Maradj még (Bakugou X Reader)

2.

Miután beültünk a kocsiba egy kínos csen állt be amit végül ő szakított meg.

-Tehát elárulnád a neved? Nem is tudtam eldönteni, hogy kényszerből kérdezi vagy sem.

-Nanami, a család nevemre nem emlékszem.

Lehet nem is baj, bár még néha beugrik anyukám arca, vajon szomorú volt amikor ott hagytak. Gondolt e még rám utána, vagy csak elfelejtett.

-Én Bakugou Katsuki vagyok, úgy hívsz ahogy akarsz.
Vajon most kedves akar lenni vagy nem?

-A Bakugou-san jó lesz?
Most meg olyan fancsali képet vág, pedig semmi rosszat nem mondtam. Talán azt akarja, hogy a nevén hívjam.

-Vagy Katsuki-san?

-A san nem kell.
Ahh tényleg azt akarta, ezen valahogy el nevettem magam.

-Mit nevetsz kölyök?
És most megint ilyen, pedig az előbb ő volt olyan gyerekes.

-Kérdezhetek valamit?
Válaszul, csak bólintottam eggyet és tovább bámultam az utat a kicsit koszos ablakon keresztűl.

-Hogyan kerültél az erdőbe?
Pedig ezt a kérdést el akartam kerülni, nincs kedvem kiteregetni a múltam senki előtt.

-Ott nőttem fel.
Talán ez majd meg felel neki, végül is nem hazudtam.

-Ha ott nőtél fel, akkor hol tanultál meg beszélni?
És én elhittem, hogy bele nyugszik, azt hiszem el kéne neki mondanom, valójában mindig is elakartam mondani valakinek, de mégis nem akartam, hogy bárki sajnáljon, nem mellesleg csak a fák voltak a társaságnak. Végül elmeséltem neki mindet, nem tudom miért is de valahogy megbíztam benne. Ő egyszer sem szakított félbe végig hallgatta majd csak bólintott és az utat figyelte tovább. A táj lassan átváltott komorrá, leégett fák és füst vette át a zöld növényzet helyét. egy mellék úton le kanyarodtunk, majd megálltunk a kocsival. én kiszálltam a kocsiból és rohanni kezdtem, pontosan tudtam hol voltunk, és azonnal a házam felé vettem az irányt. Pár perc alatt meg is találtam. Azonban nem a megszokott látvány fogadott ott. A fa amire építettem teljesen leégett, a házikóval eggyütt. Olyan volt mint egy rossz rémálom, de nem az volt, ez a keserű igazság. Nem volt több kapaszkodóm, nem volt már olyan ami itt tartana. Egy újabb otthonomnak lett vége, az egész erdőnek vége. Ismét elvesztettem mindent ami valaha fontos volt nekem. Talán jobb lenne ha ezúttal én is befejezném itt. Végülis kinek is hiányoznék, az élet menne tovább.Körbe néztem és megtaláltam a szememmel egy élesebb követ felkaptam a földről, majd a nyakamhoz emeltem volna ha nem kapja el a kezem Bakugou. A hátamhoz nyomódott a mellkasa, éreztem a nyakamon meleg lehelletét, amitől kicsit megnyugodtam. Hogy lehet ilyen erős, meg se tudtam mozdulni.

-Engedj el!
Próbáltam értelmesen beszélni bár a végtelenül el töltő könnyeim megnehezitették ezt.

-Psszt semmi baj itt vagyok.
Valahogy megnyugtatott az amit mondott, de tudom hogy nem hihetek neki. Most erösnek kellett lennem.

-Tudom, hogy amint vissza viszel, beraksz egy árva házba és ott hagysz, és-és nem látlak majd többé... pont mint a szüleim.

-Nanami !- ahogy kimondta a nevem hirtelen teljesen megnyugodtam-Esküszöm nem hagylak el soha, veled maradok amíg akarod.

Elengedtem az eddig kezembe szorongatott kő darabot ezzel jelezve, hogy most ő nyert. Az eszem azt súgja ne higgyek neki, de a testem minden porcikája azt akarja, hogy bízzak benne. Most a szívemre hallgatok a könnyeim megállithatatlanúl folynak tovább kipirosodott arcomon. Minden erőmmel belé kapaszkodok, és ő nem enged el. tovább tart, mintha kötelessége lenne. Megvárja míg lassan befejezem a sírást de utána sem enged a szorításból. Azt hiszem találtam valakit aki vigyáz rám, és én is vigyázhatok rá. Végül vissza vitt a hátán az autóig mert még éreztem a testemen a tegnapi nap nyomait. beültetett, majd ő is beszállt és elindultunk. Úgy érzem ez az út lesz valaminek a kezdete, az életem egy új szakaszhoz ért, egy olyan részhez amit nem egyedül kell megtennem. Végül elaludtam a haza vezető úton, és Katsuki ébresztgetésére keltem fel. Már épp mondtam volna, hogy jövök, amikor hirtelen felkapott az ölébe és úgy kezdett bevinni. Vajon hogyan oldja meg az ajtó nyitást.., lehet szólnom kéne, hogy fönn vagyok. Azonban semmilyen kulcs nem kellett az ajtó kinyitásához, bele nézett egy kamerába majd az kinyílt magától. Mennyit fejlődött azóta a világ, vagy csak ő ilyen gazdag, ki tudja. Végül miután bevitt és lefektetett a kanapéra, szóltam neki, hogy felkeltem. Azt mondta várjak ott ezért mire vissza ért majdnem bealudtam még egyszer, azonban épp akkor jött vissza.

-Engedtem neked meleg vizet, és raktam váltó ruhát meg törülközőt. ohh a fürdőt az emeleten találod az utolsó ajtó balra.

Válaszul bólintottam egyet, majd indultam is az említett helységbe. Már a napját sem tudom mikor fürödhettem így utoljára. Teljesen elmerültem a meleg vízbe, közben megtaláltam a tusfürdőt is, így nagy habfürdőt tudtam csinálni. Kicsit elbambultam, így talán több időt töltöttem bennt a kelleténél, már éppen szálltam volna ki amikor megszédültem és vissza estem a vízbe. Ugyanaz az érzés volt, mint az erdőtűznél, mintha hirtelen álomba merülnék, olyan érzés mintha az erdei tó mélyén lebegnék, minden olyan tiszta és könnyű. Aztán egyik percről a másikra kirángat a tudatomból a valóság, a testem nehéz volt, és alig kaptam levegőt. Éreztem ahogy valaki a mellkasomra nehezedik, már éppen hajolt volna a számhoz amikor kinyitottam a szemem és felköhögtem a tüdőmben lévő vizet. Ahogy megláttam Bakugout hirtelen melegség fogott el, rám mosolygott majd magához szorított. Pár másodpercbe telt, míg tudatomig is eljutott a helyzet, miszerint teljesen mesztelen vagyok, és Katsuki éppen így ölelget. Azt hiszem ő is rá jött mert hirtelen eltolt magától, és kiment az ajtón, majd becsukta azt.

-Én kinnt megvárlak addig öltözz fel.

Hát azt hiszem ez most elég kínos volt. Gyorsan felvettem a ruhákat amiket Katsuki hagyott ott, egy nagy fekete póló és egy rövid gatya ami alig látszódott ki a póló alól. Tényleg elég kicsi lehetek. Miután megvoltam ezzel a hajamat megtöröltem és kimentem a fürdőből. Egy lépést sem ment el az ajtó mellől Bakugou. Miután meglátta, hogy jól vagyok, mintha kicsit megkönnyebbült volna. Elindult előttem majd pár másodperc fáziskéséssel én is követtem. Végül csak úgy megállt majd felém nézett.

-Ha mindig ilyen védtelen leszel, végül olyat fogok tenni amit nem akarnál.

Azt hiszem ezt most teljesen komolyan mondja. Talán ki akar mégis dobni, ha így van jobb előbb mint soha. Nem álltathatom magam örökre, mégis... még így is bízok benne.

-Tedd csak meg.
Próbáltam nem könnyezni, és erősnek tűnni. Most nem lehetek gyenge.

-Tényleg ezt akarod?

Erre csak bólintottam egyet majd vártam mit lép. Lassan elkezdett felém sétálni, nem volt hova hátra lépnem, mert a fal útban volt, így jobban a falnak nyomódtam. Megtámasztotta a fejem mellett a kezét, majd vészesen közel hajol az arcomhoz. Végig farkas szemet néztünk egymással, míg nem ajkait enyéimre helyezve lassan lepecsételte párnácskáim. Finoman mozgatta a száját az enyémen, majd hirtelen átváltott vadabb csókokba, nyelvét áthelyezte a számba és úgy fedezte fel azt. A csókot csak a levegő hiány szakította meg, lassan elhajolt a számtól, és már csak a ködös tekintetünk volt ami össze kötött minket. Hirtelen a szám elé kaptam a kezem majd csak meredtem rá.

-Ezt miért csináltad? a-a számmal.

-Azt mondtad akarod nem?

-Igen, de én azt hittem el akarsz küldeni.

-Bakugou szemszög-

Basszus, hogyan is gondolhattam, hogy érti mire gondolok, hiszen az erdőben nőt fel, semmit sem tudhat a világról. Muszáj lesz ezt valahogy ki magyaráznom. De talán , ha azt sem tudja mit csináltam könnyebb lesz a dolog.

-Ez csak egy üdvözlő ajándék volt, mert mostantól itt laksz. A családomban ez a szokás-fűztem hozzá. Na jó ezt még egy óvodás sem venné be nem?

-Ja,értem tehát ezt így szokás, biztos sok mindent elfelejtettem az évek alatt.

Hála istennek elhitte, hogy lehet ilyen ártatlan szegényke. És mégis túl élte ott kinn egyedül évekig. Muszáj lesz távol tartanom tőle magam, nehogy elveszítsem az önuralmam mellette. Pedig még csak egy kölyök, és mégis ilyen hatással van rám. Annyira elgondolkoztam, hogy közbe észre sem vettem, hogy még mindig a falhoz szorítom szegényt. Gyorsan hátrébb léptem majd megmutattam neki a háló szobát. Majd én alszok a kanapén, amíg nem szerzek neki külön ágyat. Már épp indultam volna, mikor hirtelen megragadta a kezem.

-Ne menj el, kérlek. Nem akarok egyedül maradni.

Annyira kétségbe esve mondta, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Befeküdtem mellé, próbálva tartani a távolságot azonban eléggé megnehezítette a helyzet. Nem tudom meddig fogom így bírni. A lány akibe szerelmes lettem itt fekszik velem az ágyamba, a ruháimba és én még csak meg sem érinthetem. Nanami hamar elaludt és mit nem ad isten, teljesen hozzám bújik, így egy percet sem fogok tudni aludni.