Az ötödik másodpercnél kezdtem szédülni, így próbáltam elhúzni a karom jelezve, hogy elég volt. Azonban Klaus rám nézett és megfogta a másik kezével a derekam, hogy ne menjek el. Egy pillanat erejéig féltem tőle, de aztán hagytam magam. Bizonyára nagyon éhes volt, hiszen kb a 15. másodpercnél annyira gyengének éreztem magam, hogy összecsuklottam a kezei között, mire ő felém magasodott. Ahogy szépen helyezett a parkettára a kezét a fejem alá tette és a táskámért nyúlt. Elővette a vizem és egy félig megcsócsált kiflit majd átnyújtotta.
-Sajnálom, ma különösen rosszul voltam.-mivel megszólalni még nem igazán tudtam válaszként biccentettem a fejemmel. Majd óvatosan segített felülni, és kicsomagolta a kiflit. - ezt edd meg.
Átvettem tőle és neki dőltem a falnak. Amíg ő engem nézett, én körbe tekintettem a pincébe. Láttam a festmények között azt a bizonyos Balerinát. De nem hittem a szememnek. Hirtelen felálltam, hogy megnézzem, de elszédültem. Klaus szupergyorsan állt fel és elkapott.
-Hova ilyen sietősen kedvesem?-mosolygott.
-Befejezted a festményem?
-Igen... Megnézed?-kérdezte.
-Persze!-majd átkarolt és odasétáltunk a Balerinához.
-Woow-csodálkoztam.-Ez gyönyörű lett. A haját nem tudtam befejezni már jó pár hete.
-Tényleg tetszik? Megpróbáltam hasonlóra minta a tiéd.-ezt hallván a fejem a festmény irányából Klaus arcára fordítottam.
-Köszönöm!-erre jó mélyen a szemembe nézett, majd a tekintete levándorolt az ajkamig. Ekkor döbbentem rá, hogy alig 3 cm van közöttünk...
أنت تقرأ
Gyilkosomba szeretve
أدب الهواةAz egész egy philadelphiai pincében kezdődött... Ő, én, és a vámpírvadász.
