Vörös szemű idióták

Felvettek?

//Bakasai szemszöge//

Végre eljött a felvételi napja. Reggel izgatottan rohantam le a lépcsőn. Eijivel együtt indultunk el az épület felé. Útközben sok embert láttam arrafelé menni, mint mi.
Minél jobban közeledünk, annál jobban éreztem a hasamban egy görcsöt. Azt mondta Eiji, hogy ez azért van mert izgatott vagyok. Még hozzá kell szoknom ezekhez az érzésekhez, mivel tíz évig csak szomorúságot és szorongást éreztem, emiatt a többi olyan most, mindha új lenne.
Az írásbeli könnyen ment, mivel én is tanultam apámnál, csak én nem osztály teremben, hanem egyedül laptopról egy koszos szobában. Persze a külvilágból senkivel nem tudtam kapcsolatba lépni...

Most van a gyakorlati része a vizsgának. Sajna nem Eijivel voltam együtt. Sok más fura fazon volt.

Valami légzés gyakorlatot csináltam, amit Eiji javasolt. Igazából csak levegőt veszek és kifújom azt. Meg valami bemelegítést is csináltam. Helyben futottam, csukló- és bokakörzést végeztem, meg kicsit ugráltam is.

Ekkor felszólítottak minket, hogy mehetünk.

Mindenki elkezdett szaladni befelé. Véletlenül kicsit lemaradtam, viszont apámnál megtanultam gyorsan futni. Mert ugye "ha hamar jönnek a zsaruk, akkor gyorsan le kell lépni", és pont emiatt tanultam meg gyorsan futni. Szóval már a tömeg elején futottam.

Szembejött velünk rengeteg sok robot. Már többen is támadni kezdtek. Láttam olyat ahol kis szikrák jöttek fel. Ez kellet csak. Fogtam és magamhoz húztam a piciny szikrát. Előttem állt egy egész had. Egy pillanat alatt kicsaptam az áramköreiket és enyhén megpörköltem őket. Ahogy néztem kb. olyan huszonöt lehetett amit egyszerre sikerült. Páran rámcsodálkoztak, de már mentek is tovább.

Még mindig van több mint hat percem. Tovább szaladtam. Még egy olyan csapással simán leterítettem még huszonötöt.

-Tch. Ez gyerekjáték.-néztem körül.

Úgy voltam, hogy a többit meghagyom nekik. Már van ötven pontom, ha a darabjukat nézzük, de egyébként több lenne, jah és az írásbeli is jól sikerült.

Megálltam az egyik ház tetején, amire felhúztam magam. Mindenki bele adja magát. Sokan beszeretnének kerülni, szóval meg is értem.

Az ég szép kék volt, csak pár felhőfoszlány szállt az égen. A szél lágyan fújt, még a hajamba is belekapott. A kis szikra még azóta is ott van a kezem közt. Az ujjaimmal játszott. Néha hozzáért a bőrömhöz, de a tűz nem tud megégetni. Szép itt.
Ha felnéztem, akkor minden olyan nyugodt volt és csendes. Viszont amikor lenéztem sok kűzdelem sorozatát láttam.

Végre feltűnt a nulla pontos. Nem túl messze bukkant fel tőlem. Óriási volt. Közelebb mentem. Átugrottam pár háztetőn. Mindenki csak fejvesztve futott. Senki nem akart a nulla pontos óriási robottal megkűzdeni.

Már fordultam volna el, mikor mintha sikítottak volna. Egy lány feküdt a romok alatt. Próbálta kiszabadítani magát, de a fél teste beszorult.

A lány zöldesfekete cuccot lövelt rá, így próbált időt nyerni.

Nem haboztam sokat, leugrottam hozzá segíteni. Megfogtam az egyik kezemmel a nagy törmeléket, a másikkal segítettem neki kijjebb mászni. Nem tudott rendesen felállni. Szóval majd nekem kell elvinnem őt valahogy.

A robot egyre csak közelebb jött, már itt volt előttem. Ilyen gyorsan már nem tudom őt elvinni. Nincs más, mint legyőzni.

-Tch. Most aztán felhúztál. Neked annyi, kellet neked ide jönni... -ordítottam rá a robotra.

A kis szikrából egyből az ő méretével megegyező lángot növeltem, és egyből ráirányítottam. Két másodperc alatt végeztem vele.

Elmosolyodtam, majd a lányhoz siettem.