Több, mint aminek látszik

5. Fejezet

Harry tajtékzott a dühtől, miközben kiviharzott a nézőtérből. Hogy is hihette, hogy Louis más, mint a többi ember ebben a pokolban? Olyan dühös volt, hogy észre sem vette Niallt, mikor kicsapódott a folyosóra.

- Whoa, Harry! Minden oké?

Harrynek le kellett nyelnie a haragját, megpróbált a szokásosan nyugodt stílusában beszélni – Oh, Niall, észre sem vettelek – felelte, és arrébb söpört néhány arcába lógó tincset.

- Semmi gond. De te jól vagy? Elég... idegesnek tűnsz – mondta neki Niall.

- Dehogy, jól vagyok. Ne aggódj. De most megyek az osztályba. Találkozunk este a meccsen. Szerintem anya el akar utána minket vinni pizzázni, oké?

- Öö, oké, jól hangzik. Azt hiszem, később találkozunk – Niall egyre jobban zavarodott össze, és csak figyelte a barátját, aki ellépve mellőle sietett a terem felé.

Niall még mindig ott állt, megpróbálva kitalálni, mi is lehetett a baj, mikor a nézőtér ajtaja kinyílt, felfedve ezzel egy másik alakot.

- Louis? – kérdezte, ahogy felismerte a most feldagadt, vörös szemű fiút – Haver, mi a baj?

Louis felnézett a padlóról, nyilvánvalóan meglepődött, hogy valaki a folyosón állva figyeli őt. Hüvelykujjával gyorsan letörölte a könnyeket és megköszörülte a torkát.

- J-jól vagyok, Niall. Nincs miért aggódnod, de nekem most rohannom kell. Találkozunk este a meccsen? – meg sem várta a választ; újból a padlóra nézett, és tovább haladt a folyosón, sietve a következő órájára, ami pont ellentétes irányban volt, mint amerre Harry ment néhány perccel ezelőtt.

Niall tovább állt a folyosón, most már végképp összezavarodva. Csak az járt a fejében, hogy „vajon mi a fene történhetett".

---------------------------------

Harry követte édesanyját föl a stadion lépcsőin, egy sor ülést keresve a lelátón. Harrynek lassan telt a délutánja, mivel folyamatosan Louis-n járt az esze, ami történt az ebédszünetben. Vajon túlreagálta? Nem akarta elhinni, amit a fiú tett, ha valaki más tette volna ezt, nem érdekelné. Viszont ha Louis tényleg a barátja akart volna lenni, nem kellett volna rosszul éreznie magát mikor bántották, de valamit tehetett volna annak érdekében, hogy megállítsa a többieket.

- Ez annyira izgalmas! – mondta Anne a fiának miután leültek, ezzel megszakítva Harry gondolatmenetét – Még nem láttam Niallt ebben a korosztályban játszani.

Harry elmosolyodott anyja szavain – Nem tudom elhinni, hogy velem akartál jönni, anya. Általában végig unatkozni szoktál, mikor focimeccset nézek a tévében.

Anne úgy tett, mintha megsértődött volna, ezért a fia gyorsan hozzátette – De ezt egyáltalán nem bánom, anya. Imádok veled lenni. És tudod, szebbé tetted Niall életét azzal, hogy utána pizzázni fogunk.

A szavak hallatán felragyogott a szeme; nagyon jól ismerte Niallt. Olyan volt neki, mintha a második fia lenne, Harry testvére. Hihetetlenül örült neki, hogy Harry mellett maradt, mikor az elárulta a titkát. Tudomása sem volt arról, mi történhetett az iskolában, de tudta, hogy Harrynek nem éppen az volt élete legjobb időszaka. Azzal, hogy vett Niallnek pizzát, tudatni akarta, hogy mennyire hálás a fiúnak.

Néhány pillanattal később hangosan felhangoztak a hangosbemondók, ezzel Harryt és Annet megzavarva – És most köszöntsük a Doncaster Rovers csapatot!

Mindenki felállt és ujjongott, mikor a fiúk az iskola színeiben kiözönlöttek a pályára, izgatottan integetve mindenkinek.

És a játék elkezdődött. Harry már majdnem elfelejtette, milyen nehéz lépést tartani a labdát figyelve, ahogy azt a játékosok ide-oda rúgták. Elég közel ült a pályához, hogy lássa, milyen erős a két csapat. A játékosok arcán folyt a veríték, miközben futottak és megpróbálták maguknál tartani a labdát az ellenfeleik ellen. Látta, ahogy Niall Liamnek rúgja a labdát, aki visszabillentve a labdát kezdte irányítani, amerre ő akarta. A lába folyamatos kontextusban volt a labdával, és a közönség csak nézte, mikor a levegőbe rúgta, az ellenfél kapuja felé. Harry visszatartotta a lélegzetét, miközben a kapus megpróbálta elkapni a labdát.