CATWOMAN | 𝐏𝐄𝐓𝐄𝐑 𝐏𝐀𝐑𝐊𝐄𝐑

five.

𝐂𝐇𝐀𝐏𝐓𝐄𝐑 𝐅𝐈𝐕𝐄, awkward.

Idegesen birizgáltam karkötőmet, miközben Peter mellett sétáltam az apartmanja felé. Nem készültem fel teljesen arra, hogy én most beállítok hozzájuk, mint valami idegen és ráadásul a fiú még egy korrepet is lenyom nekem.

Próbáltam úgy kezelni a helyzetet, mintha nem nagyon érdekelne, vagy hogy lazán állok hozzá, de belül szerintem még a májam is remegett. Nem értem miért, hiszen általában tényleg nem bonyolítom túl a dolgokat, és nem vagyok az a fajta, aki ennyire ráparázik valamire. 

Most mégis a tudat, hogy inkognitó nélkül fogok egy kis időt eltölteni a lehetséges Pókemberrel úgy, hogy szuperhősként már találkoztunk párszor, megrémít. 

Amint elértünk a megfelelő házszámmal ellátott ajtóhoz Peter kinyitotta azt, majd illedelmesen előre engedett. Villantottam felé egy apró mosolyt, majd áttettem a lábam a küszöbön és megpillanthattam a Parker lakás teljes pompáját. 

Nem volt annyira nagy, de két személynek bőven elég volt. Egyszerű stílusú volt, nem csicsáztak semmit, ami nekem elsőre szimpatikus volt. Egy takaros kis otthonnak látszott, be kell vallani.

"Kérsz valamit inni?" Szólalt meg hirtelen Peter mögülem, miközben zárta be az ajtót, én pedig megugrottam egy kicsit a váratlan felszólalástól.

"Nem köszi." Válaszoltam halkan, majd legnagyobb döbbenetemre egy kicsivel idősebb hölgy libbent ki a konyhából, egyenesen elém.

Nem készültem vendégekre, tudomásom szerint Peter azt mondta nem lesz otthon senki így nem mondom mennyire sokkolódtam le amikor megláttam a nőt.

"Oh, szia!" Jelent meg egy mosoly az arcán, amint észrevett. "Peter, ő az új barátnőd?"

A levegő a torkomon akadt, pont akkor amikor visszaköszöntem volna. Dermedten álltam ott az előszoba közepén, nem tudtam ilyenkor mit is kéne mondani. Kínosan rápillantottam a fiúra, aki időközben mellém lépett és ő is ugyanolyan aggasztó tekintettel nézett a nőre.

"N-nem, dehogyis. Tudod, ő Allison, akiről tegnap beszéltem." Magyarázkodott és közben megvakarta a tarkóját. 

"Oh..." Világosodott meg a barna hajú, majd egyik kezét kinyújtotta elém. "Én May vagyok, nagyon örülök!"

"Allison." Ráztam vele kezet, bár még így is lerítt rólam, hogy kellemetlenül érzem magam. 

Ezt a tettünket pár másodperc borzasztóan kínos csend követte, majd végül Peter döntött úgy, hogy oké, csináljunk valamit ez ellen.

"Hát jó, a szobámban leszünk! Gyere Al, menjünk." Ragadta meg a csuklómat és konkrétan elhúzott a helyszínről, időt se hagyva nekem a reagálásra.

Meglepett, hogy becenéven hívott, eddig senki nem szólított Al-nek, sőt, mindenki a teljes nevemet használta. Fura volt, főleg az ő szájából hallani.

Amikor beértünk a szobájába azt is becsukta, majd sóhajtott egyet. 

"Ne haragudj, tudod..... May mindig is ilyen volt." Kezdett bele ismét a magyarázkodásba, de én csak gyengéden megráztam a fejem. 

"Nincs semmi baj." Összepréseltem ajkaim és így próbáltam egy halovány mosolyféleséget mutatni felé, amit végül viszonzott is.

"Oké, akkor kezdjünk bele."

Körülbelül 2 órát foglalkoztunk a matematika csodálatos világával, az összetett függvényekkel és minden mással, ami csak eszünkbe jutott és be kell valljam egész jó tanár. Érthetően magyarázta az anyagot és itt-ott megkérdezte hogy tényleg értem-e, szóval még oda is figyelt rám.

Viszont egy ponton már én se tudtam teljesen koncentrálni rá. Folyton csak az pörgött a fejemben, hogy úristen, ő Pókember és én éppen Pókembertől tanulom a matekot. 

Nem tehettem róla, az agyam automatikusan terelődött át ezekre a gondolatokra, és nem hagytak nyugodni. Már csak remélni tudtam, hogy nem voltam elég feltűnő azzal, hogy néha akár egy percig is őt bámultam, mert még a végén elkönyvel egy creepy kukkolósnak.

Egy szó, mint száz, nem mondom hogy felesleges volt ez a korrep, mert egyáltalán nem. 

Talán még inkább elbizonytalanodtam abban, hogy most egy szuperhőssel barátkozok-e, vagy sem . . .