Nevem : Kegyetlen Arany

9/1.fejezet - Karjaidban

A földön ülve egyre csak a szimbólumokat néztem, s próbáltam valamit kitalálni, de egy árva ötletem se volt, sem a jelentésére, sem pedig arra merre keressek nyomokat. Inkább felhagytam az egésszel és visszavonultam a szobámba és ott kerestem tovább. Felvettem a nadrágom és az ágyon ülve az alagutat kezdtem el kémlelni. Tökéletlen homlokzatán a máló téglák pora vörösre festette a nedves, durva kőutat. Az oldalfalak csiszolatlanok voltak, valószínűleg ásás után úgy hagyták és inkább a boltozatra fektették a hangsúly.
Tele volt kisebb mélyedésekkel, amik akár nyomot is rejthettek..
-Basszus!- csaptam a homlokomra, és kipattantam az ágyból. Villám sebességgel kezdtem el tapogatózni, mikor egy kisebb mélyedésre akadtam. Egy papírtekercs és a végére egy odakötözött töltény. Sietve a szobába mentem és az asztalra kiterítettem a kb A4-es átmérőjű tekercset, amin ugyanaz a kos szimbólum díszelgett rajta, piros tintával rajzolva, vagyis remélem az volt.
Hirtelen kimentek a lámpák, és sötétség telepedett a szobára. Én csak álltam és az egyre izzó kos jelre tévedt a szemem. Vérvörös fénye ellepte a pince falait, szépen kirajzolódott a pisztoly körvonala. Egyre erősebben világított, szinte vakítóan ontotta a piros fényt, szinte elemelkedtek a szélei a faltól, mintha külön eleme lett volna a sivár pincének. Megindultam hát, és jobb dolog végett tapogatni kezdtem, s teóriám nem volt csupán ábránd, az egész szimbólum kiemelkedett a falból és két szeme között egy kisebb kör szerű, szabad szemmel alig kivehetó, nyitható lyuk helyeszkedett el. Hiába feszítettem, toltam nem mozdul az ajtaja, így szemem ismét a piszolyra tévedt.
Sosem lőttem még éles fegyverrel, de muszály lesz megpróbálnom, más módot nem látok a tovább haladáshoz. Elemeltem a pisztolyt az asztalról és óvatosan, minden mozdulatomra ügyelve betöltöttem és céloztam. Szépen beomlott az üreget takaró gipsz, így utat engedve jobb kezemnek, egészen csuklóig. Ujjaimmal matattam, s végül találtam valamit. Érzésre tekercsnek tűnt, de nem volt olyan mint egy darab feltekert papír, inkább hasonlított bőrre. Megfogtam és kihúztam a kezem, vagyis húztam volna. Beszorult, ezzel csapdába szorítva csuklótól lefelé a kezem. Belelőttem a falba mégegyszer, hátha kitágul kissé, de a töltény át se furta a lyuk környékét. -Ezt nem hiszem el!- ordibáltam és könnyekkel küzködve feszengettem tovább a kezem, de nem mozdult és egyre jobban zsibbadt. Hiába feszengettem a falat, nem mált tovább vagy repedt meg egy hajszálnyit is. Kitörtek a könnyeim és pánik szerűen kezdtem el feszengetni a kezem, hirtelen valami roppant. Eltörtem a csuklóm.

Először nem éreztem semmit, de egyre jobban és jobban fájt másodpercek elteltével. Próbáltam kihúzni, de így hogy már törve is volt, annyira se mozdult mint eddig tette. Sajgott mindenem és a jobb alkarom egyre csak lüktetett. Hirtelen a pániktól vezérelve az eltört csonthoz kezdtem dörgölni a bőrt a kezemen. Égetett és húzott, de elenyésző volt elsőre a fájdalom a törött csonthoz képest. Mihelyst átlyukasztotta a bőrt a kezem, úgy visítottam fel. Ömlött a vér, végigfolyva a falon. A lámpák visszakapcsoltak, és a vérvörös helyett ismét fehérben pompázott a szoba. Egyre csak ziháltam, könnyeim csak úgy folytak. Patakokban csörgedezett a vér mindenhol, én pedig azon voltam, hogy a kézfejem minél jobban összenyomjam. Minden fájdalom ellenére sikerült kihúznom a pergamenn darabot, és azon nyomban elhajíntottam és összeestem. Reszketett mindenem és alig tudtam felállni, s pirosba borult a világ, szédültem és nem éreztem semmimet sem. Alig tudtam elmenni a csapig, és valahogy ellállítani a vérzést. Végül egy törülközőre hagyatkozva, valahogy visszatoltam a csontot, pár igazán bizarr sikoly kíséretében. Találtam valami erős altatót, bevettem egy szemet és az ágyba rogytam, ahol azonnal elnyomott az álom.
Nem tudom mikor kelhettem, de azt tudtam hogy a csuklóm 3x dagadt és borzalmasan fáj, bár nem csodálom. Elvégezvén a reggeli tehendőim, lefertőtleníttem és a nyakkendőmet rátekerve nyakamba aggattam.
Kopognak.
Mire az ajtóhoz érek, résnyire kinyílik és egy kéz 2 palack vizet és néhány előre elkészített szendvicset nyújt be. Mintha anya készítette volna őket. Nos a vízzel nem lesz gond, de a szendvicseket mindenképp be kell osztanom. Gyorsan megiszom az elso palackot és egy szendvicsbe is belekezdek. Még nyammogok, a továbbjutási lehetőségeken gondolkozom. A pergamenn lesz a kulcs ez biztos, így felálltam és elmentem érte. Visszaültem az ágyra és kinyitottam, amennyire egy kézzel sikerült. Egy hosszú kézzel írt levél fogadott.

Kedves Máté!
Mire ezt a levelet olvasod, valószínűleg megkaptad az élelmet. Nos nincs több nyom, mindent megtaláltál, egy feladatod maradt már csak hátra, bírd ki 3 napig. Ha sikerül kiengedünk, ellátjuk a sebeid és biztosítunk Dénes épségéről. Ha nem te leszel az aki meghúzza a ravaszt. A feladatod adott, ne feledd mi mindig figyelünk.

Nos akkor nincs mit tenni, ki kell bírnom. A legegyszerűbb talán az altatók lennének. Ha eleget szedek be akkor a napok nagy részét át tudom aludni és csak akkor fogyasztok mikor lefekszem. Igen ezt fogom tenni, ennél jobb ötletem nincs, csak nem adagolom túl. Ha pedig nem alszom valami időtöltést kitalálok.
Befejeztem a szendvicsem és az üveget feltöltöttem vízzel, leöltöztem és a ruhákat beáztattam szappanos vízbe, mivel mosószert nem találtam.
Volt egy váltó alsóm így ezzel sem volt gond. Letusoltam és vártam, hogy mire én sem tudom, talán arra hogy este 8 órát üssön a harang odakinn, mivel érdekes módon azt hallottam.

Mikor az óra megütötte a fekvésem idejét, kezdetét vette a 3 napos végjáték...

(Nos ennyi is lett volt ez a rész, sajnálom hogy ilyen sokáig tartott, de egyszerűen nem volt ihletem és időm se, de remélem azért tetszett! 💙)