Wonderland |Woosan|✓

15.

Azok a gondolatok, amelyek a kávézóban kerítették Wooyoungot hatalmába, nem voltak hajlandóak eltűnni. Ott volt vele  Yeosang, aki próbálta elterelni a figyelmét, de még ellene is az önsanyargatás győzött. Mindenki próbálta neki megmagyarázni, hogy az a kép, ami a fiú fejében él nem valós, de nem tudott hallgatni rájuk még úgy sem, hogy a szíve mélyén érezte, nekik van igazuk, ő is ugyanolyan értékes tagja a társadalomnak, mint bárki más. Maga sem tudta, hogy ennyi emberrel szemben miért annak a gonosz kis hangnak hisz, mely állandóan, mintegy meghatározott séma szerint tiporta a földbe. 

Wooyoung maga sem tudta megmondani, hogy miért, de hatalmas volt az az utálat, melyet önmaga iránt érzett. Normális esetben, ha valami szörnyűség történik az emberrel, akkor ennek okozójának kíván rosszakat. Ő nem ezt tette. Valahányszor bántotta valaki, ő a saját halálát kívánta. Tudta, hogy ez nem helyes, hiszen keresztény volt, de nem tudott ellene mit tenni. Gyűlölte a gondolatot, hogy egyszer el fog jutni arra pontra, amikor már nem bírja tovább, és valóban megteszi. És mint eddig minden, ez is beigazolódott. A folyamatos lelki bántalmazás, a folyamatos negatív gondolatok megtették hatásukat. Elérték azt, amire teremtettek. Feladta az életet egyetlen búcsúszó nélkül. 

Borzasztó vihar volt már kora reggel óta, mintha az időjárás is tudná, hogy mire készül a lehajtott fejjel, kapucniban igyekvő fiú. Este sikeresen a konyhában felejtette a telefonját, a szülei már korábban elmentek dolgozni, így nem volt ki helyettesítse  az ébresztőjét. Elaludt; elaludt egy ilyen napon. Ma kivételesen nagyon korán akart felkelni, hogy még utoljára megölelhesse szüleit, hiszen tudta, délután később érnek haza, mint ő. Olyan gyorsan készülődött össze, amennyire csak tudott, de amikor kilépett a bejárati ajtón már tudta, elkésett. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy amint belép a terembe mindenki rá fog nézni, a tanárnak az osztály előtt kell majd magyarázkodnia. Egy kínos mosolyt eresztett, amint belépett a rettegett épületbe. Miért is gondolta, hogy legalább az utolsó napja jó lesz? Szerencsére a tanárnő, akivel órája volt,  nem tulajdonított neki különösebb figyelmet, mindössze közölte vele, hogy ez a negyed órás késés jelezve lesz a naplóban. 

-Tiszta szerencse, hogy mire a családja tudomást szerezhetne erről, és magyarázatot várnának, ő már  nem lesz itt-gondolta magában keserűen. A nap további részében Yeosangon kívül más nem igazán szólt hozzá, aminek rendkívül hálás volt. Ebédszünetben kissé megkönnyebülve ment le a büfébe, kivételesen Yeosang nélkül, hiszen a következő órában dolgozatot írnak, amire a másik fiú nem tanult, és abban a hitben élt, nagyjából huszöt-harminc perc alatt megtanul valami olyat, amit egy hét alatt kellett volna. Beletörődötten nyugtázta magában, túl korai volt leengednie a védelmét, akkor is, ha az utolsó napjáról beszélünk. Seunghyeub és a sleppje  csak akkor bántják, amikor Yeosang nélkül van, hiszen így a legsebezhetőbb. Nem tartják viccesnek, ha valaki más is jelen van ezeken a kis "találkozókon", így maguknak megtartva Wooyoung gyenge pontjait, mindössze naponta egyszer ülnek le vele beszélgetni. És ennek a beszélgetésnek most jött el az ideje. 

-Wooyoung! Gyere egy picit, beszélni szeretnénk veled!-azzal a tipikus  ragyogó mosollyal ejtette  ki ezeket a Wooyoung számára halálos szavakat, amivel bárkit levesz a lábáról; felnőtteket fiatalokat egyaránt. Az említett kiállt a sorból, és elindult a kisebb társaság felé. Az évek alatt megtanulta, hamarabb vége van, ha nem próbál kibújni alóla. Mert hiába bújik el, megtalálják. Mindig megtalálták.

------------------
ooof nagyon félek ettől a résztől, szóval kérlek bármily módon, de jelezzétek, hogy jó lett-e🥺