilágára- de ez most nem számít.- tettem hozzá a szúrós tekintet láttán.- De, hogy kéne riportot készítenem valakivel aki nem akar?- sétáltam közelebb főnököm asztalához, és ledobtam rá a papírt.- Bizonyára oka van, hogy senkinek nem sikerült még!

- Csak kerüld meg a menedzsereket. Általában azok fogják vissza a médiát.- vont vállat a velem szemben ülő. Képtelen voltam meggyőzni. Akkor legalább a szenvedésből kéne lealkudni.

- És az a Suh srác? Komolyan?! Miért vele kell ezt csinálnom.- mondtam már szinte nyavalyogva. Vagy, ahogy mindenki hívja; Johnny. Az első napom óta kerülöm, amikor is nekem jött, majd közölte, hogy "bocs ennyire le nem néztem". Na, nem mintha ezen annyira megsértődtem volna, de egyébként is van valami megmagyarázhatatlan előérzetem vele kapcsolatban. Az meg már csak hab az idegesítő tortán, hogy az összes női munkatársamtól azt hallgatom, hogy milyen vonzó. Mi vonzó egy emberben, aki 50%-ban láb? A napjait pedig különböző nagyságú objektívek mögött tölti?! Na, jó... igazából pontosan látom mi olyan vonzó benne. Ez pedig csak még jobban zavar.

- Mi a baj vele?- húzta értetlenül össze szemöldökeit a főni.- Ő készíti a legjobb képeket az egész cégnél. Olyan jókat, hogy a postafiókja tele van más munkalehetőségekkel és felkérésekkel, nem úgy mint neked.- aucs.-A nyári fesztiválig és azzal együtt van egy hónapod. Utána találkozunk a felmondásoddal kapcsolatban.- Miután munkaadóm lezártnak tekintette a beszélgetést, puffogva indultam ki az irodájából, hogy megkeressem ezt a hegyomlást.

- Ó!- mondta meglepetten, ahogy kilépett a sötétkamrából.- Pont téged kereslek.

- Igen?- húztam fel az egyik szemöldököm, és akaratom ellenére is cinikusan csengett a hangom, de észre se vette.

- Igen. Biztosan tudsz már róla, de össze kell dolgoznunk. Nem tudom, mennyit tudsz a bandáról, de elég nehéz a közelükbe kerülni.- irányított a saját asztalom felé.

- A szakmám része, hogy tudjak dolgokat.- pislogtam, hogy most mégis mire készül.

- Szuper!- ragyogtatta meg a mosolyát.- nekem meg, hogy lássak. Jó csapat leszünk.- emelte fel az egyik kezet a magasba. Most arra vár, hogy pacsizzunk? Mint a tini srácok a focipályán? Miután csak értetlenül néztem rá, fájdalmas arccal belecsapott a saját kezébe. Érdekes együtt dolgozás lesz ez...

Johnny kiállhatatlan...