Nevem : Kegyetlen Arany

8. fejezet - Rébuszok markában

Keress meg!

Meg fognak ölni,

Öld meg!

Tedd meg!

Hívj magadhoz!

Könyörgöm Máté!

...zihálva ültem fel a szobámban. Előttem a már jól ismert bizarr festmény, és a széken senki más nem pihent, csak az éjszakai kóbor lelkek. Csönd honlolt amerre néztem, s a saját egyre jobban lassuló légzésemen kívűl nem hallottam semmit. Fogtam sajgó fejem és próbáltam felidézni az álmom. Dénes hangja szólott, s olyan volt mint mennybéli angyalok kórusa. Lágy és kedves, de mélyen könyörgő és sebzett.
Kimásztam az ágyamból, és megálltam a kép előtt. Tüzetesen végignéztem minden sarkát, az összes szegélyt, s meg is találtam amit kerestem. Az bal oldali keret meg volt repedezve, és látszott rajta hogy könnyen mozdítható. Még azon ügyködtem, miként szedjem le a lecet, bekúszott ismét a fülembe a hang...
Öld meg! Tedd meg!
Hangos csattanással esett a darab fa a padlózatra. Mögötte egy alig 10-20cm átmérőjű üreg. Benyújtottam a kezem és tapogatóztam ahogy csak tudtam, mikor is kezembe akadt egy kar, erőteljesen lenyomtam, mire a kép hangos nyikorgással, lassan elhúzódott egy terem elől. Óvatosan, ügyelve minden léptemre, bemásztam és a szemem káprázott a sötéttől. Doh és rohadás szagát éreztem, s egyre inkább beleremegtem minden egyes léptembe. Pár kínkeservesen megtett méter után elértem egy ajtóhoz amin egy üzenet volt, valaha még fehér festékkel felírva.:
Nézz szét arra ahol szép időben a gondolat szál!
Mi van? Sosem voltam jó a rébuszok megfejtéséhez, viszont van egy trükk ami mindig bejött az összes szabadulós játékban. Tagolni a mondatot.
-1. Nézz szét arra- motyogtam magamnak, tehát ugyan azt kell tennem mint a képnél. Visszamásztam a szobába, és megálltam a közepén, majd végigvezettem szemeim minden egyes apró résén. Megállapodott a szemem a függönyökön...
-Hogy is volt tovább? Ja igen..2. Ahol szép időben a gondolat száll..- továbbra is magamnak morogva, s a függönyt elhúzva befalazott ablak és egy újabb rébusz várt.: Vesd le régi ruhád, s öltözz vörösbe!
-Ez egyre jobb lesz..-mondtam majd sóhajtva egyet levettem az inget és vászonnadrágot ami még tegnapról maradt rajtam. Egy szál alsógatyába álltam a vakablak előtt, s egy hirtelen mozdulattal megrántottam a függönyt ami eltakarta. A karnis csörömpölve esett le előttem a padlóra, s a függönyel együtt egy aprócska kulcs is leesett.
-Tudnám hogy mi az Istenért vettem akkor le a ruhám..-dünnyögtem és a homlokomra csapva visszabújtam az ingbe, semmi kedvem nem volt szenvedni a nadrággal. Visszaindultam a kép mögé, s a kulcsot a zárba illesztve vártam a csodát. A nehéz vas alig akart megmozdulni, csak úgy pergett róla a rozsda.
A vasszörny egy kisebbnek tűnő, viszont annál tágasabb szobát rejtett. A falon a kos csillagjegy szimbóluma virított élénk pirosan, alatta az újabb versike.: Csillagok állása ő mond meg nekem hol lehet akit sose kerestem?
Középen egy asztal, pontosan ugyanolyan mint ami a kihallgató teremben volt, annyi külömbséggel hogy volt rajta egy toll, papír és egy kisebb kulcs megint. Az asztal jobboldali lábain egy-egy bilincs. Velem szemben a falon a rajz mellett egy fiók volt felerősítve, róla pedig vörösen csillogó lánc lógott le a földig.
Odaléptem az asztal elé és kezemben a kulccsal a fiókhoz mentem. Egy halk kattanás és szabadon nyithattam ki. Egy cetli volt benne rajta .: 414, mellette pedig egy pisztoly. Szép fekete burkolata csak úgy csillogott, markolata mintha márványból lett volna. Tele volt a tár, azaz 6 töltény. Megforgattam a kezembe a szerzeményem és kirázott a hideg. Sosem lőttem még le semmit sem, sőt fegyver se volt a kezembe. Inkább megfordultam, bevágtam a fiókot és az asztalra tettem a cetlit és a fegyvert, de a tárat kiszedtem belőle a biztonság kedvéért.
Felírtam a papírra egymástól külön a számokat, majd bekereteztem azt ami a cetliről volt.

[4 1 4 ] 6

Mit jelenthet vajon a sok kos szimbólum a falakon? A kos hónapjai március vége- április.    -Nem ez egy baromság...inkább jobban szétnézek.- és még mindig egy szál ingben és zokniban körbemászkáltam a terembe. Végighúztam a kezem minden repedésen, minden aprócska mélyedésen, de semmit sem találtam.

Visszamentem inkább az asztalhoz és a lábakon lévő bilincseket kezdtem el tanulmányozni. Az egyiken jól látszott, hogy nem rég használták, még az alvadt vér rajta volt.
Egyre csak a szimbólumokon járt az agyam, de semmi reális vagy használható ötlet sem jutott az eszembe.
Felkeltem az asztalról és a szobám felé vettem az irányt. Épp ültem volna le az ágyra amikor is egy apró, fehéren csillogó dobozkára lettem figyelmes.
Magamhoz emeltem és felnyitottam, bár ne tettem volna.
Dénes nyaklánca volt benne.
Az a nyaklánc amit édesannyától kapott, amit úgy őrzött mint a saját életét.
Megállt bennem az ütő.- Nem ez nem lehet..-mondogattam egyre csak magamnak.- Biztos csak összekeverem.- de nem kevertem össze. Pontosan tudtam, hogy kié ez az egyszerű, kis szemű, ezüst ékszer.
Az ajtóhoz rohantam ami zárva volt, s akárhogy rángattam nem nyílt ki. Egy hatalmasat belevertem a faszerkezetbe és fejemet neki támasztva üvölteni kezdtem.
Mostmár értem miért álmodtam azt amit, és az egyetlen kiút a szimbólumos szobám át vezet...

Mi ez valami morbid szabaduló szoba?