Tánc az élet ~Kaleido Star Fanfiction~

Kilencedik fejezet - Karaoke parti

(Nick POV)

Ha bárki azt hinné, hogy a mi életünk unalmas, az nagyot téved. A backstage-ben is zajlott ám bőven a buli, merthogy a Romeo és Júlia után készültünk az új darabra. A legjobb az volt, hogy Dorie kapott engedélyt, hogy foglalkozhasson szabadidejében a kis fókánkkal, aki a színpad kabalája. Irtó jópofa jószág – nem, véletlenül se mondom ki a c betűs szót!

Szombat este tartottunk karaoke partit, merthogy meg kellett ünnepelnünk a rólunk is említést tevő cikket, amiben a háttértáncosok páratlan összhangjáról írtak. Emilióékkal mi hoztuk a kaját, a lányok meg elmentek üdítőkért, alkoholt ezúttal nem hozattunk, bármennyire is szerettük volna, mert Kalos nem nagyon örült a színpad környékén való alkoholizálásnak, nekünk meg kell az állásunk és a szervezetünk is még.

- Hé, hívassátok Dorie-t a „színpadra"! – javasoltam Chrisnek, aki vezérelte a hangtechnikánkat, mert mint kiderült, ő ebben profi, az otthoni házibulijaikban is mindig ő DJ-kedett a csajok örömére, és szülei bosszantására.

- Meglesz – biccentett, miközben ujjaival fürgén pötyögött a laptopján. Ezzel a kis akcióval az volt a célom, hogy megmutassam a leányzónak, mennyire tetszett a hajnali produkciója, amihez véletlenül volt szerencsém egyszemélyes közönségként társulni.

A vicc, hogy Chris galád mód büntetett bennünket, hogy párba kerültem Dorie-vel, mert khm, ő már tudja, hogy nincs jó hangom, de a többiek még nem, eddig egyszer se kerültem sorra még az ilyen privát bulijainkon.

- Na ne, Miss Saigon? – olvastam ki a gépről a címet, amint megláttam, mit nyomott be Chris.

- Az, nem hallottad még? Csúcs jó musical darab.

- Ha te mondod... - Az fix, hogy megbánják még ezt az előadásomat, mint a kilencet fialt kutya.

Igazam lett. Két sor után Dorie röhögésben tört ki, a horrorisztikus nyivákolásomra. Tényleg nem tudok énekelni.

- Bocs, de mint a macska, amelyiknek a farkára léptek – vinnyogott, térdére támaszkodva.

- Na jó, válasszatok valaki mást.

- Ezt már végigcsináljuk.

- Nem, én nem égetem magam – tiltakoztam.

- Ki lehetne bátrabb?

- Te.

- Aha. Másnak add be ezt a mesét – nevetett továbbra. Bátorságot akar. Oké, megkaphatja, de ez nekem kábé felhívás keringőre. Közelebb léptem hozzá, a fejét állánál fogva felemeltem, így kénytelen volt a hátát is egyenesbe hozni, és apró csókot kapott tőlem az ajkára. Nem, nem loptam. Én nem. Távol álljon tőlem!

A röhögéshez nem volt kedve tovább, úgy meglepődött, meg mindenki más is, aki részt vett a bulin, mintha minimum az angol királynő jött volna a színpadhoz. Na, erre ne számítottál, mi, cicám? Ilyet tudok, hogy jól-e, azt élesben nem merem kipróbálni, mert hátha tőled is testátalakítást kapnék nagyon nem jó értelemben.

- Ejha! – füttyentett Tristan. – Miből lesz a cserebogár?

- Pajorgilisztából – vágta rá Mona, de már elengedtem a csajt. Gondolom én. Dorie-ba fektetem inkább az energiámat, és nem foglalkozom tovább az élcelődéseivel. Tuti most is az akart lenni ez az gilisztás élősködős beszólás. Nem is tudom, melyikünk az erőszakosabb...

- Ez... ezt mire véljem? – rebegte Dorinne.

- Ez egy nonverbális leszel a barátnőm kérdés akart lenni – válaszoltam, elé térdelve. Ő a nyakamba vetette magát, úgyhogy elkönyveltem egy igennek.

- Gratulálunk! – koccintottak velünk a srácok. Úgy gondoltuk, ezt is bevehetjük az ünnepelni valók közé. A szállásmester felügyelt minket, úgyhogy csak hajnali háromig bulizhattunk, hogy ő utána feltölthesse a csíjét vagy mit. Nem értek az ilyenekhez, nekem ez annyira idegen, amiről néha hablatyol.