More Than Friends [ VKOOK - V Pov ]

4.rész

Sziasztok! ❤️
Meghoztam a következő részt. Köszönöm szépen, hogy ennyien szavaztok és kommenteltek. Várom a véleményeket! 😅🥰

-Lassan éjfél. Aludnunk kéne! -szóltam oda neki.

-Ennyi lenne az idő? -lepődött meg.

-Menj, fürödj meg! Én addig megágyazok. -indultam el a szobámba.

-Ne fáradj! Jó lesz nekem itt lent is. - paskolta meg a kanapét. -Nem szeretnélek kitúrni az ágyadból.

-Erről szó sem lehet! Kényelmesen elférünk az ágyamban. Nem akarom, hogy a kanapén nyomorogj. -elleneztem az ötletét. -Régebben is együtt aludtunk. Vagy mostanra már zavarna, ha velem kellene? -húztam fel a szemöldökömet.

-Nem... Nem erről van szó. -túrt bele a hajába idegesen.

-Akkor meg? Nem értelek Jungkook. Azt hittem, hogyha visszajössz , minden olyan lesz, mint régen. -sóhajtottam fel kissé csalódottam. -De, ha ennyire ellenedre van ez az egész, akkor majd én alszok a kanapén. -néztem rá kiskutya szemekkel, ezzel is próbáltam hatni rá egy kicsit.

-Nekem tökéletes lesz veled. -engedett el egy halvány mosolyt, amire a testem furcsa bizsergéssel válaszolt. -Csak tudod... Néha horkolok. És nem akartam, hogy miattam ne tudj aludni.

-Engem nem zavar. Jó alvó vagyok. Most viszont induljunk, mert kifejezetten álmos vagyok. -kulcsoltam rá ujjaimat csuklójára, majd elindultam a szobám felé. Ezzel őt is magam után húzva.

Míg én lefeküdtem az ágyba, Jungkook elment fürödni. Ezzel magamra hagyva engem a gondolataimmal, ami valljuk be nem épp a legtisztábbak most. Az agyam egyfolytában csak Jungkookon járt.

Mintha csak olvasna a gondolataimban. Az ajtó kinyílt, majd Kook lépett be rajta. A testét csak egy fehér köntös, és az alsónadrágja fedte.

- Már kész is vagy? - pillantottam rá meglepetten. Nem válaszolt, csak az ágy túlsó oldalára sétált, majd levetve köntösét helyet foglalt mellettem. Tökéletesen kidolgozott felsőteste most is izgató látványt nyújtott. Valahogy el kellett róla terelnem a gondolataimat. - Fel kéne venned valamit! A végén még megfázol.

- Nekem jobb ötletem van. - válaszolta, hangja azonban nem a megszokott lágyságot tükrözte. Most sokkal mélyebb volt. Ahogy rám nézett, szemeiben furcsa csillogást véltem felfedezni.

- Mi... Mire gondolsz? - nyíltak nagyra szemeim,ahogy egy szál alsónadrágban közeledett felém.

- Ne aggódj Tae! Csak hagyd, hogy megtörténjen! - mászott közelebb, majd ülőhelyzetemből egyenesen maga alá gyűrt. Íriszei feketén izzottak, miközben alaposan végigmért. Végignyalt ajkain, s fölém nehezedett.

- Akarlak Jungkook! - sóhajtottam. Ajkaink közt alig volt pár miniméter. - Csókolj meg! - túrtam hajába, ezzel közelebb húzva magamhoz.

-Taehyung... -nyögött bele csókunkba.

-Yeontan? -pattantak ki a szemeim.Ez az egész csak egy álom volt? -Jungkook? Mi az?

-Gyere! Anyukád el szeretne köszönni. -kelt fel mellőlem.

Egy ásítás után én is követtem cselekedetét, majd elindultam a földszintre. Anya az ajtóban állt már indulásra készen. Ahogy megláttam a szememben könnyek gyülekeztek. Odaszaladtam hozzá, és olyan szorosan magamhoz öleltem amennyire csak tudtam.

-Kincsem, nagyon fogsz hiányozni. -érzékenyült el ő is.

-Nem szeretném, hogy elmenj! -szipogtam. -Azt meg főleg nem, hogy bajod essen.

-Ne aggódj, már megkaptam a védőoltást, és a szervezetem is elég erős ahhoz, hogy ha el is kapom a vírust simán legyőzi. -simította meg arcomat. -Te is a legjobb kezekben leszel. Itt lesz Jungkook, hogy vigyázzon rád. Én pedig minden nap hívni foglak. -mosolyodott el. -Most viszont indulnom kell, itt van a taxi.

-Rendben van, de nagyon vigyázz magadra, és hívj, ha odaértél. -öleltem még magamhoz utoljára. -Szeretlek.

-Úgy lesz Kincsem! Én is szeretlek. -engedett el, majd kilépett az ajtón.

Nem bírtam tovább. Muszáj volt erről beszélnem Kookal. Könnyeimmel küszködve rohantam fel a szobámba.

-Jól vagy? -érdeklődött Jungkook.

-I... Igen -szipogtam. Pedig szerintem ez a legkevésbé sem látszott rajtam. Remegtem, és könnyeim csak még szaporábbak lettek. Már szinte nem is láttam tőlük.

Ekkor két kart éreztem magam köré fonódni. Most másra sem volt szükségem ,csak erre. Kezeimet a nyakába kulcsoltam, arcomat pedig a vállába temettem.

-Nem akarom, hogy elmenjen. Annyira félek, hogy történik vele valami. Nekem már csak ő van. Nem akarok egyedül maradni.

-Nem tudom mennyit jelent ez neked, de nem hagylak magadra. Én is az életed része akarok lenni. Itt leszek melletted örökre. -ölelt szorosan magához. -Anyud miatt pedig ne aggódj! Rendben lesz.

-Olyan jó, hogy végre itt vagy. -bújtam hozzá még jobban, kihasználva a lehetőséget. -El sem hinnéd mennyire hiányoztál. -töröltem le könnyeimet.

-Ahogy te is nekem Tae. -engedett el felém egy halvány mosolyt. -De most már itt vagyok. És szeretném, ha megígérnél nekem valamit.

-Miről lenne szó? -néztem rá kíváncsian.

-Ne sírj többet! A szívem szakad meg, amikor így látlak. -borzolta össze még jobban a már amúgy is kócos hajamat.

-Ez egy lehetetlen ígéret. -nevettem fel. -De megpróbálom teljesíteni.

-Sokkal jobban áll, ha nevetsz, vagy mosolyogsz. Mindig ilyennek akarlak látni.

-Ez esetben többet fogok mosolyogni. -villantottam meg neki egy ezer wattos mosolyt.