Poison in my blood / My medicine 3/

#Hirdetőtábla

Az iskola folyosóját jártam Kyla-val az oldalamon. Utálom az osztályomat, hiszen az egyik lány osztálytársam folyton piszkál, a többiek pedig sokszor kiközösítenek miatta, tökéletesen szemléltetve a gyakorlatban is a csorda szellemet.

– Ne görcsölj már ennyire! Szinte érzem, ahogy reszketsz! – rántott vissza szavaival Kyla az iskola egyhangú fehér folyosójára, amelyet két oldalt ódon kék szekrények határoltak. Előttük diákok beszélgettek lazán, nevetgélve, egyetlen pillantást sem pazarolva a duónkra.

– Ideges vagyok, akárhányszor csak be kell mennem óra előtt az osztályba! – ismertem be szomorúan, amire a mellettem álló lánynak aggodalom gyúlt barna szemeiben.

– Szólj apudnak, ha ennyire nem bírod! – tanácsolta kissé szánakozva.

– Attól tartok neki most van elég gondja az én gyerekeskedésemen kívül is – hajlott le a szám sarka szomorúan.

– A nagyapád miatt?

– Igen. Fogalmam sincs mi történhetett régen, de mióta felbukkant nagyon feszültek mindketten.

– Később biztos elmondják neked. Viszont ő az apád, az a feladata, hogy óvjon, ha kell. El kell mondd neki Jade! – a terem előtt hatalmas levegőt vettem, mielőtt beléptem. Tipikus iskolai elrendezés. A padok egymás hegyén, hátán, hogy nehogy elférjetek egymás mellett, ha épp mosdóba mennétek ki óráról. A teremben a világosbarna szín dominál, de szembetűnik az ablakokon a vörös sötétítő. Undorító kombináció. Ki csinál ilyet? Ha Josh látná, sírva fakadna. Épp a helyem felé tartottam komótosan, befeszülve, és csak reméltem, hogy nem érzi meg mennyire tartok tőle.

– Hé, Liber! – szuper, kezdődik... Ne figyelj oda Jade! Zárd őt ki! Biztatott a belső hangom. – Süket vagy, vagy mi van? – jött oda hozzám, és maga felé is fordított. Ezt az idegesítő hangot csupán ehhez a világosbarna hajú, tökéletes arcú és bőrű, seggfej Lornához tudom kötni. A szívverésem ritmusa felgyorsult, elöntött a félelem vele szemben állva. Egy krémszínű hosszú ujjú, hasig érő pulcsit viselt, nadrágnak pedig egy fekete, magas derekú farmert, mégis kilátszott a hasa belőle rendesen. Mattra száradt vakolat fedte az arcbőrét, szemét épphogy kihúzta szemhéjtussal, szájára pedig egy rózsaszínes szájfény került. Próbáltam a szemébe nézni, ami csak rövid ideig ment. – Azt hallottam végre van, aki tetszik neked. Elárulod ki az? – méregetett szemeivel tetőtől talpig, én pedig megnémultam. – Mi az, a crushod elvitte a nyelvedet is? Várjunk csak! Kinek is kellenél? Mi az a cipő? – mutatott a Conversem-re. – Meg ez a pulcsi. Apád zenekarának a hirdetőtáblája vagy? Hogy lehet ilyen ronda egy pulóver? Öltözhetnél lányosabban, már ha egyáltalán az vagy – hajolt közel az arcomba, ekkor jött oda Kyla, hogy kimentsen a bajból, akármennyire is haragszok most rá, hogy elárulta a titkomat, jól esett a támogatása.

– Kopj le, hagyd békén Jade-et! – sziszegte az igencsak magabiztos lánynak, aki még mindig előttem állt, továbbra is lenézően méregetve.

– Szívem, rád férne egy fodrász, meg egy körmös is, ha már itt tartunk! – folytatta nyávogó hangon, miközben megemelte egy kósza hajtincsem, amit fintorogva el is eresztett.

– Rád meg egy kis nevelés. Gyere Jade! – fogta meg a vállamat gyengéden Kyla, hogy a helyemre kísérjen.

– Hagyj békén! – löktem el a kezét, majd folytattam az utamat a helyemre. Kyla követett, hiszen mellettem ül órán.

– Mi a baj csajszi?

– Te mondtad el nekik?– kérdeztem dühösen, miközben legbelül darabjaira tört a szívem, még csak arra a gondolatra is, hogy esetleg a legjobb barátnőm elárult engem.