𝐂𝐀𝐓𝐖𝐎𝐌𝐀𝐍.
" 𝙄 𝙖𝙢 𝘾𝙖𝙩𝙬𝙤𝙢𝙖𝙣. 𝙃𝙚𝙖𝙧 𝙢𝙚 𝙧𝙤𝙖𝙧. "
◂Queens-ben Pókember a legkedveltebb és legismertebb szuperhős. Nem csoda, hiszen naponta ment meg embereket legyen szó egy kedves útbaigazításról, amit idős néniknek ad, vagy a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Másnap reggel újult erővel igyekeztem be a Midtown Gimnázium kapuin tudva, hogy a tegnapi nap történései miatt mindenki azzal a bizonyos "új hőssel" lesz elfoglalva.
Jóslatom be is igazolódott, amint elhaladtam a folyosókon legalább ötször hallottam ki azt a csoportok beszélgetéséből, hogy mennyire királynak találják a fekete ruhás nőt. És hogy őszinte legyek, szinte minden alkalommal el kellett fojtanom egy büszke mosolyt.
Elértem, hogy tudomást szerezzenek rólam. Végre nem csak egy rejtély vagyok, aki néha felbukkan és netán felveszi a kamera, néha pedig inkább megbújik a sarokba. Nem, most tényleg büszkeséget érzek magam felé és az a legszebb az egészben, hogy mindezt egyedül intéztem.
Amint a szekrényemhez értem gyorsan bedobáltam a felesleges füzeteimet és előkerestem azokat, amik most kelleni fognak. Csakhogy hirtelen valaki megtapogatta a vállamat, ezzel elérve hogy minden figyelmem az idegenre szenteljem.
"Hali." Köszöntött Peter egy izgatott mosollyal, ami aztán átváltott kicsit aggódóvá. "Miért nem voltál tegnap?"
Nem számítottam rá, hogy megkapom ezt a kérdést és arra főleg nem, hogy tőle. Először fel sem fogtam hogy ő áll előttem, csak nagyokat pislogtam rá. Aztán gyorsan ki kellett találnom valami hazugságot, ami még hihető is és nem néz komplett idiótának.
"Óh, rosszul lettem reggel és úgy gondoltam nem jövök. Nem akartam megfertőzni senkit és szerintem ha emberek között lettem volna sokkal rosszabbra fordult volna a helyzet." Magyaráztam és közben a kezemen lévő karkötőmet babráltam.
"Oh, értem. De ugye mostmár jobban vagy?"
"Persze. Kutya bajom." Mosolyogtam rá és próbáltam úgy tenni, mint aki tényleg jó színész.
Peter sóhajtott egyet. "Hát kár, hogy nem voltál. Lemaradtál az év kalandjáról."
És ekkor a fiú elmesélt nekem minden egyes részletet, ami tegnap történt a suliban. Persze nem volt új egyik infó se, mégis aranyos volt, ahogy teljes átéléssel adta elő egyes jeleneteket. Volt néhány alkalom, amikor kicsit fel is kuncogtam.
"Hé, ez nem vicces!" Kiáltott fel játékosan, amikor mindketten elindultunk a folyosón, és ő előttem lépdelt menetiránynak háttal.
"Igazad van, nem kéne nevetnem azon, hogy idézem: nem tudtam hogy lehet valaki úgy dögös, hogy közben nem is látom az arcát, de az új hős ezt is elérte." Nevettem fel, mire megláttam, hogy Peter arca halvány rózsaszín árnyalatot vett fel. Cuki.
"Egyébként meg akartam kérdezni, hogy mi legyen a matek korreppel." Váltott témát a fiú, nekem pedig íriszeim kitágultak.
"Úristen, a korrep! Teljesen kiment a fejemből, ne haragudj!" Kezdtem egyből mentegetőzni, de Pete csak halványan felkuncogott a reakciómon.
"Hé, nincs gond. Ha gondolod átjöhetsz hozzám, ma a könyvtár zárva van."
Most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak. Hogy én menjek át a fiúhoz, akit még alig ismerek és sanszos, hogy egy világmegmentő szuperhős? Melyik Jóban rosszban rész ez?
"Nem akarok zavarni, Peter." Ráztam meg halványan a fejem zavaromban.
Ezt tényleg komolyan gondoltam, nem akartam ott lábatlankodni amikor mindkettőnknek lett volna jobb dolga.
"Ha zavarnál, nem hívtalak volna meg hozzánk." Vágta rá zsigerből, mire sóhajtottam egyet. Igaza volt.
"Rendben." Egyeztem bele pár pillanattal később, majd ezután gyorsan elmondta hogy találkozzunk a nap végén a suli előtt.
Épp akkor szólalt meg a csengő, amikor helyet foglaltunk a padjainkban. Egész órán éreztem, hogy valaki tekintete szinte lyukat éget az egész testembe. Nem akartam odanézni, de valahogy sejtettem, hogy ki az.
Nem tudom hogyan fogom kibírni a matek korrepet, de egy biztos.
