Maradj mellettem - F.W. ff || Befejezett

2.

Délután kettőkor értem haza az iskolából. Anyu egy cetlit hagyott a hűtőn: "este jövök, kaját találsz a hűtőben, puszi: anyu". Megnéztem mit hagyott itthon nekem anya, és beraktam a mikróba melegedni. Azalatt az idő alatt gyorsan csekkoltam a telefonomat. Egy üzenetem jött Allytől, hogy tíz perce sikongat, mert bekövette instán Finn. Először furcsán néztem a telefonomra, majd megnéztem engem is bekövetett-e. Nem tette. Szóval így állunk.

Két mondatot se beszéltem vele, pontosabban még hozzá sem szóltam. Hogy lehetséges hogy ilyen gyorsan megutált? Igazán adhatna rá egy okot is, hogy ne szeressen. Sőt nem kell szeretni, elég, ha nem táplál irántam semmilyen érzelmet. De ne utáljon. - pittyegés. Erre eszméltem fel a sűrű gondolatmenetem közepette. A mikró jelzett, hogy kivehetem az ebédemet.

Ebéd után a tányéromat a mosogatógépbe tettem és felmentem a szobámba. Megírtam azt a pár leckét, amit egy-két elvetemült tanár adott már a második napon. (a tanítás pénteken kezdődött, a történetben most hétfő van ~ író) Azután, mivel halálra untam magam, úgy döntöttem elmegyek gördeszkázni. Felkaptam a gördeszkámat és elindultam vele a parkba.

Az aszfalton gyorsan gurultam a deszkámon, a nap sugarai bizsergették a karomat. A lágy őszi szellő belekapott barna hullámos hajamba, amit eltűrtem a szemem elől. A parkba érkezve a gördeszka pálya felé vettem az irányt, azonban nem voltam egyedül.

- A francba. - pillantottam a nekem háttalálló Finn-re és a szemben lévő osztálytársamra. Akivel mellesleg elég jóban is vagyok. Azonnal kiszúrt engem, és vadul integetni kezdett, és pedig fancsali mosollyal léptem oda hozzájuk.

- Sziasztok! - köszöntem olyan vidáman, amilyen vidáman egy haldokló macska tud.

- Hali! - intett Finn hanyagul és felpattant a gördeszkájára. Már ott sem volt melletünk.

- Szevasz csajszi, de undok vagy ma! - tartotta fel a kezét Jeremy. Belecsaptam, majd megköszöntem a bókot.

- Te és Finn? Jóba vagytok? - érdeklődtem a fiú után nézve. Nem semmi milyen trükköket nyomott le.

- Suli után dumáltunk, aztán kiderült, hogy ő is gördeszkázik, így bemutattam neki a mi terepünket. Klassz fej, majd megismerhetnéd jobban. Ja és szingli. - kacsintott rám Jer.

- Kösz inkább kihagynám. - nevettem fel és én is elgurultam.

Miért akarná Jeremy, hogy én és Finn...nos egy pár legyünk? Egyáltalán miért foglalkoztatja őt ez a téma? Ha egy jó okot is adna rá,még meggondolom, de így. Finn egy arrogáns, bunkó és beképzelt ember, nem mellesleg nem is helyes. Najó, de egy icipicit. Jesszusom miket beszélek én összevissza? Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy valaki szemből közeledik felém. A sebességem túl gyors volt, megállni már nem tudtam, elkanyarodni kevés idő volt, így egyenesen nekimentem Finn-nek. A gördeszkám tovább gurult, Finné feldölt, mi ketten pedig elestünk.

- Bocs, elbambultam. - szabadkoztam és megpróbáltam felállni.

- Legközelebb figyelj már oda. - vetette oda hanyagul és otthagyott engem egyedül. A csuklómba hírtelen belenyilalt a fájdalom és visszarogytam a földre.

- Aú! - szisszentem fel. Jeremy guggolt le mellém és megkérdezte minden rendben van-e.

- Nagyon fáj a csuklóm, valószínüleg ficam. - nyöszörögtem, majd segített felállni.

- Gyere elkísérlek hozzánk, ezt be kell kötni. - fogta meg a deszkámat, és együtt elindultunk gyalog a házuk felé.

Finn eltűnt miután beszólt nekem, nem érte meg vele foglalkozni. Nyugodtan csináljon amit akar, ha annyi kedvesség nem volt benne, hogy felsegítsen. A kezem még mindig lüktetett és próbáltam megmasszírozni, hátha enyhül a fájdalom. Jeremy aggódóan fürkészte a kezemet.

A házuk elé érve előszedte a kulcscsomóját, és kinyitotta nekem az ajtót. Belépve megállapítottam, hogy amióta legutóbb voltam náluk csak szebb lett a házuk.

- Mindjárt hozok fáslit és rendbe rakom neked a kezed, addig foglalj helyet itt nyugodtan. - állt meg a nappaliban és a kanapéra mutatott.

- Köszi! - ültem le a háromfős bőr kanapéra.

Pár perc múlva Jer visszatért kötszerrel a kezében. Leült velem szembe, és birtokába vette a kezemet. Gyengéden bekötötte a csuklómat, pont úgy, hogy ne fájjon.

- Ez rajta marad 1-2 napig, az osztálykirándulásra már leveheted, ha nem fáj. - rakta vissza a helyére a kötszereket.

- Rendben, köszönöm. - álltam fel. - Nekem most mennem kell, anya hamarosan hazaér, mégegyszer köszi az ellátást. - indultam a kijárat felé.

- A gördeszkádat el tudod vinni?

- Van másik kezem, megoldom. - nevettem fel és elköszöntem tőle.

Így indultam el hazafelé egy bekötött kézzel, és az egészséges kezemmel egy gördeszkát szorongatva. És természetesen a hülye gondolataimmal, ahonnan nem tudtam kiverni Finn Wolfhard önelégült képét.

[ hali🥰 remélem tetszett nektek ez a rész,ha igen nyomjatok egy csillagot🌱💗 köszönöm mindenkinek aki olvassa, további szép napot☺️ ]