Train Ride (Jikook FF) Befejezett

Második

Csak nem játszana vele ilyen csúnya játékot a sors, gondolta Jimin. Tényleg bízott abban, hogy ez csak egy véletlen de az emlékek és az érzések olyan hamar törtek elő, hogy nem tudott másra gondolni. Jungkook az a fiú akit már olyan régen nem látott? Egyikük sem tette szóvá, de tudták, ismerik egymást. Az idősebb nem tudta mit hozzon fel témának, hiszen minden olyan kínos lett volna. Ennyi idő után, nem lett volna olyan ami nem.

- Ha leszálltál utána merre mész? ‐ kérdezte a fiatalabbat.

- Valószínűleg sétálok, majd haza. - felelte.

- Gyakran vonatozol?

- Nem igazán, de van amikor szeretek egyedül lenni és itt ez sikerül, ráadásul az elsuhanó táj is megnyugtat. - mondta a fiatalabb.
- Te? - kérdezett vissza.

- Csak munka ügyben ülök vonatra. - csavarta telefonja köré fülhallgatóját, majd táskájára tette.
A fiatalabb valami érdekeset találhatott telefonján, ugyanis fel sem nézett onnan. Jimin kihasználta ezt a kis időt és végig tanulmányozta Jungkook arcát. Ugyan olyan volt, akár tíz éve, pisze orr, édes elnyíló dús ajkak, amiket annyira szeretett. És a már szinte fekete szemek, amikben annyira szeretett elveszni estenként, mikor a tetőn voltak. Testalkata viszont sokkal másabb volt de jó értelemben. Feltételezte, hogy a fiatalabb még mindig magasabb nála, izmosabb is lett. Tompán hallotta mobilja csörgését, de annyira elmerült a másik nézésében, hogy csak akkor zökkent ki, amikor egy kezet látott maga előtt integetni.

- Nem veszed fel? - kérdezte.

- Ja, de igen. - felelte zavartan
Felvette anélkül, hogy megnézte volna ki az.

- Jimin? - hallotta menyasszonya hangját a túloldalról.

- Mond.

- Mikor jössz haza?

- Este, még oda sem értem. - feleli.

- De siess.

- Rendben, azon leszek.

- Szeretlek. - hallotta a lány hangját.
Kellemetlen volt neki ebben a helyzetben erre felelni.

- Én is. - hadarta el, majd bontotta a vonalat.

Hiába telt el annyi idő, nem volt neki közömbös a fiatalabb, tudta ez helytelen még sem tudott parancsolni magának. Szerette volna kihasználni ezt a kis időt amig a vonat meg nem érkezik, megnyugtatta a másik közelsége.

- Nem szerettelek volna megzavarni, csak tudod annyira ismerős voltál nekem. Sajnálom ha eltereltem a figyelmed. - mondta Jungkook.
Annyira édesnek találta, amiért ezért bocsánatot kért, de a figyelme akaratlanul is a fiatalabbra tévedt egy idő után. Még csak meg sem fordult a fejében a másik okolása ezért, de ledöbbent, hogy Jungkook ennyi idő után is ilyen aranyos személyiségű.

- Nem zavartál meg. - mosolyodott el Jimin. Aztán hirtelen eszébe jutott miért kellett magára hagynia a fiút, annak ellenére, hogy megígérte sosem teszi. Késztetést érzett, hogy ő is bocsánatot kérjen a múltban történtek miatt még ha a másik nem is emlékszik erre, bár ezt nehezen hitte volna.

- Én is sajnálom. - mondta végül.

- Mit? - értetlenkedett Jungkook.
Nem mondhatta el miért tette ezt, csak muszáj volt. Nem saját maga miatt, nem akarta tisztára mosni magát a másik szemében, tudta ez nem segít a tényen miszerint elhagyta a másikat. A lelkiismerete sem lett tisztább, undorítónak érezte magát, meg sem érdemelte, hogy jobban érezze magát. Egyszerűen csak ok nélkül mégis okkal mondta ki ezt az apró sajnálomot.

- Mesélsz magadról? Már ha szeretnél, úgy is itt leszünk még egy darabig. - mondta Jimin.

- Mire vagy kíváncsi?

- Bármire, amit megosztasz velem.

Jungkook elkezdett mesélni magáról, amit az idősebb figyelemmel halgatott, néha pedig kirázta a hideg a másik hangjától. Hihetetlen, hogy ennyi idő után is ilyen hatással volt rá a fiatalabb. Elmesélte, hogy rossz a kapcsolata a szüleivel, amit egy idegennek fura lett volna elmondani, de mégis megtette hiszen ismerték egymást. Jungkookban nem volt harag, sem rossz érzés még mindig csodálta a másikat. Nem neheztelt rá, igaz mikor rádöbbent, többet nem látja a másikat összetört benne egy világ, de tudta biztosan jó oka volt erre. Nehezen dolgozta fel azt a napot, és a hegek a karján mai napig látszanak de soha nem hibáztatta Jimint, magában kereste a hibát. Az idősebbnek persze erről fogalma sem volt.