Több, mint aminek látszik

19. Fejezet

- Mit fogunk csinálni, ha odaérünk? – kérdezte Niall, miközben követték a GPS-t, amibe Louisék háza volt beütemezve.

- Megfogjuk Louist és hazavisszük – válaszolta Harry.

- Nyilván, de ha az apja olyan rossz, ahogy azt én képzelem, nem lesz könnyű kihozni onnan.

A göndör száján egy frusztrált sóhaj szaladt ki – Nem érdekel, ha nem lesz könnyű, muszáj őt onnan elhoznunk, nem számít, hogyan. Érted?

Niall bólintott és felemelte mindkét kezét, megadása jeléül – Oké, oké; csak úgy gondolom, hogy óvatosnak kellene lennünk, ez minden. Nem akarom, hogy megsérülj.

- Ha a sérülésem ahhoz kell, hogy Louis utána épségben legyen, akkor szívesen szerzek egy két sérülést.

Niall csak felsóhajtott és kinézett az ablakon, figyelve a mellettük elsuhanó fákat. Nyilvánvaló volt mindenkinek, aki hallott és látott, hogy nagyon fontos a fiú Harrynek. Niall boldog volt, amiért a barátja talált valaki mást is, aki megérti, csak azt kívánta, hogy a körülmények bárcsak jobbak lennének. Senkinek, különösen ezeknek a srácoknak nem kellene ilyenekkel foglalkozniuk.

Néhány perccel később a GPS mutatta, hogy megérkeztek a célállomáshoz. Harry leparkolt az út szélére és leállította a motort. Mindkét fiú kinézett az ablakon, egy hatalmas fehér házat láttak, amely megfelelt a beírt címnek.

- Baszki, ez egy óriási ház – jegyezte meg Niall.

Harry bólintott.

Louis itt él?

Ahogy a két srác a járdára lépett, Niall a barátja felé fordult – Na szóval, a terv... ha bármivel is próbálkozik, beverek egyet az arcába és elfutunk.

Harry nem tudta megmondani, hogy Niall csak viccel-e.

Miután felmentek az ajtóhoz vezető márványlépcsőn, a szőke hajú idegesen nyelt egyet és becsöngetett.

Ekkor láttuk meg a szörnyeteget.

A bejárati ajtó kinyílt, felfedve egy magas, vékony, középkorú férfit. Drága kinézetű öltönyt viselt, díszes nyakkendővel és hozzá illő zsebbel. Lábain lakkcipő volt, amelyek úgy néztek ki, mintha a közelmúltban csillogtak volna. Harry felvezette tekintetét a férfi arcára, amin kemény kifejezés volt; szemei sötétek voltak és gyűlölettel teli.

A göndör hajú fiú érezte, amint megborzong, miközben farkasszemet nézett feltehetően Louis apjával – Mr. Tomlinson?

- Igen? – kérdezte, szemei összeszűkültek, ahogy a fiút figyelte, majd tekintete átvándorolt a szőkére – Ki kérdezi?

Harry vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugtassa az idegeit – A nevem Harry, ő pedig itt Niall.

A férfi gúnyosan felmordult – Most ugye csak szórakoztok? Nem érdekel, hogy kik vagytok, azt akarom tudni, hogy miért álltok a verandámon.

Harry lenyelte a torkában kialakuló gombócot és összeszűkítette a szemét.

- Hol van Louis?

Niall, ha tehette volna, fejét a falba verné, helyette csak felhúzott szemöldökkel nézett a barátjára.

Váó, ez finom volt.

A férfi meglepettnek tűnt – Nézd, kölyök, meg kell kérnem téged és a barátodat, hogy menjetek el a birtokomról.

- Nem megyek sehova, amíg nem beszéltem Louisval – jelentette ki Harry és közelebb lépett az ajtóhoz.

A férfi jobban szemügyre vette a fiút, a fejétől egészen a lábujjáig. Harryn egy újabb borzongás hullám söpört át, miközben a sötét szemek tüzetesebben végigmérték. Kényelmetlenül fészkelődni kezdett, mire a férfi felemelte a fejét és rosszallón nézett rá.