Nevem : Kegyetlen Arany

2.felyezet - A kárminpiros csík

Hirtelen a busz nagyot rázva, a fejemet az ablaknak csapva keltett fel az álomból.
Mi a fasz? Róla álmodtam megint. Kezdek megbolondulni. - gondoltam magamban és lassan felkászálódva leszálltam a buszról. Szuper. Sikerült szinte a végállomásig jönnöm, úgyhogy sétálhatok haza.
Hazaérve ledobtam a kulcsom a komódra, majd a kabátomat a helyére téve a szobám fele vettem az irányt. Pár perc múlva, miután eltűntem az ajtófélfa mögött, hangos csörömpölés törté meg a házra települő csöndet. Dobogó léptékkel közeledett valaki a szobám felé. Megijedtem és az egyetlen lehetséges védekező eszközt felkapván az íróasztalomról, vártam. Hirtelen megállt és neszzenés nélkül maradt. Nem mozdult vagy két percig majd megfordult és a folyosón visszafele kezdett haladni.
- Ezt meg ki a rákosjóúristen?- tettem fel magamnak az ötmilliárdos kérdést, majd úgy döntöttem lassan megnézem ki ez a kretén. Egy ideje nem hallottam lépéseket, így jobbnak láttam maradnom még egy kicsit. Ismét lépéseket hallottam, de most már finomabb, gyengédebben lépkedett az illető. Óvatosan kitártam az ajtómat és kilestem a folyosóra. Teljesen kirajzolódott előttem az alak. Egy 20-as éveiben járható, jóvágású férfi volt. Egyszerű fehér inge szinte világított a folyosó sötétjében. Bal kezében egy kb. 17 centis szúrásra eléggé alkalmas tárgyat tartott, haláli meggyőződéssel. Ellene ott voltam én, a folyosó végén. Egy szál védekezési eszközömet, egy csóri papírvágó ollótól is meg-meg remegtem. A férfi megindult a konyha felé, s mikor biztos távolságban tudtam megindultam a szülői háló felé. Halottam kimenni a tolóajtón. Ha bemegyek anyáék szobájába állva biztosan meglát, így úgy döntöttem térdelve elkúszok a gardróbba, ahonnan nyílik egy kisebb ablak. Ne kérdezzétek miért, de most nagyon jól jön. Egy fél évvel ezelőtt kimásztam rajta, hogy eltudjak menni Dénessel deszkázni. Megint rá gondolok. Egy ideje a szekrény társaságát élvezem, az ezerszámra felhalmozott dohos ruhadarab között. A pasas még mindig kint mászkál, hallom ahogy a levelek ropognak lábai alatt. Anya régi ruhái szépen fellógatva sorakoznak a tartórudakon, apa helyén nincs semmi csak a kusza porréteg. Anya dobozolta be őket majd szép lassan elfelejtette őket úgy mint megannyi mást az évek alatt. Az alak nem motoszkált már egy ideje mikor feleszméltem gondolataimból. Az ollót magamhoz szorítva lassan felálltam ami az elzsibbadt lábaimtól eléggé nehézkesen ment, pár perc egy helyben toporgás után megembereltem magam és visszautat terveztem a szobámba a meglógáshoz szükséges cuccokhoz. A fejemben listázni kezdtem a dolgokat, emellett persze fél-füllel figyeltem minden apró rezzenést a lakásban. Gyorsan elkúsztam az ágy innenső oldalára így farkasszemet néztem a félig nyitva lévő ajtóval. Négykézláb tovább mentem az ajtóig, majd hirtelen megtorpantam. Telefon csörgést hallottam, mitől összerezzentem és a lehető leghamarabb visszamentem a szekrénybe. A telefon nem az én tulajdonom volt, amitől egy cseppet megnyugodtam. A férfi hangosan ordibált a nappaliban, ami pont takarásba esik a folyosóval, így most van esélyem átjutni a szobámba. Az ollót megmarkoltam még erősebben és hirtelen ismét az ajtó előtt találom magam. A fehér inges még mindig ordít, így egy gyors mozdulattal felállok és kilépek az ajtón. Csak add Istenem, had éljem túl. A 30 lépéssel odébb lévő szobám ajtajában, és amilyen gyorsan csak lehetett becsuktam magam mögött az ajtót. Felkaptam a sarokba hajított hátitáskám és belepakoltam a fontos dolgokat, például pizsama, töltő, telefon, dugipénz anyám szekrényéből. Felkapva a hátitáskám, kezembe visszavettem a hanyagul ágyra hajított ollót és az ajtó felé közeledtem. Egy lépésre megálltam az ajtó előtt és milyen jól tettem. A férfinek lehetett hallani a szapora lihegését az ajtó előtt. Rászorítok az ollóra és szúrási helyzetbe felhúzom az arcom elé. Hirtelen kivágódik az ajtó, és a férfi elém kerül. Hirtelen elhajítom az ollót ami végigszántja bal vállát, a vér egyenesen a falra fröccsen. Nincs idő gondolkodnom, azonnal visszavág a bökőjével. Elkapom a csuklóját és rászorítok. A félelem egyre jobban eluralkodik rajtam. Pár perc múlva a földre küld és felettem tornyosul. Az orrából száguld friss vére mely szinte rozsdabarna. Jobb szeme alatt lila véraláfutás, válla egyre jobban reszket. Egyre gyengébbeket üt, így hirtelen lerúgom magamtól és amilyen gyorsan csak lehet felpattanok, s táskámat futva magamhoz szorítva futok ki a folyosóra. Onnan a nappalin át a bejárathoz vezet az utam. Szinte kirúgva a bejárati ajtót nekiiramodok, visszatekintve a barna hajú néz rám majd összeesik. Az út közepén megállva kifújom magam és telefonom előhalászva tárcsázom a rendőröket. 15 perc múlva kiérkeznek és a szokásos körök után utamra engednek. Már 3 saroknyira vagyok Déneséktől, mikor valaki leüt hátulról, innetől minden sötét.