К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
━─┉┈◈◉◈┈┉─━
Mély álmaiból léptek visszhangja riasztotta ki a leányt. Fekete, kócos tincseit elfújta arcából, s míg józanodott az édes álmainak bódulatából, lomhán fentebb lökte magát a puha szaténtakarók között. Ajtaja résnyire nyitva állt. Furcsállta, hisz határozottan emlékezett rá, hogy mielőtt nyugovóra tért, becsukta. Elhessegette zavaros gondolatait, melyek a józanodása után egyből megtámadták. Csupasz talpát a hideg márványpadlózatra eresztette, óvatosan kelt ki a puha takarók öleléséből. Egy kurta pillantást vetett a panorámára, mely tejfehér függönyök keretében tárult eléje, Asgard ragyogó aranytornyait figyelte, ahogyan a hajnali nap fénye megcsillan csúcsaikon. Tetszett neki a látvány, amit a szobával együtt a magáénak tudhatott. Furcsa csend ereszkedett a díszes, gazdag kalitkára. Nem hallott a zongora hangját, pedig másfél nap alatt úgy hozzászokott már, szinte hiányolta. Komótos, megfontolt mozdulatokkal kutatott a szekrényében rendelkezésre álló ruhadarabok között, nem sietett el egy mozdulatot sem. Miért is kellene sietnie? Nem várja fontos személy, nincs találkája, nem kell rohannia sem a piacra, sem a csarnokba. Csak létezik most, lebeg az éterben, mint egy fénylő csillag és élvezi a semmittevést.
Miután megunta a fekete lakkozott gitárjának hangját, s már gyomra is megkordult, elhatározta Saffie, hogy tiszteletét teszi a szalonban. Bizonyára a bejárónő is megérkezett már, hiszen nem egy ember lépteit hallotta a kinyílt ajtóján keresztül. Bizonyára a huzat, gondolta, mikor kintebb lökte az ajtót és a folyosó rideg kőkorlátja mentén a távolabbi lépcsősornak vette az irányt.
Loki érces sóhajt hallatott, s az elefántcsont-berakásos dohányzóasztalról elvett egy szem vörös szőlőt. Idegesen roppantotta szét szájában, s közben a vele szemben álló szőke hölgyre nézett. Cinikus, szemrehányó pillantást vetett oda neki, majd az erkély felé fordult. – Ne mondd, hogy nem örülsz neki – A szőke asszony kihúzta kezét a díszes napsárga kaftánja alól és csípőjére tette. – Mégis honnan szedted össze ezt a szajhát?! – mordult fel a herceg, állkapcsa megfeszült. Frigga halkan sóhajtott. – Lehetnél egy kicsit hálásabb is, fiam. – Nem vagyok a fiad – acsarogta. – De, igenis az vagy – Frigga három lépéssel közelebb furakodott a magas, feketehajú alakhoz, kezét a vállára helyezte. – Attól, hogy nem az én méhem gyümölcse vagy, még ugyanúgy fiamként szeretlek. Loki felmordult, elrántotta vállát az édesanyja kezei alól. – A lány lopni akart a Kincstárból... megint – Frigga egy engedő sóhajjal kísérte gondolatait – Odin ki akarta végeztetni, de... – De? – Valahogyan hasonlított rád a lány... úgy gondoltam, jól kijönnétek. A herceg felmordult. – Ha ilyen kívánságaim lennének, úgyis szólnék neked. Így csak fölösleges nyűgöt akasztasz a nyakamba, amiért itt van egy másik személy is. – Zavar talán a bakfis? – Ha tényleg annyira az anyám lennél, tudnád a választ! Frigga zöld tekintete rosszallóan összeszűkült. Nem tetszett neki a herceg hangneme, ezt pedig a puszta nézésével képes volt a tudtára adni a fekete hajú fiúnak. Ő persze ezt nem akarta felvenni, égető, tengerzöld szemében villogott a dac, s úgy szórta villámjait az anyjára, mint bátyja a legádázabb harc közepette az ellenségeire.
