Wonderland |Woosan|✓

24.

-Izgulsz?-kérdezte Yeosang, miközben az előtte fel-alá járkáló Wooyoungot nézte.

-Ah nem, dehogyis! Teljesen nyugodt vagyok, nem látszik?-ironizált az alacsonyabb fiú.

-Miért is vártam értelmes választ?-tette fel magának a költői kérdést Yeosang.

-Sannal találkoztál?-próbált meg ismét beszélgetést kezdeményezni a szőke hajú fiúval; noha tudta, ez ilyen helyzetekben szinte lehetetlen.

San nevének hallatán Wooyoung egy pillanatra megtorpant, majd tovább indult, az addigra már jó párszor bejárt útvonalon.

-Persze. Azt mondta ignoráljam a kapcsolatunkat, és adjak bele mindent. Nem mintha amúgy nem ezt tettem volna-forgatta meg a szemét.

-Jó is az, ha az embernek barátja van-sóhajtott fel Yeosang.

-Már elnézést? Neked is van barátod?-nézett rá furcsán Wooyoung.

-Muszáj neked mindig elrontanod a drámai hatást?-kérdezte felháborodottan. Választ a kérdésére nem kapott, hiszen legjobb barátja addigra már rég elveszett a gondolataiban.

-Yunho azt mondta beszélni akarsz velem-kezdett bele kertelés nélkül Wooyoung, miután leült Sannal szemben. Ugyanabban a kávézóban voltak, ahol három napja is.

-Miért nem válaszolsz az üzeneteimre? A telefont sem veszed fel-nem nézett a másik fiúra, szigorúan csak az asztal közepén lévő szalvétatartót bámulta.

-Legalább azt mondd el, hogy mit csináltam rosszul. Sőt, nem is muszáj a pontos okot elmondanod, de akkor legalább mondd, hogy kopjak le, és nem zavarlak többé. Bármi jobb ennél-folytatta San, miután úgy tűnt, Wooyoung nem tervez válaszolni neki.

-Ha most azt mondanám, hogy nem te vagy a hibás, hanem én, az nagyon klisés lenne, igaz?-mondta Wooyoung egy kínos mosoly kíséretében.

-Igen, eléggé-túrt bele zavartan felemás tincseibe a magasabb fiú.

-Nos, pedig tényleg így van-sóhajtott egy mélyet a szőke.

-Miegijedtem. Nagyon. Őszintén szólva még most sem vagyok biztos abban, hogy nem csak valami hülye poén ez az egész-vallotta be végül Wooyoung. Egész idő alatt az asztalon lévő egyik szalvétát gyűrögette, ami ennek hatására eléggé megviselt állapotban volt.

-Hű.

-Hű?

-Hű. Mármint, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megnyílsz nekem-magyarázta furcsa reakcióját San.

-Viszont visszatérve az eredeti problémára. Te komolyan azt gondoltad, hogy csak játszom veled?-súlyos csend telepedett rájuk, egyikük sem tudta, hogy mit mondjon. San kissé megbántva érezte magát, hiszen a másik fiú nem tartotta igaznak érzéseit. Wooyoung zavarban volt, mivel úgy tűnt, megint alaptalanul aggódott, ezzel pedig megsértette a másikat. 

-Sajnálom-suttogta végül.

-Tényleg megijedtem. Te is tudod, hogy nem vagyok valami népszerű. Azt hittem, hogy te is csak..-a mondat soha ki nem mondott vége ott lebegett között, ezzel még komolyabbá varázsolva az amúgy sem éppen könnyed hangulatot.

-Hé, nézz rám! Én is sajnálom, gondolnom kellett volna erre, és nem egyből neked esnem. De hidd el nekem, hogy igenis komolyan gondolom. Soha nem tennék semmi olyat, ami bánt téged-San átnyúlt az asztalon és megfogta Wooyoung kezét. Egyikőjük sem mondott semmit, csak nézték egymást. Próbálták megörökíteni ezt a pillanatot, hiszen mindkettőjük életében hatalmas fordulópont volt. Azt azonban egyelőre nem tudták, hogy történetüknek jó vagy rossz befejezése lesz-e. 

-Jung Wooyoung, itt vagy? Föld hívja Wooyoungot, Föld hívja Wooyoungot-Yeosang körülbelül öt percet várt legjobb barátja válaszára, de kénytelen volt rájönni, mindezt hiába teszi. 

-Hm? Mondtál valamit?-kapta rá hirtelen tekintetét a szőke fiú.

-Nem, dehogy. Semmit-sóhajtott fel. Ismét. Ki tudja aznap már hányadjára. Wooyoung épp csak elkezdett volna fel-alá járkálni -ezzel pedig ismét Yeosang agyára menni-, amikor a személyzet egy tagja figyelmeztette őket a 10 percen belül kezdődő előadásukra. 

Mikor az előttük lévő csapat elkezdte a sajátját, elindultak a színpad melletti részhez, ahol várakozniuk kellett. 

-Minden oké lesz, ígérem-mosolygott Wooyoungra Yeosang, majd meg is ölelte őt, látva a sápadt arcát és az ijedt tekintetét.

-Komolyan mondom, el kéne járnom valami terápiára. Minden emberek előtti szereplés előtt pánikolok, mégsem hagyom abba-sóhajtott fel az alacsonyabb legjobb barátja ölelésében.

-Azért mert te is tudod, hogy a tehetségedet nem szabad elrejteni az emberek elől-tolta el magától, majd a másik válaszát meg sem várva elindult a színpad irányába.

Abban a pillanatban, ahogy felléptek a színpadra, Wooyoung agyát mintha kikapcsolták volna. Tudta, hogy ez egy fontos verseny, ahogyan azt is, hogy sokan -nála sokkal jobb táncosok is- nézik őket, mégsem volt képes ezt az információt feldolgozni. Úgy érezte, nem is ő van a színpadon, nem ő fog előadni ezeknek az embereknek, hanem valaki más, ő pedig csak egy a tömegből, aki majd tapssal jutalmazza magukat a végén. Az elméje teljesen kiürült. Yeosang valószínűleg észrevehette ezt az ürességet a tekintetében, mert mielőtt elkezdték volna, egy gyors ölelésbe vonta. 

Annak ellenére, hogy óriási tapsot kaptak a végén, Wooyung csak akkor bizonyosodott meg arról, hogy valóban jól csinálta, amikor a színpad mögött a rá váró San egy szoros ölelésbe vonta, és biztosította arról, hogy csodás volt. 

-Ráérsz miután vége?-kérdezte San, egy kissé eltolva magától az alacsonyabbat.

-Persze, miért?

-Gondoltam elmehetnénk együtt valahová. Meg esetleg, tudod, hivatalossá tenni ezt az egészet-nézett le rá mosolyogva. Wooyoung egy aprót bólintott, mintegy beleegyezésként, majd ellépve a magas fiútól elindult a Yeosanggal közösen használt öltöző irányába.