polaroidok I Johnny

four

Mint akiben benyomtak egy gombot indultam meg nagy lendülettel a spanyol énekes felé. Nem gondoltam bele, milyen végkimenetelek jöhetnek szóba és nem hallottam meg a mögöttem a tömegben elvesző munkatársamat, ahogy a nevemet kiáltja újra és újra. Csak törtem előre, mert le akartam tudni ezt az egészet végre. Már szólásra nyitottam a szám, és kinyúltam a spanyol bandatag válla felé, amikor egy izmos kar kinyúlt elém, és így visszatántorodtam, a levegőm is bennakadt.

- Ne menjen közelebb!- utasított az öblös férfihang, igazán érdekes akcentussal. Komor, érzelemmentes arcát egy sötét napszemüveg takarta, így még annyit sem bírtam leolvasni róla, féltsem-e magam.

- E-elnézést de nekem...- kapkodtam a testőr és a lassan távolodó énekes háta között a tekintetem. Valami SOS megoldásra volt szükségem.- Pablo!- kiáltottam a nevet, ahogy eszembe jutott. Ahogy a tulajdonosa összeráncolt szemöldökkel forgott körbe, vad integetésbe kezdtem, hogy észrevegye ki szólította. Ez az akcióm már nem csak a mogorva napszemcsisnek nem nyerte el a tetszését, de a második hátrataszításomra feltűnt egy öltönyös alak is. Baszki a menedzser...

- Mit akar kislány? Sajnálom, de a fanoknak majd csak a zenei fesztiválon nyílik alkalma találkozni a fiúkkal.- mondta a lehető legkeményebben, szintén érthetetlen akcentussal feldobva a dolgot.

- Nem, nem érti én nem fan va...- kezdtem hozzá, de már teljesen eluralkodott rajtam a rossz előérzet. Hol van Johnny?!

- Újságíró?!- szaladt ki a száján a szó a lehető legnagyobb undorral, ahogy észrevette a kezeim között szorongatott noteszt és diktafont.- Kérem, menjen innen.- fordult volna el tőlem, de már rég nem lennék a szakmában, ha ennyinél feladnám.

- Ne várjon, kérem, hallgasson meg!- nyúltam a férfi után, majd az idő közben közelebb merészkedő Pablora kaptam a tekintetem kétségbeesetten. Ő volt az utolsó mentsváram Jaehyun elmondása szerint.

- Hát nem érti meg?- kiáltott dühösen az öltönyös, majd spanyolul magyarázott a mellette álló két gorillának. Mikor lettek ezek ketten?? A testőrök két oldalról lefogtak, és egy telefont nyomtak az arcomba, nyilvánvalóan fotózási célból.

- Mit csinálnak?!- szökött pár oktávval feljebb a hangom, és próbáltam kiszabadulni az erős szorításból. Aztán egy ismerős hangot hallottam egy ismeretlen nyelven beszélni. Végül két kevésbé hurka kéz szabadított ki, és riadtan ugrottam Johnny mellé, aki még mindig a menedzsernek hablatyolt végül a könyökömnél fogva arrébb taszigált, amíg ki nem értünk a tömegből. Nem mondott semmit, csak furcsa tekintettel kapta rám a fejét. Ahogy meglátta, hogy pirosló csuklóimat dörzsölgetem, sóhajtott egyet.

- Fáj?- bökött állával magamhoz szorított kezeim felé.

- Nagyon- mondtam rekedtes hangon a sokktól, ami még mindig nem múlt el. Csak úgy lefogtak akár egy vágóhídra szánt állatot...

- Várj meg itt, kérlek.- ültetett le egy padra, fotós táskáját is rám bízva. Pár perc múlva egy behűtött palack vízzel tért vissza, és egy csomag zsepivel, amik segítségével hűvös borogatást varázsolt a csuklóim köré. Jólesően sóhajtottam fel, de a mosolyom lehervadt, ahogy Johnny szúrós pillantásokkal illetett.

- Mit hittél?- nézett rám hitetlenkedve.

- Azt hittem egyedül van.- motyogtam, mert nem esett jól beismernem, hogy hatalmasat hibáztam.- De mindez nem hatalmazza fel őket erre!- emeltem idegesen meg bekötözött végtagjaimat.

- Lehet.- sóhajtott egy nagyot, majd belekortyolt a hűs víz maradékába.- De néha nem ártana gondolkodnod is.- nyújtotta elém a palackot.- Most már ott van náluk az arcképed, és esélyed sincs.

Igaza volt, és ez csak most realizálódott bennem. Csendben ültünk pár másodpercig, míg én már a saját halotti beszédemet fogalmaztam a fejemben, tudva, hogy a főni ezért saját karmaival tépi ki a szívem.

- De legalább...- nézett felém újra mosolyogva Johnny. Így máris biztonságosabban éreztem magam.- nyertél egy churrost tőlem!- mutatott nevetve az édességet áruló bódé felé. Ahogy beszippantottam a felénk áradó illatfelhőt egyből megkordult a hasam. Miért nem ettem semmit.

Ahogy leültünk egy asztalhoz a bódé közelében, a frissen szerzett édességünkkel, mintha el is felejtettük volna az előző kis incidenst. Nevettünk, sztorizgattunk, azon szórakoztunk, hogy ki, hogyan csokizza össze magát, vagy éppen csak néztük a fesztivál színes, hömpölygő kavalkádját. Annyira jól éreztem magam, hogy fel sem fogtam, hogy...én jól érzem magam. Johnnyval, aki nem olyan kis ideje még a legnagyobb köcsögnek volt elmentve a fejemben.

Mivel a TV-torony vette a kajánkat, elhatároztam, hogy szerzek valami innivalót. Csak azt nem vettem számításba, hogy a balszerencse élő szobra vagyok ma, így két nagy teli pohár limonádéval imbolyogtam az asztalunk felé a tömegben, kezemben még hat másik dologgal, köztük a nyitott pénztárcám. Taps. Taps. Már, éppen amikor fellélegeztem, és letettem az italokat az asztalra borult ki az összes apróm a földre.

- Ó édes istenem mi van ma veled.- nevetett ki Johnny, majd lehajolt mellém a földre, hogy segítsen, gondolom, de ahogy a keze közé vette a régi polaroid képemet, zavarodott tekintettel egyenesedett fel, szemeit le nem véve az apró papírról.

- Ezen te vagy?- kérdezte olyan halkan, hogy alig hallottam meg a zsivajban.

- Óh igen ez, szóval igen, én vagyok csak tudod ez már...- habogtam, és próbáltam megszerezni a képemet, de Johnny kikerülte kapkodó kezeimet.

- ...ez már nagyon régi.- fejezte be helyettem, és kezdtem furcsán érezni magam a komolysága miatt.- Ez egy nagyon jó kép egyébként.- Nyújtotta vissza nekem, ahogy újra leültünk, immáron megszokott vigyorával.- Ki csinálta?- nézett rám kérdőn a műanyag pohár felöl.

- Háát azt, nem egészen tudom.- vallottam be kínosan kacagva.- Igazából egészen érdekes történet.- Kezdtem bele a mesélésbe a rideg fiúról.

- Lehet, hogy csak tetszettél neki.- nevetett fel Johnny.- Tudod, a kamasz fiúk igazán érdekes mutatják ezt ki.

- Te nem voltál ott!- győzködtem az igazamról.- Megharagudott rám, csak azért amiért lemertem ülni egy padra.- Johnny csak nevetett rajtam, nem hitt nekem.- Egyébként mire várunk itt?- kérdeztem kíváncsian, mert már két órája ülünk a tömegben.

- Erre.-tolta elém a kissé már gyűrött szórólapunkat, és végighúzta a mutatóujját az egyik program felett.- Vendég fellépő.- olvasta fel.- Biztos vagyok benne, hogy az embereink lesznek azok.- dölt hátra elégedetten.

- Nem hülyeség, de sikerült elintéznem, hogy a színpad kétméteres körzetében lemészároljanak.- húztam a szám.

- Igen , ezzel sikerült két másodpercre rá felborítanod a tervem, ahogy kitaláltam, de nem baj, így is lehet a mi lapunk az első, amelyik lehozza a hírt, interjú ide vagy oda.

- Tudod, lehet, szerepet kellene cserélnünk, lassan úgy érzem sokkal jobb vagy ebben, mint én.- csóváltam a fejem, és néztem, ahogy megint felnevet azon az öblös hangján.

Johnny kedves...

____________________

Kezd kicsit hosszabb lenni ez a shortie, mint kéne, szóval kitalálok valami gyors lezárást hopszli. Ja és a churros az szerelem.