Wonderland |Woosan|✓

14.

-Egyébként sokat terveztek itt lenni?-kérdezte Wooyoung. Hangjából színtiszta kétségbeesettség volt hallható.

-Nyuszifül, még csak negyed órája vagyunk itt-sóhajtott Yeosang egy hatalmasat. Tudta, hogy hatalmas feladat a lila hajú fiút emberek közé vinni, de erre még ő sem számított. Az imént említett negyed órán belül már harmadjára tett arra utalást, hogy neki ennyi bizony elég volt, és szívesen hazamenne. 

-Miért nem szeretsz emberek közelében lenni?-kérdezett rá a semmiből San. Egy pillanat alatt kúszott be közéjük a kínos a csend. Míg a többiek leginkább lehajtották a fejüket, vagy az ablakon bámultak ki, Yeosang hirtelen Wooyoungra nézett, akinek az égvilágon semmi nem volt leolvasható az arcáról, ez pedig megrémítette a fiút. 

-Mert önálló, általában gonosz gondolatokkal rendelkeznek. Nem tudod őket szabályozni, nincs köztes állapot. Nincs olyan, hogy valaki egy kicsit jó, egy kicsit meg rossz. Színészet. Az egész egy színjáték-mondta Wooyoung egy fájdalmas mosollyal az arcán.  Ezek után, ha létezik ilyen,  még mélyebb lett a csend. Mindenki a fiú szavait emésztgette, míg ő egy gyors bocsánatkérést követően kiment mosdóba.

Nem volt a helyiségben rajta kívül más, így senki nem láthatta, amint mély fájdalommal teli arccal rátenyerel a mosdókagyló két szélére, és belenéz a tükörbe. Amint találkozott a saját tekintetével elárasztották azok a gondolatok, amelyek újdonsült ismerőseinek -nem hívná őket barátnak, hiszen még nem ismerik olyan jól egymást- hála pár napra távol maradtak tőle.  

Ugye te sem hitted el, suttogta egy kis hang a fejében, ugye te sem hitted el, hogy pont téged akarnának a barátjuknak? Annyi ember közül pont te? A példa arra, hogy néha Isten is hibázhat?  Inkább hagyd őket, ne menj a közelükbe, így lesz a legjobb nekik. Nélküled.

Míg Wooyoung az általa beképzelt gyűlölködő gondolatokkal küzdött, addig San a nagyon is valós hangokkal.

-Nézzétek! Tudom, hogy szerintetek hibát követtem el, de tudom, hogy mit csinálok! Így fog a leghamarabb megnyílni. Most biztosan haza fog menni, de amikor legközelebb találkozunk...-a fekete hajú nem tudta befejezni a mondandóját, mert Yeosang a szavába vágott.

-Amennyiben lesz legközelebb-pár pillanatig hagyta, hogy a mondata a levegőben lógjon, majd fogta a cuccaikat, és köszönés nélkül a mosdóban bújkáló fiú után sietett. 

-Ezt hogyan értette?-kérdezte San előre félve a választól. Valahol érezte, hogy nem mondtak el nekik mindent, és egy borzasztó titok bújik meg a sorok között, de most mégis reménykedett abban, hogy mást fognak mondani. Hogy nem az történt, hogy kiderül az alacsony fiúval minden rendben, mindössze megprankelték őket. Azonban sajnos ez az élet, és nem San irányítja a dolgokat.

-Wooyoung egy évvel ezelőtt megpróbált öngyilkosságot elkövetni-mondta Seonghwa négy barátja tekintetének súlya alatt. Mingi természetesen tudta, hogy mi történt, így csak egy mélyről jövő sóhajt eresztett. 

-Nem tudom, hogy a szülei tudják-e ennek a döntésének az okát, de nekünk soha nem mondta el-merengett el a gondolataiban.

-Akkor ezt gondolom elcsesztem-dörzsölte meg a szemeit San.

-Technikailag ez az én ötletem volt, szóval nekem ugyanakkora részem van ebben-nézett rá egy szomorkás mosollyal Hongjoong.

-És most mi lesz? Ennyiben hagyjuk?-kérdezte Yunho végigfuttatva a tekintetét mindenkin.

-Nem hiszem, hogy jelen pillanatban tehetnénk mást-Jongho a legfiatalabb közülük, mégis néha ő viselkedik a legbölcsebben. És mint máskor is, most is teljesen igaza volt. Az égvilágon semmit sem tehettek, míg Yeosang az egyetlen ember akit Wooyoung elvisel maga mellett. Maguk sem tudták, hogy ez a fiú miért lett ilyen fontos számukra, de nem akarták, hogy még mélyebbre süllyedjen, hanem inkább fel akarták emelni, oda, ahová való.

----------------------------------------------------------------------------------------------

átolvasatlan verzió! ha bármilyen tartalmi, vagy szövegi hibát találsz benne kérlek jelezd a komment szekcióban!