Tánc az élet ~Kaleido Star Fanfiction~

Nyolcadik fejezet - Álomvilág

(Nick POV)

Halkan osontam végig az erkélyszerű folyosón, ami a szállásokhoz vezet. Megint hallani véltem azt a hangot, ami annyira ismerőnek tűnt. Ki énekel?

„Néma csendbe burkolózva,

Éjfélt ütött már az óra,

Elhinném én amit mondasz,

Ha a szemed nem mást kutatna, na-na..."

Egy ideje már hallottam ezeket a sorokat, és nem, nem őrültem meg, gitárszóló is hallatszik hozzá. Tetszett a szám, még alakulgat, mert ez már a sokadik változata a szövegnek, a dallam azonban mindig ugyanaz, csak a szöveg lesz kifinomultabb, letisztultabb.

- Dorinne? – Az ő ablakából szűrődtek ki az akkordok.

- Ó, a fene... te meghallottál? – sietett ide az ablakához. – Bocsi, ha felkeltettelek.

- Semmi vész, úgyse aludtam még. Király a dal, van folytatása is?

- Még nincs – pirult a szentem. Lehet, inkább Dorinne-nel kéne foglalkozzak Mona helyett, ő legalább viszonozza a közeledésem.

- Sejtettem, hogy ez új szerzemény lehet. Nem is tudtam, hogy ilyenhez is van tehetséged – ébredezett bennem a lelkesedés.

Dorinne egy igazi virtuóz, sokoldalú lány, ért a baletthez, remek trapézartista, és még emellett szép az énekhangja is. Bár rájönne, hogy ezt nem kéne burkolnia. Én a helyében már rég megmutatnám magam a világnak, éneke sztár lehetne belőle. Tuti vennék a CD-jéből. Nem vetem meg a jó zenét.

- És te? Te tudsz énekelni? – nevetett fel halkan, visszafogottan. Le kéne szoktassam erről a visszahúzódásról, mert így meg fog rekedni egy szinten, amitől sokkal többet érdemelne, és jobbat.

- Öhm...

- Na! Légyszi! – meresztett nagy macskaszemeket, amiknek egyszerűen nem tudtam nemet mondani, pedig az ő érdekében jobban jártunk volna, ha nagyobb lenne az akaraterőm.

Megpróbálkoztam a kedvenc számommal, a Roxette-től a Listen To Your Hearttal, de az első két sor után befogta a fülét. Említettem már, hogy ritka hamis a nyekergésem? Ha nem, hát most már igen.

- Jézusom, ez borzalmas... már értem, hogy miért ódzkodsz a szerepléstől a karaoke-partijainkon – fintorgott. Ez van, mázlimra bírom a negatív kritikát, amíg egy darabban maradok tőle.

- Aha. Megkímélem a dobhártyátokat. A tánc inkább való nekem. – És az az életem értelme is, nem is tudom, mihez fogok kezdeni, ha egyszer kiöregszem ebből a szerepléses cuccból. Olyan negyven évesen tervezem a szakmaváltást, addigra úgy érzem, ki fogok öregedni a színpadból. Még jó, hogy ezért tanulok levelezőn, hogy legyen valami diplomám is, amolyan biztonsági esetre. Több lábon kell manapság állni, és nem vetem meg a tanulást sem, sőt. Mindenkit csak biztatni tudok arra, hogy képezze magát, akár több területen is, mert a tudásunk is építi a személyiségünket.

- Tényleg igaz a pletyi, hogy nemzetközi tanulmányok szakon tanulsz? – vetette fel a kérdést Dorinne.

- Igen. Ez a másik álmom, hogy legyen diplomám, és sokat utazhassak a világban. Neked?

- Én majd állat-menhelyet szeretnék alapítani, szeretnék kisállatot, de a szüleim allergiája miatt jelenleg nem lehet, meg ugye, itt se tarthatunk. Nem is értem, Sora hogy vette rá a Főnököt, hogy megtarthatták Jonathant.

- Ha ennyire bírod az állatokat, miért nem kérdezed meg, hogy játszhatsz-e vele? – villant fel a villanykörte a kis agyamban.

- Te, ez tök jó ötlet! Holnap, azaz izé, ma megkérdezem. Szerinted megengedi?

- Miért ne? – Én nem tudnék ellenállni a cicaszemeidnek, tettem hozzá gondolatban.

- Alig várom a mai napot – zártuk le a traccspartit, majd visszadőltünk aludni inkább, hogy legyen még néhány óra alvás bennünk. Holnap is ki kell bírnunk az Oswald-Wong párost.