Wonderland |Woosan|✓

2.

San óvatosan indult el az ismeretlen fiú felé. Valamiféle ijesztő aura vette körül. Az sem segített a helyzeten, hogy természetellenes lila tincsek keretezték arcát. San utálta a lilát. Az édesapja mindenfajta köszöntést egy lila borítékba tett. Tíz éves kora óta nem találkozott a férfival. Minden hónapban küldi az eltartására szükséges összeget, valamint ünnepekkor azt a bizonyos lila borítékot, ezzel pedig letudja az apaságot.
-Szia!-szólítja meg San a "terembitorló" idegent. Az alacsony fiú először körbenézett, hogy biztosan neki szóltak, majd amikor nem látott senkit mást magukon kívül, ránézett a magasabbra.
-Szia-alig hallhatóan mondta el ezt a szót, amiből San arra következett, nem valami beszédes. Azt nem tartotta valószínűnek, hogy bárki is félne tőle.
-Nem akarlak fenntartani, vagy zavarni, csak mi már hónapokkal ezelőtt lefoglaltuk ebben az időben a termet, és kíváncsi vagyok, hogy hirtelen miért te kaptad meg-San igyekezett minden bántó élt eltűntetni a hangjából; több-kevesebb sikerrel.
-Oh, én nem tudtam, sajnálom!-ezeket a szavakat talán még halkabban ejtette el, mint a köszönést, valamint meg is hajolt hozzájuk, ami még nehezebbé tette beszélgető partnere számára a megértését. Mielőtt bármilyen válasszal is előrukkolhatott volna, megszólalt az ismeretlen fiú telefonja.
-Igen, már itt vagyok! Te mikor érsz ide? Rendben, várlak-egy kissé elfordult amíg lerendezte ezt a rövid beszélgetést, majd újra San felé fordította figyelmét.
-Egyébként mostantól mindig ebben az időben leszel itt? Mert akkor úgy kell átszerveznünk a dolgokat-az előző hangsúly teljesen eltűnt, és mostmár szimpla érdeklődés hallatszott a hangján.
-Nem. Csak a fiú, akivel gyakorlok holnap nem ér rá-mondta viszonylag hallhatóan, de továbbra is a padlónak intézte szavait.
-Ja, rendben. Akkor gondolom nem nagyon fogunk még találkozni-egy utolsó próbálkozást tett a normális beszélgetés felé, de az idegen -akit San már nem tartott annyira annak- nem tűnt nyitottnak ebben a témában. Ha szeretett is volna valamilyen választ adni, nem tehette, mivel befutott egy fiú, akivel valószínűleg az előbb beszélt telefonon.
-Wooyoungie!-karolta át a nyakát az újonnan érkezett.-Ő kicsoda? Csak nem barátkozol?
-Nem. Az övék lett volna ebben az időben a terem, és megkérdezte, hogy mostantól mindig ekkor leszünk-e itt-észrevehetően megemelkedett a hangereje a barátja társaságában.
-Ja, ne haragudjatok! Hirtelen közbejött valami, és nem tudok holnap  jönni, ezért beszéltünk Mingivel, hátha tudunk cserélni-magyarázta a barna hajú. San egy pillanatra meglepődött Mingi nevének hallatán, de aztán rajött, Mingi a tánc miatt olyanokat is ismer, akiket ők nem.
-Ja nem, semmi gond, csak én később tudtam meg. Na, de nem akarlak fenntartani titeket-ezzel elindult összeszedni a cuccait, majd anélkül, hogy visszanézett volna kisétált az épületből.