Gyilkosomba szeretve

A megsebzett hibrid

-Rajtam az orvos nem segít.-mondta Klaus.

-Akkor? - értetlenül néztem rá.

-Amivel meglőttek, egy apró fagolyó volt, abból az ősrégi fából, amivel el lehet pusztítani egy eredetit.-folytatta. Még mindig nem értettem, hogyha meglőtték, miért nem halt meg? Újra megszólalt.- A golyó valószínűleg még mindig bent van a testemben, ezért nem vagyok képes arra, hogy elmenjek, vagy harcoljak...

-Ha jól értem, amíg a golyó benned van, nem tudsz menekülni attól, aki meglőtt téged?-álltam fel. Ő erre vonakodva válaszolt.

-Igen... Ha kiszeded a golyót a hátamból, esküszöm, kérhetsz amit akarsz.-majd újra összeszorította fogait és öklét. Letérdeltem mellé, és megérintettem a sebét, mire felszisszent.

-Hogyhogy nem haltál meg? Ez is a hibridek velejárója?-kérdeztem.

-Mondjuk.-ekkor felhördült és öklével rácsapott az parkettára. Ijedtemben felugrottam és a kapáért nyújtottam a kezem. -Sajnálom, sajnálom, oké? Ezt nem tudom kiszedni, kell hozzá egy csipesz vagy valami, de így nem fog menni.- a hangom kezdett elhalkulni a mondat végére. Klaus az oldalára fordult.

-Akkor szerezz egyet...-majd gondolkodni kezdett.

-Lena, a nevem Lena...

-Szerezz egy csipeszt vagy valamit Lena, mielőtt a golyó eléri a szívemet.-ekkor rá néztem

-Nem azt mondtad, hogy halhatatlan vagy?

- Ebből a fából készült fegyverek az egyetlenek, amik végezhetnek velem. Az összeset elégettük, fogalmam sincs honnan szerezte...

-Ki?-szakítottam félbe-Ki? Ki honnan szerezte? Miért vagy ennyiire titokzatos? Megmentettem az életed! Tartozol annyival, hogy elmondod, ki a fene vagy, és mi elől menekülsz!-ekkor már felemeltem a hangom. Az arcán látszott, hogy meglepődött. Ő sem számított erre, ahogy én sem. De így, tudva, hogy sebezhető, nem féltem tőle. A segítségemre szorult. Szüksége volt rám...