Egy tengeri boszorkány élete

10.fejezet

Három hét telt el azóta, hogy megírtam arra a hínár darabra, hogy hol vagyok, de azóta sem történt semmi. Így muszáj volt magam kézbe venni a dolgokat. Nevrát nézve gondolkodtam, hogy miért is tettem az egészet. Utólag vissza gondolva igazán felesleges volt ezzel az időm pazarolni. Hibákból tanul az ember. Nevra megfordult az ágyában. Egy pillanatra azt hittem, hogy felkel, de szerencsére a szuszogása egyenletes maradt. Megkönnyebülve sóhajtottam egyet. Az íróasztala felé vettem az irányt. A szobája viszonylag nagy volt. Ezt is biztos a pozíciójának köszönheti. Lehajoltam az asztalra és egy papír fecnit vagy egy füzetet kerestem. Szerencsémre találtam is egy fekete noteszt, amibe a küldetések részleteit szokta fel jegyezni. Kinyitottam annál az oldálnal ahol tartott. Ékes betűkkel oda írtam, hogy "Óceánia". Remélem venni fogja a lapot, de azért a biztonság kedvéért oda írtam, hogy Ursula. Shaitan kezdett el morogni. Oda kaptam a fejem. A Black Gallytrot észre vett és nem tetszett neki, hogy gazdája szobájában ólálkodom. Bár már igazán megszokhatta volna az idegen lányokat. 

- Psszt. Nyugi Shaitan! - próbáltam csititgatni, de nem nagyon hallgatott rám. Megforgattam a szemeim. Hát ez hihetetlen. 

- Shaitan.... - morogta Nevra fél álomba. A familiáris elhalgatott, majd egy kis idő múlva újra elkezdett morogni. - Shaitan! - szólt oda élesebben. A Black Gallytrot rám nézett majd vissza sonfordált a számára kijelölt ágyra. Nevrára pillantottam. Ismét egyenletesen szuszogott. Hála égnek. Ezt ennyivel megúsztam. Halkan kimentem a szobából és végig szaladtam a folyosón. A pincében található tavacskába bele ugrottam és vissza úsztam Óceániába. Reggelre pont haza is értem. Korall és Csikó nem volt ott. Lehet, hogy valahol embert vadásznak nekem. 

- Mutasd Nevrát! - szóltam a gömben. 

- Azt mondod, hogy ezt ő hagyta itt? - kérdezte Valkyon. 

- Szerintem igen... Különben miért lenne oda írva, hogy Ursula? - mutogatta az írásom. A fiúk folyamatosan a füzetet bámulták. 

- És, ha valaki szórakozik? Lehet, hogy csak a tegnap esti kalandod írta, nem? - húzta fel a szemöldökét Ezarel. 

- Nagyon vicces vagy! Ha ennyire akarod tudni, akkor nem voltam senkivel sem tegnap este, szóval megnyugodhatsz nem kell újabb sírást elviselned a gárdád lányaitól. - felelte flegmán. 

- Csak azt nem értem, hogy miért pont az én gárdámban vadászol mindig. - emelte égnek a tekintetét az Elf. 

- Azért, mert..... - kezdte volna Nevra, de Valkyon a szavába vágott. 

- Kicsit eltértünk a tárgytól, nem? - 

- De! Azt akartam mondani, hogy érdemes lenne megnézni, hisz nem veszíthetünk vele. Egy újabb helyet húzhatunk ki a listáról. - érvelt a vámpír. Ebbe már Ezarel se tudott bele kötni. 

- Akkor mikor indulunk? - kérdezte. 

- Holnap reggel! - felelte Leiftan. Innentől már nem érdekelt a dolog. 

- Morgana.. Hoztunk egy mélabús lelket. - szólt Korall. 

- Fáradj beljebb Kedvesem! - szóltam nyájasan. 

Másnap délután már tűkön ülve vártam a fiúkat. Napok óta nem aludtam a bűntudat miatt. Jobb lenne már könnyíteni magamon. 

- Ahh, fúj mik ezek? - kiabálta Ezarel. Örök finnya gép marad. 

- Hogy lehetsz ekkora idióta? Ha esetleg itt van, akkor mostmár tutira tudja, hogy itt vagyunk! - rivallt rá Nevra. 

- Há' de te látod ezeket???? - 

- Fogjátok be mindketten! - szólt a fiúknak Valkyon. A kövekező pillanatban a fehér hajú bújt elő. Aztán Nevra, majd Ezarel. Végül Leiftan zárta a sort. 

- Morgana itt vagy? - kérdezte az elf. 

- Mert valószínűleg válaszol... "Igen Ezarel itt vagyok, tartóztassatok le a bűnökért amiket elkövettem!" - utánzott Nevra. 

- Tényleg így beszélek? - kérdeztem vissza fintorogva. Mindenkinek ki kerekedett a szeme. 

- Hol vagy? - úszott előre Leiftan.

- Itt. - bújtam ki az árnyékból. Ekkor még inkább ki kerekedett a szemük. Senki nem számított rám. 

- Miért hívtál minket ide? - kérdezte Valkyon. 

- Ugye nem akarsz olyan gusztuslan izévé változtatni? - rettent meg Ezarel. 

- Nem.. Én csak.... Csak bocsánatot szerettem volna kérni. - fogtam meg a karom. Erre a válaszra senki nem számított. Mindenki leblokkolva nézett rám. - Öhm.... Okkééé.. - szóltam zavartan. 

- Te... Te most bocsánatot kértél? - tért magához elsőnek Nevra. 

- Igen. Eleinte azt hittem, hogy nagyon jól cselekedtem a bosszúval, de... De rájöttem, hogy a helyett, hogy a múlton rágódóm el kellett volna engednem. És, ha esetleg megbocsájtotok nekem akkor vissza mennék Eelbe, hogy mindenkit vissza változtassak. Aztán megyek a börtönbe, ha úgy akarjátok... - a fiúk össze néztek és tekintettel megbeszélték a dolgokat. 

- Rendben. Elfogadjuk a bocsánat kérésed! - mosolygott rám Leiftan. Örömömben pördültem egyet. 

- A tenger habzó hullámjai segítségével, eme szörnyú átok, kerüljön le rólatok! - szóltam, mire a kis kóró kertem vissza változott sellőkké és egyéb fajokká akik csak azért változtak sellővé, hogy segítsek rajtuk. Mind vissza úsztak a családjukhoz, miután tőlük is bocsánatot kértem. 

- Akkor indulhatunk? - kérdezte Nevra. 

-Egy pillanat. Korall, Csikó jöttök velem? - kérdeztem a két angolnám. Ők össze nézve megegyeztek. 

- Nem, de amikor víz közelben vagy, akkor mi is ott leszünk veled. Köszönjük az együtt töltött időt. És, ha bármikor megunnád Eelt és a buta szabályaikat akkor mi itt vagyunk neked és ide bármikor vissza jöhetsz. - mosolyogtak rám. Egy gyors búcsú után én már a fiúkkal tartottam Eel felé..............