CATWOMAN | 𝐏𝐄𝐓𝐄𝐑 𝐏𝐀𝐑𝐊𝐄𝐑

one.

𝐂𝐇𝐀𝐏𝐓𝐄𝐑 𝐎𝐍𝐄, who are you?

A Queens-i utcák különösen üresek voltak azon az estén. Azon az estén, amikor is szüntelenül bolyongtam össze-vissza szeretett szülővárosomban, bármiféle bűn után kutatva.

Őszintén szólva örültem neki, hogy nem kell semmiféle balhéba belekeverednem, hiszen ki ne akarna egy kis szabadidőt, és egy kis magányt?

Fekete csizmám alatt csak úgy kopogott a kő, reméltem ezzel nem verem fel egyik közeli szomszédot sem. Jó volt végre egy kicsit kiszellőztetnem a fejem és elmerülni a gondolataimban, amire mostanában alig van időm.

Mióta én is felcsaptam homemade-szuperhősnek, az életem fenekestül felfordult. Fogalmam sincs miért hittem azt, hogy könnyű lesz. Hiszen semmilyen tapasztalatom sincsen ezen a téren és én életeket akarok menteni.

Queens-ben az utóbbi időben rengeteg dolog történt, amiket persze a közkedvelt Pókember előszeretettel szokott megakadályozni, de úgy éreztem ez még neki is sok. Itt döntöttem el, hogy beszállok a hősiparba és segítek neki.

A probléma csak ott kezdődött, hogy egy: nem volt semmilyen ruhám és álcám, amivel megtarthatnám az inkognitóm és kettő: fogalmam se volt, mégis hogy kéne elkezdenem.

Igaz, hogy miután Macskanő lettem, mindenem kiélesődött, illetve sokkal rugalmasabb és hajlékonyabb lettem, de ez nem jelenti azt, hogy egyből tudtam is, hogy mit kéne tennem.

Miután már egy órája kutattam valamiféle jel után és semmit se találtam úgy döntöttem feladom, így hát felugrottam a legközelebbi épület tetejére és onnan kémleltem a sötét eget.

Azt hittem ma már nem fog semmi érdekes történni, de tévedtem. Annyira érdekes, hogy amikor keresem a társaságot akkor valahogy sosincs, de amikor már feladom bezzeg mindig megjelenik valaki.

Ilyen volt a mostani alkalom is, amikor hallottam a már jól ismert zár kattanást, hozzá pedig láncok csattogását. Egyből felkaptam a fejem, hogy szemügyre vehessek egy csapatot, akik éppen egy bankba törnek be.

Felpattantam, felvettem a maszkom, ami egyébként csak a szememet takarja el és már indultam is. Amint odaértem a férfiak már javában szedték szét a berendezést.

Felfedeztem Pókember-t is, aki az ajtónak támaszkodva állt, majd végül megköszörülte a torkát. Beálltam a takarásba, így nem vehettek észre.

Beszélt még ott valamit, de nem nagyon figyeltem rá. Végül aztán meguntam ezt a traccs-partit, így gondoltam lesz, ami lesz, közbeavatkozok.

"Ejnye, nem hiszem, hogy az az automata ártott nektek valamit. Miért kellett szétszedni?" Szólaltam meg nyája hangon és előléptem a sötétségből.

A falon voltam, pontosabban egy kiálló oszlopon. Mindenki szinte egy emberként fordult felém és ráncolták a szemöldöküket, néhány betörő még rám is szegezte azt a valamijét, ami éppen nála volt.

"Awww, azt hittem jobban fogtok majd örülni nekem." Biggyesztettem le a számat, majd egy hirtelen mozdulattal leérkeztem a földre és kicsavartam az ember kezéből a fegyvert.

Elkezdődött a harc, én és Pókember próbáltuk lefogni őket és a lehető legkevesebb kárt tenni az épületben. Hát, gondolom nem lep meg ha azt mondom, hogy ez nem sikerült.

A velünk szemben lévő bolt sikeresen felgyulladt, ezzel jó nagy galibát okozva a városban. Pókember elkezdett bepánikolni és gyorsan elsietett, én pedig még mindig a bűnözőkkel 'fogócskáztam'. 

Megjelentek a rendőrök és átnyújtottam nekik a betörőket. Utamat a már romokban heverő bolt felé vettem és láttam, hogy Pókember az egyik ház tetején rohan, kezében egy telefonnal.

Gondoltam utánamegyek, és hála a fantasztikus atlétai képességeimnek hamar utol is értem. Amint letette a hívást egyből ragadtam az alkalmon, hogy ráijesszek.

"Azért egy köszönöm nem esett volna rosszul." Szólaltam meg előtte, ezzel teljes szívrohamot hozva rá. Valószínűleg nem vette észre, ahogy jövök.

"Ki vagy te?" Kérdezte kíváncsian, én pedig apró oldalmosolyra húztam a szám.

"Költői kérdésre nem válaszolok." Mondtam, majd leugrottam a ház tetejéről. 

A fiú hirtelen szerintem at hitte leestem, mivel odarohant a korláthoz és döbbenten nézett lefele. Amint tudatosult benne, hogy élek és hogy vígan ugrálok át egyik házról a másikra még szemem sarkából láttam, ahogy lehúzza fejéről a maszkját.

Simán megtehettem volna, hogy visszamegyek és megnézem mi rejtőzik az álca alatt, de nem tettem. Igaz, hogy nem ismerem személyesen és ez volt az első alkalom, hogy hozzászóltam, de mégis rengeteg teória pörgött a fejemben arról, hogy mégis ki lehet ő.

Lehet, hogy ismerem. Lehet, hogy még valamikor az utcán nekem jött, én pedig elnézést kértem tőle. Lehet, hogy velem jár egy suliba, de lehet, hogy már dolgozik. Lehet nem is idevalósi.

Ezekkel a gondolatokkal másztam be a lakásom ablakán, ami történetesen a hetediken volt, így óvatosnak kellett lennem, nehogy valaki meglásson.

Úgy, ahogy voltam bedőltem az ágyba, és csak néztem ki a fejemből. Őszintén megmondva büszke voltam magamra, amiért sikerült egy bűnöző csapatot a sittre juttatni, ettől kicsit megnőtt az önbizalmam.

És már csak azt tudom remélni, hogy máskor is be tudok majd segíteni Pókember-nek a melóban......