Harry felsóhajtott, miközben egy különösen nehéz tankönyvet dobott a táskájába. Hétfő reggel volt és ez volt az első napja az iskolában, miután olyan sok ideig nem járt.
Nagyon ideges lett, mikor az anyja visszaért az iskolai megbeszélésről, és elmondta neki, hogy több napot nem hiányozhat. Azt mondták, nincs nyomós indoka arra, hogy kihagyjon akár egy tanítási napot is.
És emiatt Harry még dühösebb volt.
Valószínűleg neki volt a legnyomósabb érve, amiért nem kéne még visszamennie. Szörnyűségnek volt a tanúja, aminek az utóhatása miatt most is szenvedett, poszt-traumás stresszt diagnosztizáltak nála, amit senkinek sem árult el, és egyfolytában Louist ápolta. Az ő aranyos és kedves Louisát.
Egy jó dolog volt, hogy Louisnak még nem kellett visszamennie. Még mindig gyógyulófélben volt a testét ért bántalmazások és a műtét miatt.
Emiatt Harry egyszerre volt hálás és ideges.
Örült, hogy Louis több időt kapott, hogy mind fizikailag, mind mentálisan is tudjon gyógyulni.
Viszont a göndör hajú fiú borzasztóan aggódott, hogy egyedül kell hagynia.
Mi van, ha Louisnak szüksége lesz rá? Mi van, ha pánikrohama van, és ő nincs ott, hogy segítsen?
Mi van, ha nekem lesz, és Louis nem lesz ott, hogy segítsen?
Ez borzasztóan megijesztette Harryt.
Szüksége volt Louisra.
Ő volt az egyetlen, aki távol tudta tartani a démonjait, az egyetlen, akivel biztonságban érezte magát, és az egyetlen, aki meg tudta nyugtatni, mikor az elméjét elborították a történtek.
- Jól leszel – mondta neki Louis, mintha csak a gondolataiban olvasott volna.
Harry halványan elmosolyodott – Honnan vagy ebben biztos?
- Mivel itt vagyok, csak hívnod kell – vigasztalta – Plusz, veled lesz Niall is, és biztos vagyok benne, hogy egy percre sem fog egyedül hagyni.
Harry felnevetett – Igen, már mondta is nekem, hogy végig fogni fogja a kezem és nem enged el.
Louis felkuncogott és megforgatta a szemeit – Hiányol téged.
- Tudom. Rosszul érzem magam, hogy egy ideje nem mentem át hozzá. Csak, nehéz, hogy távol legyek tőled és nehéz bárkit is a közeledbe engedni.
- Én is így érzek.
- Tényleg? - kérdezte – Szóval nem vagyok őrült?
- Nos, egy kicsit talán őrült vagy – ugratta Louis – De teljesen átérzem, amit mondasz. Még mindig nehéz, mikor emberek vesznek körül engem. Nem tudom miért, csak így van.
Harry a homlokát ráncolta – Pedig úgy tűnt, jól kijöttök anyával.
- Az más. Ő... a saját anyukámra emlékeztet.
A göndör odament hozzá és az ölelésébe vonta – Hiányzik neked, igazam van?
Louis bólintott és belefúrta az arcát Harry vállába – Nagyon sokszor. Anne mondta nekem, hogy már jobban van. Még fel is ajánlotta, hogy hamarosan bevisz hozzá. De félek.
Harry körkörösen simogatta Louis hátát.
- Félek, hogy milyen gyengének fogom látni a kórházi ágyban. Félek attól, hogy látnom kell a gépekhez kapcsolva, miközben eszméletlen. Nem hiszem, hogy elég bátor lennék hozzá.
أنت تقرأ
Több, mint aminek látszik
أدب الهواةHarry Styles már hozzászokott, hogy a focicsapat állandóan erőszakoskodik vele, éppen ezért nem is várt mást Louis Tomlinsontól, az új gyerektől sem, aki történetesen egy csatár. Vajon Harry rájön, hogy nem minden ember egyforma, hogy bárkinek lehet...
