Érzelmek Tengerén

Miért van az, hogy amiket érzek,
Másnak elmondani félek.
A könnyeimet mindig elmorzsolom,
Nem ért meg senki, úgy gondolom.

Szeretnék zokogni végre egy barátom vállán,
Himbálózni se akarok más állán.
Tudom én, hogy senki vagyok,
De semmi is az, amit akarok.

Őszinte nem lehetek bárkivel,
Gondolataimat megosztják valakivel.
Láthatatlanba fenyegetőznek,
Levegőbe követelőznek.

Elképzelhető, sötét lelkem sarja,
Le van vágva mindkét karja.
S jól belerúgnak, már-már gyógyuló sebeimbe,
Odaköpnek az elveszett szemeimbe.

Lehunyom a szemem, csendben várok,
Képzeletben a magasban szállok.
Higgadtságom eléri a tetőfokát,
Magyarázni lehetetlen az okát.

Fölkínálom szeretetem, rajta ugrálnak,
Körülöttem veszett kutyák ugatnak.
Harapnak, mintha nem kaptak volna eleget,
Fájdalom miatt eszem elveszhetett.

Pedig magam sem értem, mit szégyellek,
Meghallom azokat, kiknek én kellek.
Nevethet lényemen a sok értelmes,
Legyen az okos, aki a lelkes.

Elnyomnám a problémákat, ha tudnám,
Hogy engem tiporjanak, nem hagynám.
Szórakoztató volnék? Nem hiszem,
Teljesen mást sugall tekintetem.

Jó lenne végre nyugtot találni,
Pozitív dolgokat meghálálni.
Tapostok? Egészségetekre,
Az Isten írjon mentséget fejetekre.

Őrült lennék? Rágalom,
Rátok pillantani szánalom.
Rengeteg mindent elképzeltek,
Viszont minden újtól elképedtek.

Emberekre sátánian kacagok,
Komoly kapukon kopogtatok.
Azt mondják, idióta vagyok,
Életemtől így is többet kapok.