A hang

13.Múlt

Ralf. Csak ez az egy név járt a fejemben.

Azt hiszem, ma valami egész különleges harcot akarok látni. A rózsaszín és a félszemű. Mutassatok nekem valami érdekeset. - mondta az egyik kiképző.

A félszemű vagy háromszor nagyobb volt nálam és vagy tíz évvel idősebb, ami itt egészen nagy számnak számít, hiszen nagyon kevesen érik el a tinédzser kort nemhogy a felnőttet. Amint véget ér a kiképzés rögtön különböző frontvonalakra küldenek minket vagy meghagynak továbbtenyésztésre.

Ralf volt az egyik legjobb a csapatban mégis a bizottság sose volt vele megelégedve, ahogyan ő sem magával és ezt mindig a gyengébbeken vezette le. Eleinte persze kedves volt velem, hiszen azt hitte meg tud tőlem szabadulni valamilyen úton, módon, de ez sosem jött be.

Vele kaptam a legelső küldetésemet is. Utólag visszagondolva akkor és ott kellett volna véget vetnem az életének, amíg volt rá esélyem. Bár nagy ritkaságnak számított, hiszen ilyen fiatalon, mint én még csak a lehetőség sem merül fel, hogy valakit egy célponttal bízzanak meg. Ralf ő más volt ő már elérte a kor.

Vissza a múltba

- Gratulálok, nektek ma megkapjátok az első éles bevetésetek. Nincs irgalom és nincsenek szemtanunk ebben az ügyben világos voltam? 1. számú te a 10. mellé leszel beosztva. Ő itt a célpont egy magas rangú befektetőnk viszont túl sokat érdeklődik az itteni munkálatokról, úgyhogy sajnos meg kell szabadulnunk tőle. Ez pedig a ti feladatotok. Itt a leírás és a térkép a házáról.

- Igen uram. – Rohadtul nem főtt hozzá a fogam hogy vele dolgozzak együtt, hiszen a forrófejűségéről volt híres és hogy nem bír magával és tombolásba kezd állandóan.

- Te pedig 10. ne merj szégyent hozni az oktatóid fejére vagy különben örökre a kiképzőtáborba száműzlek

- Igenis Uram! Nem fogok Önre szégyent hozni.

- Holnap reggel hajnalban indultok, és ha minden jól meg estére már vissza fogtok érni. Remélem nem lesz semmi hiba a munkátokban.

- Nem fogunk csalódást okozni Uram!- feleltük egyszerre Ralfal.

Ahogy mentem vissza a szobám felé egyszer csak egy ismerős hangot hallottam.

- Hé, te kis szaros, ha az utamba mersz állni az égre esküszöm, hogy nem térsz, vissza egy darabban remélem világos voltam. És holnap reggel ne merj késni. – mondta Ralf.

Egyszerűen csak bólintottam, hogy megértettem a mondanivalóját és továbbálltam.

Az első küldetésem. Túlságosan is izgatott vagyok, hiszen most először léphetek ki ebből az épületből mióta megszülettem és nem leszek a kiképzők állandó megfigyelése alatt. Alig mentem vissza a szobámba ahol Mitsuki várt. Gondolataimból az ő hangja zökkentett ki.

- Na, mit akartak tőled? Ugye nem valami beteg kísérletben kell megint részt venned?

- Nem annál valamivel, sokkal rosszabbat találtak ki számomra Terepre küldenek.

- De ahhoz még fiatal vagy és a kiképzést sem fejezted még be.

- Tudom, de nem is a legrosszabb a küldetés során Ralfal kell együttdolgoznom.

- Ne a miért pont őt osztották melléd. Hiszen mindenki pontosan tudja, hogy ő, ha valaki útjába kerül, akkor megöli még akár a saját társát is. Nem gondolhatják komolyan, hogy az általuk oly nagyra becsült katonájukat olyan mellé osztják, akinek böki a csőrét. Már bocs.

- Ugyan én is tudom, hogy nem igazán fogad el mondhatjuk finoman. Na, menj, mert nekem még készülődnöm kell és mindjárt takarodó.

- Persze magadra hagylak, de remélem, hazaérsz egy darabban.

- Haza fogok, hiszen ismersz meghalni nem az én stílusom.

- Persze persze kicsi banshee. Na, jó megyek, aludj jól.

- Megpróbálok. – és ezzel magamra hagyott a szobának alig nevezhető kis lukamban. Persze nem panaszkodhatok, hiszen voltak, akiknek még ennyit sem adtak, mert szerintük nem értek annyit hogy ágyuk legyen.

Gyorsan bepakoltam egy táskába azokat a dolgokat, amikre feltétlen szükségem lehet, mint például gyógyszerek és elsősegély. Ralfnak nincs szüksége ilyesfajta felszerelésre velem ellentétben. Az ő erőssége, de akár a gyengesége is hogy farkas így gyorsan gyógyul, de nem tudja féken tartani magát, ha ölésre kerülne a sor.

Másnap reggel pontosan még Ralf előtt odaértem a megbeszélt helyre ahol egy kocsi várt minket.

- Nocsak-nocsak, legalább a pontosságot megtanultad.

- Igen.

- Nos akkor nincs is több vesztegetni való időnk. Csak annyi a dolgunk hogy szépen bemegyünk és kinyírjuk az öreget. De először össze kéne szednünk egy pár fegyvert a biztonság kedvéért. Mond megtanultál már lőni?

- Igen megtanultam.

- Nesze neked ez bőven elég kell, hogy legyen úgyis a munka oroszlánrésze az én nyakamba fog szakadni.

A kezembe adott egy kisebb méretű pisztolyt.

Az út csendesen telt a ház felé nem szóltunk egymáshoz, hiszen alig ismertük egymást valamint nem nagyon díjazták a bájcsevejt a laborban.

- Fel kéne készülnünk, mert úgy érzem ez nem lesz egyszerű menet.

- Ugyan már kis szaros csak nem tán beszartál?

- Nem erről van, szó csak hallgatok a megérzéseimre.

- Na, idefigyelj attól még, hogy te kaptad az 1-es számot nehogy azt hidd, hogy felettem állsz és parancsolgatni fogsz nekem. Én döntök mivel én már voltam terepen téged meg még éppen csak, hogy kiengedtek a bölcsödéből.

Nem volt választásom, mint követni az utasításait, mert különben idő előtt fűbe haraphatok.

Ahogy odaértünk minden csendesnek látszott, számomra túl nagy volt a csend, mint a nagy viharok előtt szokott lenni.

- Kövess.

- Biztos vagy benne hogy nincs itt más is rajtunk kívül?

- Szerinted nem érezném meg, ha más is lenne, itt elvégre farkas vagyok az isten szerelmére!

Ahogy egyre közeledtünk a ház felé egyre jobban éreztem, hogy itt valami bizony nincs rendben. Egyszerűen túl könnyűnek tűnt a bejutás és a ház megközelítése is mintha várnának minket. Aztán megértettem.

Egy hatalmas robbanás rázta meg az udvart és egyszer csak egy ütést éreztem a tarkóm környékén és csak a sötétséget láttam.