Második esély {SZÜNET}

I. Feltámadás

Ben lassan kinyitotta szemét.
Pontosan tudta, hol van, de egyáltalán nem rémlett neki, hogyan is került oda. Az elméjét borító köd lassanként ülepedett, de jelenléte nem szűnt meg. Emlékezett rá, hogy visszatért az Exegolra, mert tudta, hogy Rey megtalálta a Sithek rejtett bolygóját. Utol kellett érnie őt, hisz a lány nem sejthette, milyen végzetes csapda várja a megérkezését. De miért emlékezett rá, hogy karjaiban tartja az élettelen testét? Elbukott volna?

Körbepillantott a helyiségben, míg tekintete meg nem állapodott a falba vésett karcolásokon. Többszáz volt belőlük, újra és újra kétségbeesetten a fémbe vájva a lány által, mintha az volna utolsó kapaszkodója az egyetlen reményébe, a szülei visszatérésébe. Minden nap az igazság tudatában szenvedett, amit túlságosan is félt elfogadni. Közelségének és fájdalmának érzete mintha elnyelte volna a férfit.

Elméjében még inkább letisztult a köd, hogy újabb emlékek elevenedjenek föl benne. Utolsó csepp megmaradt erejét is feladta a lány életéért. Még mindig érezte kezének puha szorítását sajátján, ahogy Rey visszatért; a szemeiben csillanó megkönnyebbülést; mosolyát, ahogy nevén szólította Bent; arcát kedvesen simító ujjait és végül a szorosan a férfiéhoz nyomott ajkait.

Aztán minden elsötétült.

Tudta, hogy halottnak kellene lennie, mégsem volt az. Miért? Hogyan?

– Végre felébredtél – jegyezte meg egy ismerős hang mögötte. Ismerte, és az elmúlt pár évben gyűlölte ezt a hangot. Most viszont érezte, ahogy haragja lassan elpárolog, mikor szembefordult a pár méterre álló nagybátyjával. – Helló, kölyök.

– Mi történik? Miért vagyok itt? Miért vagyok... miért éle... – Luke felemelte szellemkezét, elhallgattatva Bent.
– Tudom, hogy sok kérdésed van, ezért is vagyok itt. Megmondtam neked: ha lesújtasz rám, örökre veled maradok.
– De nem sújtottam le rád.
– Nem közvetlenül, de minden energiámat felhasználtam, hogy elérjelek, tudva, hogy ez lesz a vesztem.
– Tehát tudtad, hogy megpróbállak megölni.

Luke vállat vont. – Megérzés. – Ben tekintetét inkább a padlóra irányította maga előtt. Nagybátyja még mindig nem hitt benne. Akkor meg miről szól ez az egész?
– Meg kellett volna halnom. Mindazok után, amiket tettem, és miután Rey... – Hangja elcsuklott. Képtelen volt hangosan kimondani. Nem érdemelte meg a lány együttérzését, egyáltalán nem.
– ...megcsókolt? – Ben meglepetten nézett fel ismét nagybátyjára. – Bizony, tudom. És aztán meghaltál.
– Akkor halott vagyok.

– Nem – nevetett Luke. – Kevés Jedi válhatott csak „erőszellemmé", ahogy Yoda nevezné őket. A te eseted eléggé... egyedi. Az egykori Jedik adtak neked egy második esélyt az életben. Valamit, amit atyámnak is kívántam volna, de arra itt és most nincs lehetőség...
– Miért tennének ilyet? Tudniuk kell, mennyi borzalmas dolgot tettem.
Luke ismét felemelte a kezét. Ben még a szellem arcán is felismerte azt a bizonyos elkeseredett tekintetet, amit rendszerint akkor kapott tőle, mikor több kérdést tett fel, mint ahány választ meghallgatott volna.
– Igen, tudjuk. De azt is tudjuk, hogy a képességeid nem változtak, erősek, mint mindig. Ám most, hogy visszatértél a fénybe, lehetőség van egy sokkal kevésbé... pusztító irányba terelni őket. Használd ki ezt a lehetőséget, hogy jóvá tedd, amit elrontottál, hogy életeket ments a lerombolásuk helyett!

Ben bólintott. – Mi van Rey-jel?
– A galaxis összes lehetséges tájéka közül szerinted miért vagy pontosan itt? – Luke haloványan elmosolyodott. – Nem fogok hazudni, nehéz utazás áll előtted. Fogadd el ezt a második esélyt. Tudom, hogy menni fog.
– Hiszel benne, hogy képes vagyok a jóra?
– Nem lennél itt, ha nem hinnék. Még találkozunk, kölyök!

Amint Luke szelleme eltűnt, látókörébe egy alacsony, mogorva tekintetű nő került, összefont karokkal. – Ébren vagy. Remek. Végre megfizetnek érted és elhagyhatjuk ezt a pusztaságot!
Ben éppcsak kezdte feldolgozni a tényt, hogy életben van, látta a bácsikája szellemét, és kapott egy második esélyt, nos... gyakorlatilag mindenben. Értetlenül bámult az ismeretlen nőre.
– Ki vagy te?
– Nem tartozik rád – felelte kurtán. – Tekints egy megmentődnek. Halott lennél, ha nem találunk rá a sivatagban heverő meztelen testedre. – A férfi csak ekkor vette észre magára pillantva, hogy fekete öltözetét teljesen lecserélték egy kényelmetlen, régi, barna tunikára. Nem az ő stílusa, de a semminél jobb volt. Még ha kínos is...

– Miért mentettetek meg? Nem tudok fizetni, nincs semmim.
A nő egy fenyegető vigyorral válaszolt. – Ó, dehogy nincs! Amint jobban leszel, elkezdhetsz fosztogatóként dolgozni Unkar Pluttnak. Pár éve elvesztette a legjobb roncsvadászát, azóta nem talált megfelelő utánpótlást. Szerencsések vagyunk, hogy rád találtunk. Szép összeget ígért nekem és a legénységemnek, amennyiben nem halsz meg. Egy halott ember nem ér semmit, legalábbis a te esetedben biztosan nem.

– És ha úgy döntök, nem csinálom?
Erre válaszul vállat vont. – Akkor meghalsz. Nincsenek hajók, nincs egy város sem a közelben. Unkar ételadagokban fizet, ha nem dolgozol, nem eszel. Ilyen egyszerű. Mi így is, úgy is megkapjuk a fizetségünk, nem érdekel, mit csinálsz.
Ben egy pillanatra megdermedt. – Nem tudod, ki vagyok, ugye?
– Érdekel is engem! – nevetett fel a nő. – Fogalmam sincs, honnan jössz, de sok sikert az új életedhez. Nem mintha bármennyire is rám tartozna most már. – Távoztában még intett neki, majd elhagyta a helyiséget.

Ben visszadőlt az ágyra, miközben igyekezettfeldolgozni a történteket. Megmentője nem ismerte fel őt, ez pedig roppantmódhasznosnak bizonyult. Életének újrakezdésével a korábban járt sötét ösvénytőlteljesen eltérőt kell találnia magának. A gyengébbek kedvéért, ez azt jelentette,hogy kezdésképp valahogy meghálálja az életét és ezt a lehetőséget, még ha amegmentői ilyen söpredékek is voltak. Biztosan nem fog örökké a Jakkun maradni.Kylo Ren olyan sok életet pusztított el, és még ha ezt lehetetlenség is volnaegy emberöltő alatt jóvá tenni, meg kell tegyen mindent, amit tud, hogybebizonyítsa az egykori Jediknek, Reynek, sőt, önmagának, hogy már teljesen másember.
Ben Solo.
És el kell jutnia Reyhez.