Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
━─┉┈◈◉◈┈┉─━
Nem volt meglepő, de egész nap Loki egy árva szót sem szólt Saffiehoz. A lány a szobájába zárkózott, miután minden napszaknak megfelelő ételadagot megkaptak egy bejárónőtől. Túl nagy luxus volt neki már ez, s gyakorta elfelejtette, hogy egy börtönben van igazából. Jó dolog ez a magánzárka, gondolta magában Saffie, miközben letette a gitárját az ágyára. Nem bánta igazából, hogy ma még csak tíz perc erejéig találkozott a herceggel. Olyan volt neki, mint egy kis pattanás a háta közepén. Boldogan élte az életét, és csak akkor jutott eszébe, amikor véletlenül megvakarta, vagy éppenséggel látta a tükörben. Csúnya hasonlat, valóban, de így lehetett a legjobban leírni az érzéseit. Kinézett az ablakon. A csillagködös, színes ég már sötét volt, s a két hold mesébe illő szépséggel ragyogott Asgard palotájának csúcsai fölött. Egy újabb nap telt el, amit semmittevéssel töltöttek. Bár, nem is nagyon tudtak mit csinálni itt. Nem beszéltek egymással, nem is volt igazán miről. Loki nem egy beszédes típus, ezt Saffie már az első pár megnyilvánulásáról megmondta, s ő maga sem akarta sosem beleártani magát mások ügyesbajos dolgaiba. Főleg nem Lokiéba. Az őrült hercegnek sem Midgardon, sem Asgardban nem volt jó híre. Meg is értette, hogy miért, hiszen senki sem lát szívesen egy pszichopatát a saját világában, aki ráadásul igen erős Napóleon-szindrómával is küzdhet... Persze ezt nem lehet a magassága miatt mondani, hiszen majdnem két méter. Sokkalinkább a személyiségére. A kérdés már csak az, hogy mit akar ennyire erősen kompenzálni az őrült cselekedeteivel és az életképtelen ötleteivel. Saffie ekképpen mélyedt gondolataiba, miközben magára vette mélyzöld szaténköntösét. Alatta csak egy csipkés pizsama bújt meg, amit a köntössel együtt a szekrényben talált. Tetszett neki, így hát felvette és csak akkor gondolt bele annak perverz rendeltetésébe, amikor a tükörbe nézett. Csábítónak tartotta magát és tudta, hogy pont erre ment ki a játék, amikor bekészítették ide ezeket a ruhákat. Szánalmas. Gondolta, majd összefogta alakján a köntöst és megkötötte szorosan. A földig is leért, végig húzta maga után az alját, mint egy palástot, amikor kilépett a szobájából. Korgott a gyomra, s ha jól emlékezett, még maradt egy kevés abból a finom vadkansültből, amit ebédre kaptak. Nehogy leessen a herceg a lábáról.
A szobájának ajtajától távolabb eső lépcső felé indult meg. Nem akarta megzavarni a nyugalmat és az édes Debussy-dallamot, ami bezengte a rideg márványtermet. Keze a korlátra csúszott, miközben a lépcsőn lefelé sétált és a nappaliban zongorázó férfit nézte. Loki jól láthatóan nem vette most észre a leány közeledését, túlságosan belemerült a kedves hangszerbe. Még az sem zavarta, hogy kócos fekete tincsei az arcába omlanak. Saffie alsó ajkába harapott, amikor az asztalon álló tálból elvett egy nagyobb darab húst. Már kihűlt, de ezt egy kis mágiával gyorsan megváltoztatta. Tépkedni kezdte a darabjait, mint a réti sas a mezei pocok húsát, s finom mozdulattal helyezte szájába, miközben a zongora felé sétált. Loki kezei nyugodtan jártak az elefántcsont-billentyűkön, széles vállait előre eresztette. Erős koncentrációja közben begörnyedt, hogy kényelmesen férjen hozzá a klaviatúrához, s ez megmosolyogtatta Saffiet. Nem ült le mellé, helyette csak megállt mögötte és nézte. Nézte, evett és közben hallgatta, ahogyan tökéletesen végigjátssza az egész darabot. Loki halk sóhajt hallatva egyenesedett fel, vékony ajkaira önelégült mosoly szökött. – Debussy? A herceg megugrott és riadtan fordult meg. Megijedt talán, vagy csak így zökkent ki a nyugalmából, mindenesetre is, hozzá méltó módon villámló tekintettel kezdte el bombázni Saffiet. – Csak az fél, akinek rossz a lelkiismerete – a leány elmosolyodott, megvonta vállát. – Ja, várjunk csak – összedörzsölte tenyerét, s az erkély felé indult el. – Nem mondta még neked senki sem, hogy jobb lenne befognod a nagy szádat, még mielőtt valaki kivágja a nyelvedet? – Loki felugrott a padról és indulatosan vágtatott a lány után. Saffie érdektelen tekintettel bámulta a távoli palota tornyait, amikor a fekete hajú herceg eléje lépett. – Eltakarod a kilátást – Saffie felnézett Loki tengerzöld szemébe. A penge megcsillant ismét orra előtt. – Szerencséd van, hogy éppen szórakozás közben zavartál meg. Saffie sóhajtott egyet. Tekintete a tőrre csúszott, melynek hegye fenyegetően mutatott feléje, majd ismét átvándorolt Loki tengerkék szemére. – Fáj a csend, igaz? A férfi nyelt egyet, ujjai idegesen szorultak a markolatra. – Hallod őket – Saffie remegő kézzel nyúlt el a penge mellett. A kezébe fogta az egyik fekete tincset, és Loki füle mögé tűrte. A férfi talán meg is remegett a szokatlan érintés miatt. – Ne érj hozzám – mordult fel, elrántotta fejét. – Tedd el a fegyvert – Saffie leengedte karját maga mellé és a tőr felé biccentett – nem öltél meg már elég ártatlant? Loki felrántotta a kést Saffie torkának közelében. Ahogyan villámgyorsan elhúzta a lánytól, megsértette vele tiszta bőrét. A hajadon egy halk szisszenéssel akceptálta az óvatosságra intő jelzést, de egy izma sem rezzent. Számított Loki ezen megnyilvánulására. Látta a szemében a vágyat, hogy ismét megsebesítsen valakit. – Hagyj békén – miközben eltűntette a fegyvert, elviharzott Saffie mellett, vállát szándékosan a lány vállának lökte. – Különben te leszel a következő – a lépcsőfordulóból még fenyegetően visszapillantott a leányra, majd eltűnt a felső emeleten.
Saffie a szobájában állt. A nagy, embermagasságú ezüsttükörbe nézett, szaténba rejtett testét vizsgálta egyre csak. Mellkasáról leoldódott a köntös, így megmutatkozott a csipkés, csábító hálóruha. Az állán éktelenkedő sebből lassan csörgedezett a vér, s már egészen végigfolyt nyakán, mellei közé. Felemelte kezét, és csettintett egyet. A seb lassan összehúzódott, majd teljesen nyomtalanul eltűnt. – Varázsló vagy? – A tükörbe révedt Saffie, s megpillantotta az ajtóban Lokit. A férfi mellkasa előtt összefont karokkal állt a bejáratnál és lassú, kimért léptekkel indult el a leány felé. Öt lépésnyire állt meg tőle. Saffie sóhajtott egyet. Tekintete a padlóra csúszott. – Részben. – Részben? – Nem egészen. – Értettem – mordult fel Loki – miféle vagy? Saffie nem reagált a herceg utasító hangnemére. Hallotta, ahogyan közelebb lép hármat hozzá. Felemelte fejét és a tükörbe nézett megint, de arcán elsápadt a dac. Loki vörös tekintettel bámult a tükrön keresztül szemébe, mélykék bőrén ragyogott az erkélyen beszűrődő hold fénye. Saffie megremegett, az erő kiszaladt lábából, amikor realizálta a férfi kilétét. Reménykedett benne, hogy csak a hold fénye játszott vele lidérces tréfát, de ez nem így volt. Akármennyire is nézte a bizarr külsejű herceget, egyre inkább eluralkodott rajta valamiféle félelem. Loki egy alattomos vigyorral nyugtázta, hogy sikerült Saffie cinikus jellemén felülkerekednie. – Te egy... – Jöttün vagyok. Saffie szemöldökei összefutottak. – De hát Odin az apád... – Odin elhozott Jöttünheimből – Loki vörös tekintete lassan ismét tengerkékké fakult, bőrszíne pedig emberi árnyalatokat vett fel. – Felnevelt. Itt ki is merül az apai kötelességeinek az eszköztára. – Az én apám is jégóriás... volt – Saffie remegő kezét felemelte és nézte az ujjain megjelenő kékes-lilás energiacsóvákat. – Persze, nem örököltem az erejét teljesen. – Sokat vesztesz vele – mormogta Loki, majd hátat fordított a leánynak és az ajtó felé indult el. Saffie még mindig az ujjai között táncoló mágikus csóvát figyelte. Hallotta, ahogyan nyílik a szobájának ajtaja. Felkapta fejét és az éppen távozni készülő férfi felé kapta fejét. – Loki! A herceg beledermedt mozdulatába. – Ne haragudj, amiért olyan szemét voltam veled – Saffie alig hallhatóan motyogta maga elé, miközben tekintete néha-néha a herceg tökéletes profiljára szökött. Látta, ahogy vékony ajkaira mosoly szökik, majd elapad. – Nem haragszom – nagylelkű volt dallamos hangja. Saffie mégis valami mérget, valami visszataszítót érzett benne. Mint a kígyó sziszegését a kő alól a gyanútlan kisegér. Kígyó is volt sokak szemében. Zöld és fekete színű kobrakígyó, ami felágaskodva köpte a mérgét minden ellene szegülő szemébe, ezzel megvakítva őket. Kígyónak tartották, de talán egy kígyó sem viselkedik így. Szép kígyó... túl szép, annak ellenére, hogy mennyire veszélyes.
