Sár és arany (Dramione)

1.

Hermione Jean Granger szemszöge:

Sietve rángattam magamra a talárom, tudva, hogy már rég elkéstem a Sötét Varázslatok Kivédése óráról. Piton professzor valószínűleg így is ki fog nyírni, tehát mindegy. A lépcsőkön leszaladva, végig szaladtam a folyosón, és egy kopogás kíséretében benyitottam a terembe.
- Elnézést a késésért - csuktam be magam mögött az ajtót, mire csak megvető pillantást kaptam Pitontól. A többi diák visszafolytott lélegzettel nézte a jelenetet, amikor újabb kopogás hallatszott.

- Ne haragudjon, elaludtam - nyitott be a Mardekár hercege. Szőke tincsei rendezetlenül álltak, de egy tökéletes mozdulattal orvosolta is a problémát.

- Granger, Malfoy, nem érdekelnek az idióta kifogásaik, üljenek le a helyükre, esti büntetőmunka 7-kor - mondta Piton, majd visszaviharzott a katedrához. Mikor leültem a helyemre, csak akkor vettem észre, hogy valójában mindenki engem bámul. Oké, lehetséges, hogy elég hülyén vette ki magát a dolog, miszerint én és Malfoy egymás után estünk be a terembe, ráadásul úgy, mint akik előtte lezavartak 1-2 menetet. Jézusom, elég lesz Hermione!

Óra után Harry és Ron az ajtó előtt vártak rám, én pedig úgy éreztem, talán készen állok válaszolni a hülyébbnél, hülyébb kérdéseikre.

- Te Malfoyjal voltál? - vont kérdőre Ron.
- Merlinre! Annyire tudtam, hogy meg fogod kérdezni... Nem, hogy jut egyáltalán ilyen az eszedbe? Csak elaludtam. Amúgy meg miért nem keltettetek fel?
- Mi is épp, hogy beestünk órára, bocsi Hermione - nézett rám félve a vörös fiú.
- Ahj, mindegy - sóhajtottam. - Milyen órátok lesz?

Miután a fiúk elmentek mugliismeretre, én elindultam jóslástanra. A 7. óránk után a Nagyteremben találkoztunk. Semmi nem lett volna valóságos, ha Malfoy és az idióta haverjai, nem küldenek felénk egyetlen egy megvető tekintetet sem. Bosszús pillantásokat lövelltem feléjük, de mit sem ért az egész.

- Hé, Hermione. Nyugi - fogta meg a vállam Harry, ezzel kiszakítva engem gondolatmenetemből.
- Hm? Nyugodt vagyok - mondtam, majd megráztam a fejem. - Csak már előre félek a büntetőmunkától...
- Nem lesz semmi baj, ha Malfoy beszól, akkor ott a varázspálcád - nyugtatott Neville is.

Ebéd után felmentünk a klubhelyiségünkbe, és nekiálltunk mindenféléről beszélgetni. Nagyrészt nosztalgiáztunk, és őrült Griffendélesekhez híven, mugli játékokkal játszottunk. Az esti büntetőmunka gondolatától is rosszul voltam. De erre még az is rátett, hogy Malfoyjal kell egy légtérben tartózkodnom, anélkül, hogy meggyilkonánk egymást. Ez persze teljességgel lehetetlennek tűnt.
Az óra mutatója egyre csak közelített a 7-es szám felé, majd 5 perccel a kiszabott idő előtt elindultam, hogy biztosan odaérjek. Féltem, hogy a Mardekár hercege, milyen megjegyzést fog tenni. Féltem, hogy pálcát ránt, és átkot szór rám, mert úgy tartja kedve. Azzal nyugtattam magam, hogy Piton jelenlétében nem meri majd megtenni, de mindent kinéztem Draco Malfoyból.

A terembe érve megláttam Piton professzort, aki előtt egy halom papír sorakozott.

- Granger, ne csak álljon ott! Jöjjön segítsen, a dolga csak annyi, hogy segít kijavítani az alsóbb évfolyamosok dolgozatait - mondta, majd visszahajolt a papírköteg fölé és folytatta a dolgát. Közelebb léptem az asztalhoz, majd helyet foglaltam, mikor a szőkeség esett be a terembe.
Tekintetét végigfuttatta rajtam, de meglepetésemre nem volt benne semmi megvető. Vagy talán csak én láttam rosszul. Szürke szemeivel még mindig engem kémlelt, majd végül ő is helyet foglalt az asztal másik oldalán.
Az alsóbb éves tanulók dolgozatait javítva, egyszer csak azt vettem észre, hogy Piton már nem is ül a helyén. Velem szemben csak Malfoy ült, Piton sehol.
- Mi az sárvérű? - nézett fel a papírokból a Mardekáros, amit csak egy szemforgatással jutalmaztam.
- A maradékot megcsinálom, az idő letelt, többször ne kelljen büntetőmunkát adnom, vagyis ne késsenek az órámról, mehetnek - hadarta a szavakat Piton, mi pedig villámsebességgel pattantunk fel a helyünkről, és mentünk ki a teremből.

A Griffendél tornyába érve, megmondtam a Kövér Dámának a jelszót, és fáradtan estem be a klubhelyiségbe. Már csak páran beszélgettek a kanapén ülve, a többiek már rég aludtak. Mivel elég késő volt, ezért én is elrendeztem a dolgaimat, és lefeküdtem aludni.