Poison in my blood / My medicine 3/

Akárcsak egy hős...

Mivel a portás nem volt a helyén egyszerűen kisétáltam a bejárati ajtón. Az üveges ajtón át láttam, ahogy Josh nyomkodja a telefonját. Remélem nem apuval beszél... Alaposan az arcomba húztam a kapucnit, hogy ne láthasson semmit. Ahogy kiléptem felemelte a fejét, tekintetét pedig rám szegezte. Tudatosult benne, hogy én vagyok az, amikor pedig közelebb értem hozzá, szokásosan magához ölelt. Újra ez a csodás illat...

- És most mondd el mi a baj! - váltunk el, ahogy rám parancsolt. Arcomból hátra tolta a kapucnit, én pedig elrántottam a tekintetemet az ellenkező irányba. - Azt a kurva! - döbbent le hirtelen. Nem lehetett szép látvány a feldagadt szemem, melynek talán valami színe is volt. - Ki tette ezt veled kölyök?

- Megmondtam már, hogy kurvára ne hívj így! - förmedtem rá indulatosan. Rá, aki előtt nem ezt az oldalamat kellene mutassam. Szemei elkerekedtek és vártunk a másik szavára.

- Mi történt Jade?

- Nem lehetne nálad kivesézni?

- Dehogynem, gyere Törpilla! - erőltetett mosolyt magára, miközben nyújtotta felém a kezét. Félve fogtam meg, tenyerem rögtön izzadásnak indult az érintésétől.

***

Meglepetten tapasztaltam, hogy Josh nincs egyedül az otthonában. Na jó, talán nem lepődtem meg annyira, hiszen a telefont is Dina vette fel, csupán magamat akartam nyugtatni azzal, hogy kettesben tudok majd beszélgetni Josh-al.

- Édesem, hát veled meg mi van? - nézett rám aggodalmat színlelve a nő - Ő most melyikük kislánya is? - örülök, hogy a sokadik találkozás ellenére is összekever Kyla-val.

- Ő Jade, Bret lánya! - nézett furán Dinára Josh, miközben bemutatott neki megint. - Gyere, mesélj el mindent! - hívott maga mellé Josh a kanapéra. Dinára néztem és egész testemmel azt sugalltam neki, hogy húzzon el, mert semmi köze a problémáimhoz. Josh észrevette a zavaromat, és ő is Dinára pillantott.

- Kicsim, magunkra hagynál minket?

- Persze, a szobában leszek - nem hiszem el, hogy nem volt hajlandó felöltözni normálisan, míg Josh értem jött a suliba. Vonult el a fehérneműjében és a rózsaszín köntösében. Amint hallottam, ahogy magára zárja az ajtót, megkönnyebbültem. Csak ő, és én.

- Mesélj, ki csinálta ezt veled? - hatalmas sóhaj után kezdtem bele a mesélésbe.

- A neve Lorna, Lorna Nesbitt! Az osztálytársam. Mindennap belém köt, mióta ebbe a suliba járok. Mindig szidja a bandát, a merch-eket, amiket hordok és ma aput ócsárolta, jó formán az egész iskola előtt... Meg kellett védenem... Meg kellett akadályozzam, hogy apát drogosnak kiáltsa ki. - folytak le a könnyeim az arcomon - Nem bírom Josh, torkig vagyok ezzel a közösséggel - néztem rá könnyes szemekkel. Közelebb csúszott és magához ölelt engem. - Kyla semmit sem tett, csak végignézte... Nem merek hazamenni így! - kapkodtam a levegőt a karjai közt pihenve.

- Nyugodj meg! Itt vagyok, kitalálunk valamit, rendben? - nyugtatott simogatásával, rázkódásom pedig alább hagyott, ahogy folyamatosan érintette a pulcsimon keresztül a karomat. Egyik pillanatban még egy csókot is kaptam a fejemre, amibe belevörösödtem. Fogalmam sincs mennyi ideje pihentem a karjai közt, mikor megkérdezte jobban vagyok-e.

- Kicsivel jobban, és köszönöm, hogy rögtön jöttél értem! - mondtam köszönetet a karjai közt, majd felnéztem az arcára. - Ne haragudj, hogy megint rád förmedtem a sulinál!

- Semmi baj, de kérdezhetek valamit? Miért zavar ennyire a kölyök becenév?

- Olyan mintha egy kis srácról beszélnél, de én lány vagyok - mutattam magamra, mire Josh kicsit felnevetett.