𝚃𝚊𝚕á𝚕𝚔𝚘𝚣á𝚜 𝚎𝚐𝚢 ő𝚛ü𝚕𝚝 𝚑𝚎𝚛𝚌𝚎𝚐𝚐𝚎𝚕 | 𝐋𝐎𝐊𝐈

𝟕. 𝙷𝚊𝚓𝚗𝚊𝚕𝚒 𝚌𝚜𝚎𝚗𝚍é𝚕𝚎𝚝

A léptek elhalkuló zajára kapta fel fejét. Ismét a díszes órára pillantott a falon, ami négy óra harminc percet mutatott. Szinte már állandóvá vált számára, hogy ekkortájt felkel.
Szokásához híven az erkélyéhez lépett, elhúzta a vastag sötétítőket és kipillantott a nyugodt tájra. Alig aludt két órát, s azt is fojtogató félelemmel tette. A délutáni események túl elevenen izzottak még elméjében, az a forró tenyér, ahogyan a torkát szorítja, s azok a rideg tengerkék szemek. Lehunyta pilláit és így próbálta nyugtatni magát.
A hátán minden aprócska, alig észrevehető szőrszál felágaskodott és vészjósló hideg futott végig gerince mentén. Egy pillanat alatt megérezte a herceg jelenlétét, s emiatt lábából minden erő kiszökött. – Hajrá – motyogta, hangja megremegett.
Halk, mély nevetést hallott maga mögül.
– Úgysem engednek el. – Saffie a válla mögött pillantott egy röpke momentumra a hercegre. Félt, hogy ha tovább nézi, maga könyörög majd haláláért.
Loki nehéz léptekkel, kínzó lassúsággal lépett Saffie mögé. Fenyő, bergamot és citromfű illata lengte körbe a herceget, s a hajadon érezte, hogy teste szinte készen áll csipkés kombinéba bújtatott hátának simulni. Beteges volt, de vágyta azt a pillanatot.
– Mentegetőzz. – Loki suttogása megrázta a leány testét, bőrén felálltak a szőrszálak. – Hallani akarom, ahogyan sajnálkozol és az életedért könyörögsz. Érzem, hogy félsz tőlem.
Saffien eluralkodott az őrültek nyugalma. Ajkaira egy alantas mosoly szökött, miközben lassan kifújta a levegőt. – A kutya is érzi a félelmet a prédáján.
Haragos prüszkölés ütötte meg fülét.
– Ha meg akarnál ölni, már megtetted volna. – Megfontolt mozdulatokat tett csak. Lassan fordult meg, s azonnal szemben találta magát Lokival. Egy lépésnyire sem állt tőle, karjait hátrafonta, haja tökéletesen fésült volt. – Mondd csak, te sosem szoktál aludni? – vetette neki oda gunyorosan Saffie.
– A te helyedben én ennél jóval éberebb lennék.
– Még jó, hogy én nem félek annyira tőled, mint te saját magadtól.
A herceg elpillantott Saffieról. Látta rajta a leány, hogy egy bizonyos szintű zavartság kezd lassan eluralkodni rajta. Vállai megmozdultak, megfeszültek, s elernyedtek, fekete pólóval takart mellkasa szaggatottan mozgott.
Kezét lassan csúsztatta Loki arcára. A férfi, mint egy csípős reggelen a tó vizének felszíne, megdermedt, s óceánzöld tekintetét sietve kapta a leányra. – Félsz tőlem?
– Ártalmatlan vagy – mordult fel a férfi – gond nélkül megölhetnélek, ha akarnálak...
– Ha akarnád, már megtetted volna.
Loki apró, elégedetlen grimaszt ejtett. Nagy, izzadt tenyere remegve simult Saffie arcára, s óceánzöld tekintete egyre a hajadont méregette. – Bármit és bárkit megkaphatok.
– Az nem jelenti azt, hogy akarod is.
A herceg ajkai összeszorultak.
– Attól félsz, hogy amit akarsz, nem akar a tiéd lenni.
– Mindent megkapok – Loki keze erősebben szorult rá Saffie vörösödő orcájára, majd hirtelen eltaszította magától. – Még azt is, ami nem akar az enyém lenni.

Saffie rettegett kimenni a szobából. Most biztonságosnak hatott számára a magasztos helyiség, s a szaténtakarók lágy ölelése nyugtatta csak a lelkét. A nap sugarai narancsos árnyalatban fürdették a hideg falakat, hajnalodott már, ő viszont még mindig nem tudott elaludni. Nyugtalanító, erős görcs nőtt, majd sorvadt el gyomrában mindig, amikor a herceg kezének érintésére gondolt, s akármennyire is akarta, nem tudta kizárni őt a fejéből. Ott motoszkált minden gondolatlában. Most először tartott attól, hogy Loki meglátja őket egy unalmas éjszakáján... már látta maga előtt azt a kaján, alattomos vigyort, s a kárörvendően vigyorgó tengerzöld szemekben a holdfény csalfa csillanását, ahogyan a penge élén villan meg a nap világa...
– Sokszor olyanon elmélkedsz, ami tilos lenne. – A herceg hangjának hallatán felkapta fejét a puha vánkosok közül, s mint egy riadt őzgida, úgy nézett az ajtóban álló, feketehajú férfira.
Most minden fantazmagóriája életre kelt.
Ott állt az ajtóban, tőle öt lépésre. A félfának támaszkodott, mellkasa előtt összefonta izmos karjait. Amikor látta, hogy a leány milyen riadtan néz rá, vékony ajkára valóban kaján vigyor szökött, s a tengerzöld szempár, mint a tigris szeme a sötétben, mohón villant meg a felkelő nap fényében. Komótos léptekkel indult el az ágy felé.
Saffie gerincén ismét végigfutott egy ismeretlen érzés... a félelem és a furcsa vágyakozás elegye töltötte meg testét, s a kíváncsiság igazította a kanócot az valódi puskaporos hordóba, mely maga a herceg jelenléte volt. Feszülten figyelte, ahogyan a magas férfi az ágy végéhez lép, majd, mintha csak a feszülethez imádkozó pap volna a vasárnapi misén, a puha szaténtakarók közé rogy. Térdére érkezett, miközben Saffie riadtan húzta fentebb lábait, s a takaróját alig észrevehetően jobban maga elé rántotta. Áldotta a megérzését, így most ugyanaz a csipkés hálóruha volt rajta, mint hajnalban, de nem sokat segített bátorságának, sőt, méginkább megriasztotta a herceg pillantása.
Amit valószínűleg ez a ruha váltott ki.
Loki ráérős mozdulatokkal, alattomosan kúszott fentebb a széles franciaágyon, s bár hely akadt bőven, ő mégis sikeresen fúrta be magát Saffie lábai közé. A szaténtakaró megfeszült testének súlya alatt, Saffie fentebb emelte lábait alatta, így bezárva a fölé magasodó herceget. Loki egy érthetetlen mondatot morgott orra alá, miközben nagy kezével megtámaszkodott a hajadon csípője mellett és méginkább fentebb tornászta magát.
Nem bírta már megállni Saffie, a kíváncsisága felülmúlta félelmét és kétségeit. Kezének remegése, mintha csak egy furcsa varázsige tűntette volna el, megszűnt, s mikor a takarót félrelökte mellkasáról, az suhogva csúszott odébb. Óvatosan tapintotta meg a herceg keskeny, mégis formás csípőjét, aki ekkor minden izmában jó láthatóan megfeszült. Megdermedt Saffie szokatlan gesztusát érezvén, de a rosszalló nézés helyett most inkább egy bizonyos szintű kíváncsiság lobbant fel tekintetében.
A leányt ez mondhatni bátorította. Keze lassan fentebb csúszott, majd újra vissza a férfi csípőjére, s miközben mélyen elmerült tengerszín szemeiben, elmosolyodott.
– Hercegem, ennyire nem lehetsz megilletődve – suttogta, miközben a férfi halk, szaggatott levegővételét hallgatta.
– Adj helyet magad mellett – búgta a férfi.
Saffie egy pár másodperc alatt arrébb ugrott az ágyon, Loki pedig elégedetten kigördült lábai közül. Megkönnyebbülésre utaló sóhajt eresztett a levegőbe, amikor hátra vágta magát a hajadon mellett. A leány alattomosan sandított a mellette fekvő férfira, aki ekkor fellibbentette a takarót és ő maga is becsúszott alá. Saffie ajkáról azonnal lefagyott a fölényes vigyor, amikor érezte Loki testének melegét közel magához, s hallotta, ahogyan a herceg az oldalára fordul. Furdalta a kíváncsiság, így hát ő is megfordult.
Loki széles, fekete pólóval takart hátát mutatta Saffienak.
A hajadon ismét elmosolyodott, hiszen tudta nagyon is pontosan, hogy a herceg így akarja kizárni a saját privátszférájából őt. Pontosan emiatt simított végig egy ujjal gerincének mentén, mire válaszul egy mély morgást kapott.
Sóhajtott egyet. – Miért jöttél ide? – Megismételte a mozdulatot.
– Nem mindegy az neked? – érkezett a válasz rá azonnal. Mélyről jövő, savas, utasító hozzászólás.
– Mennyi rémálmod van?
Egy pillanat erejéig elapadt a herceg lélegzetvétele. Apró szünetet tartott, ami után egy hosszú sóhaj következett, majd egy hirtelen indított, lendületes mozdulat közepette a hajadon felé fordult.
Pontosabban szólva, agresszívan vettette át magát másik oldalára. Olyannyira, hogy még az ágy is beleremegett. – Semmi közöd sincs hozzá!
– Én megpróbáltam. – A leány megvonta vállát. – Többet nem kérdezek erről.
– Jobban is teszed – mordult fel a férfi. Tekintetét zavartan kapta el a feketehajú lányról.
Saffie egy pár perces szüntet tartott. Ezalatt az idő alatt összeszedte minden szétszéledt gondolatát, s rendre szedte azokat a kérdéseket, amiket a hercegnek fel akart eddig is tenni. Most úgy érezte, hogy megfelelő időben kapta el Lokit.
– Milyen érzés királynak lenni?
A férfi értetlen arccal bámult rá. – Mit akarsz ezzel?
– Annyira uralkodni akarsz – Saffie keze büntetlenül futott Loki mellkasára. – Minek?
– Úgysem érted meg – morogta a herceg.
– Jobb akarsz lenni valakinél?
Loki elkapta tekintetét a hajadonról.
– Gondolom már magadtól is rájöttél, hogy ez nem megoldás.
– Olyan okosnak hiszed magad – a herceg ismét agresszív stílusát vette fel –, de semmit sem tudsz az uralkodásról.
– Mintha te igen, úgy beszélsz most.
Tekintetük találkozott.
A herceg szeme rosszallóan összeszűkült. Hitetlenül méregette a vele szemben fekvő hajadont, s bármilyen nagy erővel akarta, nem tudta felfedezni rajta a félelem vonásait.
– Herceg vagyok!
– Én pedig egy utcai tolvaj – vágta rá – mégis egy cellába vagyunk bezárva. Hol van a koronád? Nem látom.
Ismét elnézett a leányról. Talán erőt akart gyűjteni ahhoz, hogy még egyszer erősebben visszaharapjon, de ez lehetetlen küldetés volt. Túl sok igazat talált az utcai zsebtolvaj szavaiban és már nem volt ereje ahhoz, hogy kiforgassa őket.
– Ugye – tette hozzá Saffie – te sem tudod, miért küzdesz. Ez régen baj. Azért, mert Thor most az új favorit? – elmosolyodott – El fog múlni.
– Thor nem képes uralkodni! Felelőtlen és a saját feje után megy...
– Lehet, hogy nem vagytok vér szerint rokonok, de ebben hasonlítotok.
Loki ismét a leányra nézett. Gerince megfeszült, amikor mélyebben sötétbarna szemébe meredt, először az egy hét alatt, amióta ismeri. Mindig is veszélyesnek tartotta más emberek szemét. Túl sokat tudott meg róluk, s emiatt elkezdte őket megkedvelni. Mély levegővel hozott magába újra erőt, hogy megszólaljon és hangja ne remegjen. – Az uralkodást nem tudják tanítani. Az érezni kell.
– Ezesetben rossz megérzéseid voltak eddig. Hatalomvágyból nem kormányoz király, különben a csőcselék fellázad ellene – Saffie még mindig Loki mellkasát cirógatta. Nem bírt betelni a herceg forró testének tapintásával, s akárhányszor elhatározta, hogy befejezi tevékenységét, sosem vitte rá a lélek.
Amíg a herceget nem zavarja, ő kiélvezi. – A jó király megfontoltan kormányoz és mindig előrelátó.
Loki egy halk morgást hallatott, érezhetően nem értett egyet Saffie gondolataival.
– Ebből a szempontból mindketten csapnivaló királyok lennétek – sóhajtott – őt a jóakarata, téged pedig a bosszúvágy hajt. Pont, mint a mágnes két pólusa. A kék sem érti meg a pirosat.
Keze lassan futott a néma herceg nyakára. Elsöpört onnét egy hajtincset, aztán útját egyenesen Loki arcáig folytatta. Puha bőre meleg volt, hibátlan, egy sérülés sem látszott rajta. Igazi hercegi test volt: tiszta és ápolt... mégis, a belseje, amit a máz eltakart, már romlásnak indult, förtelmes, érzéketlen lélek lakta csak.
– Te talán jobb királynő lennél nálunk? – Zavart, dallamos hangjában apró szemrehányást hordozott.
Saffie megvonta vállát. – Én azt mondtam, hogy Odin egyelőre joggal nem ültet egyikőtöket sem a trónra. Ez pedig így van rendjén.
– Odin...
Nem volt benne biztos Saffie, hogy ez a legjobb ötlet, s a legjobb időpont erre, de úgy érezte, nem tudja magában tartani. Érezte, hogy a herceg még mindig érdekelt a tegnapi beszélgetésben, olyannyira, hogy tegnap ölni is képes lett volna érte.
– Odin tegnap arra kért, hogy próbáljalak meg jobb belátásra bírni.
Loki csendes óceánszemében egy pillanat alatt éktelen vihar támadt. Felcsaptak tajtékzó habjai, maga a férfi is felugrott nyugodt fekvő helyzetéből, indulatosan az erkélyhez vágtatott. Talán azt várta, hogy a hajnali napsugarak majd lenyugtatják habzó kedélyét. Ökölbe szorította kezét és lenyelte minden haragját, amit most apja ébresztett fel benne.

Saffie lassan kelt ki az ágyból. Ő nem sietett annyira, mint Loki, sokkal higgadtabban sétált az erkély előtt álló herceghez. Tudta, hogy most mekkora haragot fojt magába a férfi, így szótlanul lépett mögé és fejét széles hátának döntötte. Érezte, hogy Loki képtelen lenne bántani most őt, így kihasználta az alkalmat. Kezeit finoman fonta a férfi köré, miközben fejét hátának nyomta. – Visszautasítottam a parancsát.
– Odin, ha akar valamit, eléri! – Loki agresszívan szorított rá a hajadon karjára.
Saffie kissé megremegett, de mégis, bizsergő érzés futott végig testén, amikor megérintette a herceg. – Ha mi nem akarjuk, akkor nem.
– Mi – nevetés hallatszott hangján, cinikus és savas. Mégsem eresztette el Saffie ölelő karjait, nem lökte le magáról.
Sőt, ő maga kezével borította a leány ölelő karjait.