Nevem : Kegyetlen Arany

3.fejezet- Könnyeid Között

xxx 

Sosem láttam fiút sírni életemben, vagyis magamon kívül nem. Mindig csak a saját példámon tapasztaltam milyen rosszul viseli az ember. Talán az első  emlékeim a sírásról kiskoromba, olyan 5-6 éves koromra köthető vissza. Emlékszem Anya vállán sírtam, mert valaki fellökött iskolába és kiszakítottam a legújabb farmernadrágomat. De valahogy mindig is érdekelt milyen lehet síró fiút látnom, hisz lányból kis milliót láttam, például suliban ahogy egymás vállára borulva sírnak akármin. De tényleg akármin. Jóban vagyok a legtöbbjükkel így nem egyszer ültem melléjük megnézve mi a jelenlegi könnyhullatós téma, és meghökkenve láttam hogy egy film trélerén sírnak. Így mindig figyeltem a többieket, ezért furának tartottak. Lassan egyedül maradtam általánosba így hamar saját magamat marcangoltam minden miatt. MINDEN MIATT.

xxx

Szörnyű fejfájással ébredtem egy szoba szerűségben, melyet nem láttam át a teljes sötétség miatt. Pár perc múlva szemeim vígan indultak körbejárni a termet, mely számomra csak egy üres tanteremre emlékeztetett. Akaratlanul is megtelt könnyekkel a szemem, vajon mit érezhet most? Éreztem ahogy felláncolt karom egyre jobban zsibbad, megmozgattam egy kicsit így a nagy teremben (én már csak így hívom) visszhangzott a lánc keltette csörömpölés. Lépteket hallottam a bal oldali falak mellől, s mivel tájolásom szerint középen lehettem ,,tökéletesen" beláttam a teret. Hirtelen kulcsfordulását hallottam és védekezésképpen felhúztam a lábaim. Fény öntötte el a szobát melyet egy egyszerű kattanás után szinte elvakított, így összehúztam szemhéjaim. Egy pár másodperc elteltével kinyitottam zöld szemeim és felmértem a helyzetet, melynek hatására egyre hangosabban vettem a levegőt.  Három magas férfi állt előttem, makulátlanul tiszta öltönyökben. A közvetlen előttem állónak kedvesen csillogó barna szemei voltak, rozsdavörös haja kuszán, de mégis rendezetten állt. A két mellette álló pasasok a lehető legkevésbé sem voltak rokonszenvesek. Szemeik üresek voltak, bár színük csak úgy csillogott, s hajuk mintha szabály lenne rá írva, annyira rendezetten állt. Mind egyforma fekete-sötétkék mintás öltönyt viseltek, egyforma piros nyakkendővel, kivéve a velem szembe álló vöröskének. Az ő ingét egy sötétkék nyakkendő ékesítette állával párhuzamosan egy fehér szegélyű rombusz díszelgett. Ennek okát nem értettem.

-Kik vagytok?- kérdeztem pár perc múlva lesütött szemmel, egyre jobban reszketve. 

-  Becses nevem Bence, de neked csak Főnök. Ők itt mellettem Csanád és Csongor, és még mielőtt kérdeznéd a kék szemű a Csanád. És téged hogy szólíthatlak?- kérdezte vöröske, akarom mondani Főnök egy kedvesebb mosoly kíséretében. 

- Máté.- mondtam halkan szinte alig hallhatóan.

- Nincs okod félni jó? Nem bántunk amíg jól viselkedsz.- guggolt le elém Főnök.

- Ühüm..-bólogattam és szemeimet egyenesen az övének szegeztem.

- Tetszenek a szemeid- mondta majd mosolyogva felállt előlem és Csanád és Csongor kíséretében kiléptek az ajtón a lámpát, a lámpát felkapcsolva hagyva. Lassan realizáltam hol is vagyok. Ott ahol az utolsó esetben sem kéne lennem.  Daiyamodoban, de fogalmam sincs minek kellenék nekik. Szabad kezembe temettem az arcom és lassan, de biztosan sírni kezdtem. Kérdések ezrével árasztották el az agyam, mintha tudnám rájuk a kibaszott választ. Reménykedve, hogy nem hallják mit mondok, elkezdtem magamba motyogni. Ez abba torkollott hogy pár óra múlva (ami nekem teljesen annak tűnt) magammal vitatkoztam. Én verzusz az agyam, lassan magammal ordibáltam és megint marcangoltam magam mindenért.  Ugyanott voltam mint általánosban, csak annyi változással, hogy saját gondolataimmal viaskodtam és nem anyámmal, vagy a tanárokkal. Pontosan ezért volt olyan ez a terem mint egy osztályterem belső nélkül, olyan volt mint én. Hisz ha egy teremből kipakoljuk a padokat, elcipeljük a szekrényeket, a székeket kihajítjuk az ablakon és a olcsó, vasalhatatlan függönyöket leszaggatjuk, kapunk egy üres helyet egy, vagy több táblával és undorító sárga vagy fehér ( ami sosem tiszta, sőt ha szabad így mondanom, borzalmasan retkes ) falfestékkel kimázolt valamit pár neon fényű, a rendszerváltásból hátrahagyott lámpával fűszerezve.

  Ugye milyen sivár?