Sár és arany (Dramione)

3.

Hermione Jean Granger szemszöge:

Már a Griffendél asztalánál lehetett hallani, ahogy a Parkinson lány egyre jobban rázendít. Persze, az összes diák lélegzetvisszafojtva csodálta az "előadást".

- Azzal a stréber sárvérűvel Draco? Ennyit érek? Azt hittem ennél okosabb vagy - vágta Parkinson, Malfoy fejéhez a mondatokat. Stréber, sárvérű... Csakis én lehetek az. Gondolkozásomat hangos léptek szakították meg. A Mardekáros fiú mélyeket szippantva a levegőbe, hagyta el a Nagytermet.
Tény, hogy nem vagyok oda Draco Malfoyért, de egy kicsit mégis izgatta a fantáziám, hogy vajon mitől borult ki annyira.
- Hermione! Köztünk vagy még? - legyezett előttem Ron a kezeivel, mire felkaptam a fejem.
- Bocs, itt vagyok - mosolyogtam zavartan.
- Szerintetek mitől akadt ki úgy Parkinson? - kérdezte Harry végignézve rajtam és a vörös hajú fiún. Innentől már csak beszédfoszlányokat hallottam és elmerültem a saját gondolataimban. A Nagyteremben mindenki túllépett Pansy kis előadásán, egyedül az én agyam kattogott rajta. Rajtuk. Rajta és Draco Malfoyon...

Eszembe nem jutott volna a Mardekár Hercegén gondolkozni, de mi tagadás... Eléggé helyes lett a nyár folyamán. Oké, Hermione Jane Granger. Elég lesz, neked nincs szükséged egy ilyen öntelt seggfejre!
Persze, hogy tovább töprengtem... Eszembe jutott, ahogy nekimentem a folyosón. A számomra már semlegessé vált beszólásai elmaradtak. Talán megváltozott. Igen, jó lenne ezt hinni. Túl naív vagyok.

Délután mindenki készült a Griffendél és a Mardekár kviddics összecsapására. Ez az év első kviddics meccse, így nagy volt a felfordulás. A tanárok és a csapatok fel-alá járkáltak.
Madam Hooch már bekészítette a labdákat, már csak pár játékosra vártak a csapatok, ameddig mi a nézőtérről figyeltük az eseményeket. A pályára beszáguldó Malfoy és csapata, önelégült vigyorral a fejükön beálltak a kezdéshez. A Mardekár nézői hangos üdvrivalgásban törtek ki, mire én és a mellettem ülő Weasley fiú csak megforgattuk a szemünket.
A labdák egymás után repkedtek, az aranycikesz pedig a Roxfort tornyait kerülgette. Harry, a Mardekár fogójával versenyezve száguldott a cikesz után, de semmi esélye nem volt a szőke ellen. Pár perc múlva az egész nézőtér sikoltozni kezdett, mire mindenki az északi torony felékapta a fejét. Malfoy, Harry feje fölött siklott el, ezzel instabillá téve a Griffendéles pocízióját. Harry, egy ügyes mozdulattal visszahúzta magát a seprűre és újra üldözésbe vette az arany színű labdát.
A mérkőzés eredménye végül 320:60 lett a Mardekár javára. Draco Lucius Malfoynak, sikerült elkapnia az aranycikeszt Harry előtt. Végre valami, amivel dicsekedhet. Mindenki hatalmas rivalgásban tört ki, a Mardekár csapata pedig diadalittas mosollyal (vagy inkább erőltetett vigyorral) hagyta el a pályát.

Ronnal a Griffendél klubhelyisége felé haladva még halottuk, ahogy a Mardekárosok ünneplik a győzelmüket. Valljuk be, nem sokszor fordul elő, örüljenek csak. Nem sokkal utánunk Harry barátunk csörtetett be mellénk. Szegény, nagyon fáradt volt, így csak én és Ron vettünk részt a vacsorán, ahol a szőke és csatlósai nem jelentek meg. Persze ez Dumbledore igazgatónak sem tetszett, de szó nélkül hagyta. Gratulált a kviddics mérkőzés nyerteseinek, majd étellel árasztotta el az asztalokat.