Gyilkosomba szeretve

Életkép

Mikor hazaértem és a vizes ruháimat próbáltam megszárítani, folyton Klausra gondoltam. A brit akcentusa befészkelte magát a fejembe, ahogy a "kedvesem" szava is. Egész este azon agyaltam, hogyan segíthetnék neki, milyen eszközzel, ráadásul honnan fogok neki vért szerezni. Ezek a gondolatok cikáztak az agyamba a másnapi kémia dolgozat közben is. A suliból hazaérve ledobtam a táskám és felkaptam az festős cuccom.

-Szia anya, 6 fele jövök.-majd nyomtam egy puszit az arcára.

-Hova mész kincsem? 

-A hegyre, folytatom a tegnapi képet. Apropó, el tudnál holnap ugrani kék akril festékért? Kifogyott.

-Nem sikerült befejezni a Balerinát? - gyanakodott anya. Azonban igaza volt, hiszen azt a képet már 3 hete festem.

-Még nem. De ma szeretném befejezni és pénteken haza hozom.- majd felvettem a  bőrdzsekim és kinyitottam az ajtót- Szia anya!

Miközben tekertem a biciklimet egyre elnehezedett a mellkasom. De ez nem a könnyed levegő miatt volt, hanem a ténnyel, hogy megyek  felfelé, egyenesen a pincébe, ahol egy félig farkas, félig vámpír fiút rejtegetek.

Odaérve lassan nyitottam ki az ajtót és beléptem rajta.

-Lena! Hát mégis eljöttél?-nézett rám Klaus

-Itt vagyok. Megígértem, hogy jövök.-néztem rá más reakciót várva.

-Nagyon szomjas vagyok, egész nap vízióim vannak, nem tudom hol jár a golyó, de...-majd odaszaladtam hozzá és nyújtottam a csuklóm.