- ⭐ -
harry lélegzete szinte teljesen elakad, mikor louis, minden modellt meghazudtolva pattan ki a kocsiból egy cigivel a szájában, a hátára dobva orvosi táskáját, amit ki tudja, honnan szedett össze. a kócos hajú kacsintva köszön rá szerelmére, ki még szerencse, hogy épp a félfának támaszkodik, különben menten összerogyna mindkét térde. még a szomszéd néni is epekedve pislog az idősebb fiú után, ki igazán lenyűgözően fest, miképp a csikket hanyagul a pázsitra dobja. de harry még ezt sem bánja.
- szia baba -hajol hozzá egy csókért, a loknis ajkai rögtön átveszik a dohány aromájának furcsa ízvilágát, amit egyébként egyre jobban imád.
- szia, louis ... -motyogja kábultan a plédbe csavart fiú, ahogy beengedi maga mellett szerelmét.
- hiányoztál -támad rá a kék szemű máris az előszobában, a falnak nyomva a legyengült szervezetű fiút.
harry combjai máris remegnek, mikor louis a derekára markolva húzza közelebb őt magához, a nyakának szorítva közben szimatoló orrát. a göndör túl gyenge ahhoz, hogy ellenkezzen, nem mellesleg még élvezi is, ahogy louis ujjai oly szemérmetlen módon tapogatják őt, azt viszont mégsem szeretné, ha az idősebbik esetleg elkapná tőle ezt a fránya betegséget.
- loueh, beteg leszel, baby ...
- még otthon magamba nyomtam egy csomó vitamint -kezdi vigyorogva. - doktor tomlinson már csak ilyen, ugyebár ...
harry még a kelleténél is vörösebbre pirul a pajzán mosoly láttán, de most kivételesen legalább foghatja a lázra is.
szó nélkül indulnak meg az emeletre, a loknis már alig várja, hogy ismét a paplanok közé vethesse magát. mikor kényelmesen elhelyezkedik és louis jól betakargatja őt, a kócos az ablakhoz lép, hogy kiszellőztethessen. babája édesen pislogva követi minden mozdulatát, ahogy leveszi a kabátját, majd a fogasra akasztja azt, aztán azt is, mikor a táskájában kezd el kutakodni.
- hoztam neked valamit ... -suttogja halkan, mintha csak tartana attól, hogy a fiatalabbnak esetleg nem tetszene az ajándéka.
egy dobozt húz elő, pontosítva; egy süteményes dobozt. félénken az ágyban fekvő felé nyújtja, ki kíváncsian kap utána, vadmacskaként tépve fel annak tetejét, mintha tényleg épp vadászna. elkerekedett szemekkel bámulja a dobozka tartalmát, míg szíve megtelik szeretettel, teste még annál is forróbb lesz, már a láz sem zavarja őt nagyon. könnyezve, sírásra biggyedő ajkakkal szólal meg végre;
- te ... muffint sütöttél nekem, lou.
eddig bírta, hangosan kezd el zokogni, karjait ölelésre nyújtva. louis máris igyekszik, hogy az ölelésébe húzza őt, hogy aztán nyugtatgatni tudja, szeretetteljes szavakat súgva közben fülébe. mikor már nem sír oly keservesen, csak bújik, mint egy aprócska cica, hátát simogatva meséli el neki a sütemények történetét.
- nem kéne így örülnöd nekik, hidd el. szerintem picit szárazak lettek, valamelyik meg is égett egy kicsit, sőt, még a dió is megkeményedett benne, szóval, ha nem akarod kitörni a fogad, akkor ...
- tökéletes -feleli imádattal felpillantva rá, az állára hintve egy finom csókot.
így zajlik a rendelés egészen estig; csak összebújva ölelkeznek és beszélgetnek mindenről, ami épp az eszükbe jut. louis pedig megígéri neki, hogy amint jobban lesz, már azon a napon randevúra viszi őt, egy igazira!
s harry hirtelen már nem is érzi magát olyan nagyon betegnek.
- ⭐ -
már csak két rész 🙃
