𝐂𝐇𝐀𝐎𝐒 ( the witcher )

𝔠𝔥𝔞𝔭𝔱𝔢𝔯 𝔣𝔬𝔲𝔯𝔱𝔢𝔢𝔫

SÁRKÁNYLOVAS
────────── ✦ ──────────

A sorsnak sokszor elég csúf a humora.
Eira ezt már jól tudta. A hosszú-hosszú évek a vártoronyba zárva megtanították neki, hogy értékelje a szabadságot.

Ám mindez csak ideiglenesnek bizonyult számára. Hiszen a Végzet olyan úr, melyet még ő maga sem tudott kijátszani.

─ Hát visszajöttél, kedvesem! - szólalt meg a sárkány hangja, mikor a lány a hegység belsejébe ért. Pontosan oda, ahol fogva tartották.

─ Szükségem van rád. - mondta a lány. - Van egy befejezetlen ügyünk!

─ Bárhova követlek, te is jól tudod. De mondd, biztosan ezt akarod?

A sárkány szemeivel a lányt vizslatta. Eira látta bennük önmagát. Ő a sárkányok szülötte volt. Erősebb, mint a démon, amely elnyomni akarta, de mindhiába. Hiszen a tűz ereje mindig erősebb lesz a puszta hatalom vágyánál.

─ A vaják tudja, hogy itt vagy?

─ Nem. - lépett közelebb a sárkányhoz Eira. - Számára mást rendelt el a sors. Ha tudta volna, hogy mire készülök eljön... - érintette meg a kezével a sárkány pikkelyes bőrét. Dacyan fújtatott egyet.

─ Freya a közelben van. - felelte.

Eira keze megdermedt. Nem számított rá, hogy még annyi idő után is... megfog rémülni ettől a hírtől. Próbált felkészülni. Erszényes sokat segített neki, de... Az ember a saját végzetére aligha készülhet fel.

─ Hogyan?

─ A Nilfgaardi seregek benyomultak délről. Egyenesen Cintrában vannak. - mondta. - Freya pedig...

─ Visszatér Gwendeithbe. - nyugtázta a lány.

─ A király halott.

Eirat nem úgy sújtotta e hír, ahogy egy olyan lányt szokott, akinek elmondják a hírt, miszerint meghalt az apja.
A lány nem volt sem boldog, sem szomorú.
Egyszerűen csak... nem érzett semmit.
Nem jelentett neki az apja semmi egyebet, mint amennyit egy olyan apa jelentene, aki képes lemondani a lányáról. Mágia ide vagy oda.
Ő már akkor eldöntötte, hogy Eira nem jelent neki semmit, amikor képes volt beleszeretni abba a démoni boszorkányba.

─ Sajnálom, hercegnő.

─ Ne hívj így! - rázta a fejét a lány. - Többé már nem vagyok az, vagy talán soha nem is voltam. - pillantott a toronyra.

A láva teljesen eltűnt körülötte. Megszűnt az átok, s a természet is szebb napokat élt.
A sárkány hatalmas feje is az építmény felé nézett.

─ A történeted meglehet nem kezdődött boldogan... De nem ez határoz meg téged, Eira.

─ A sorsom elrendeltetett.

─ Senki sem tudja, hogyan is végződik a sorsa. Az már rajtad múlik, hogy mitévő leszel, ha eljön a pillanat.

A lány ismét a sárkány felé fordult. Afelé, akinek a várban kellett volna tartani őt, ám sokkal inkább megvédelmezte a sok betolakodótól, akik az életét próbálták venni.

─ Én drága Dacyanom...

─ Veled tartok, Gwendeithi Eira. - nyújtotta ki hatalmas szárnyát.

A lány lélegzete szinte elállt, amikor megértette, hogy mit is akar tőle.
Repülni fog. Ő a sárkányok szülötte.
Végül felmászott a sárkány hátára.

─ Ha nem sikerülne... Keresd meg Ríviai Geraltod! Mondd el neki, hogy a Nilfgaardi sereg pusztítást hoz!

A sárkány prüszkölve rugaszkodott el a földtől, s egyenesen kilőtt a tiszta égbolt felé.
Eirának erősen kellett kapaszkodnia, hogy ne essen le róla.

Végre szárnyalt. Repült fenn az égen.
Sárkánylovas volt. Egy sárkánylovas, aki uralta a benne lévő, fékezhetetlen Káoszt.
Nem nézett hátra, csakis előre. Felkészült a sorsára. Egyszer s mindenkorra elakarta törölni a föld színéről a démont, amely a pusztulást hozhatta az egész világra.

Most majd megismeri az igazi Káoszt! - gondolta magában a lány, ahogy sebesen szelték az eget.

Lehunyta a szemét. Nem tudta, hogy a férfi hallani fogja-e a gondolatait, de nagyon erősen koncentrált, hogy hallgassa:

Geralt, én kedves vajákom... Sose fordíts hátat a sorsnak! Minden egyes tetted úgyis odavezet majd! Vigyázz a lányra és találd meg Yennefert. Neked ők az igazi Végzeted.
Ahogyan nekem is e harc... Ne félj, vaják!
A lány a hegységből mindig veled marad!