3.

725 44 6
                                    

Tegnap este anya észrevette a kezemet és megkérdezte mi történt vele. Elmeséltem neki mindent szóról szóra és beavattam mindenbe.

- Finn Wolfhard? Az a fiú, akiért a nagyid rajong? - nos nem tudtam, hogy a mama rajong érte, de most már jó tudni.

- Igen biztos, most költözött ide. Emiatt van a felhajtás, de kiderült számomra, hogy egy bunkó paraszt.

- Jaj kincsecském, és nem segített a csuklód miatt?

- Nem, otthagyott, de mindegy is. Megyek aludni, jóéjt!

- Jóéjt drágám! - ezzel zárult a tegnapi beszélgetésünk.

Az iskolába tartottam. Enyhén meleg volt már reggel is, nem értem mikor jön már az ősz. A madarak csiripeltek, én pedig a suliba igyekeztem. Mai szettem egy fekete farmerből, egy övből és egy lengébb rövid pulcsiből állt, ami piros, sárga és kék csíkos volt. Szerettem ezt az outfitemet, mert színes és vagány volt. Az iskola elé érve a tömeg nem volt ott, a celeb már megérkezhetett. Felbaktattam az osztálytermünkbe, és láss csodát, a gondolatom beigazolódott. Finn ott ült a mögöttem lévő padban és felkapta a fejét az érkezésemre. Nem törődve vele leültem a helyemre és Ally hátrafordult hozzám.

- Sziaa! - köszönt vidáman.

- Szia Ally! - mosolyogtam a barátnőmre.

- Jézusom minden okés a kezeddel? Mi történt? - óvatosan hátrapillantottam. Finn engem nézett és hallotta a kérdést. Rajtam állt elmondom-e őszintén, hogy mekkora paraszt, vagy sem.

- Tegnap borultam egyet a deszkámmal, de semmi különös. - hallottam ahogyan mögöttem kifújja a levegőt.

- Azért legközelebb legyél óvatosabb Sarah! - nézett a kezemre sajnálkozó tekintettel.

- Rendi.

- Jónapot mindenkinek! - jött be utolsó órára az osztályfőnök. - Most ismertetem a holnapi osztálykirándulás menetét. Reggel nyolckor indul a buszunk az iskola elöl. Kettő órás buszút vár ránk, hozzatok magatokkal úgy enni és inni valót, valamint elfoglaltságot, hogy kitartson az útra. Fél nyolcra kel itt lenni, akkor elmondom ki kivel lesz párban a kutatómunka alatt, és amellé kell ülni a buszon. A szálláson 5 fős szobák lesznek, fiúk és lányok nem keveredhetnek. Ellátást kapunk, és az utolsó napon mindenki előadja a kutatását. A program a ti kezetekben van, valamint, hogy milyen témát kaptok. Kettő és fél nap áll rendelkezésetekre, osszátok be. A negyedik nap reggel jövünk haza, előtte való este tábortűz lesz. Remélem jól fogjuk magunkat érezni! - fejezte be végül, és mindenki tapsviharban tört ki. Ez nagyon jól hangzott.

Utolsó óra után bepakoltam az iskolatáskámba, és megbeszéltem Allyvel, hogy négyre átjön összepakolni az osztálykirándulásra. Kimentem a teremből és elindultam kifele az iskolából.

- Hé, várj egy kicsit! - hallottam meg Finn hangját mögülem. Nem tudtam, hogy nekem szól-e, ezért tovább mentem. - Hallod süket vagy? - fogta meg az ép kezem. Hátrafordultam és elkaptam a kezem.

- Igen? - néztem rá kérdő pillantásokat lövelve.

- Izé, ömm... hogy is hívnak?

- Sarah.

- Igen, Sarah. Hogy van a kezed?

- Jó, hogy kérdezed, meglepően jól van. - vetettem oda gúnyosan.

- Bocs, a tegnapiért, és kösz, hogy ma nem köptél be. Valóban elszúrtam, egy barom voltam tegnap. - létezik ilyen? Bevallotta, hogy ő a hibás?

- Legalább egy dologban egyetértünk. - mosolyodtam el halványan. - Nekem most mennem kell, szia Finn.

- Szia...Sarah! Egyszer megjegyzem. - kacsintott, majd szemforgatva indultam meg hazafelé.

Már javában délután volt, amikor csengettek.

- Szivem, kinyitnád az ajtót? - kiabált anya a dolgozó szobájából.

- Persze! - rohantam le a lépcsőn és boldogan fogadtam be Allyt.

- Szia csajszii! - ugrott a nyakamba, majd viszonoztam ölelését.

- Sziaa! Képzeld anyu csinált nekünk muffint, már felvittem a szobámba, gyere! - rángattam a barátnőmet magamután.

A szobámba felérve Ally kapcsolt zenét, és együtt tervezgettük mit pakoljak be a bőröndömbe.

- Kell valami dögös is, ki tudja milyen osztálykirándulásos románc van a láthatáron. - röhögött fel Ally, és nekem dobott egy egybe ruhát. Az egyik kedvencem volt. Rózsaszín, fehér csíkokkal vízszintesen és függőlegesen is, elég távol egymástól. Pántos egybe ruha volt, ezért általában egy egyszerű fehér rövid ujjúval szoktam hordani.

- Nem rossz, de úgyse lesz semmilyen románc. - nevettem fel én is.

- Azt nem tudhatod. - kacsintott rám Ally. Feljebb tekerte a zenét és felrántott a földről.

- Ezt mégis hogy értsem? - kérdeztem kiabálva, de nem hallotta meg, vagy csak nem akarta. - Ally!!! - sikítottam nevetve, de így se. Közbe körbe-körbe forogtunk egymás kezét fogva, mint két idióta.

A zene hírtelen lehalkult, anyu nyitott be.
- Lányok, ne ilyen hangosan! - mosolygott anyu.

- Hello Mrs. Fisher! - intett Ally anyának.

- Szia, Ally! Jó újra látni! Kértek egy kis frissítőt, csináltam limonádét?

- Úú istennő vagy anya! - vettem el tőle a két pohár üdítőt és az egyiket Allynek adtam. Mindketten megköszöntük.

- Na hagylak titeket pakolászni. Reggel gyalog kell menned, nekem hajnalban már dolgom van! - indult kifele anyu a szobámból.

A zene váltott, mi pedig tovább tanakodtunk a ruhadarabokon. Utána jöttek a neszeszerbe való dolgok.

Este volt már mikor Ally elment. Anyától elbúcsúztam, mert tudtam, hogy reggel már nem lesz lehetőség. A szobámba visszaérve jött egy üzenetem. Méghozzá Finntől, 2 perccel ezelőtt írt. Összeráncolt szemöldökkel meredtem a kijelzőre, majd érdeklődve megnyitottam az üzenetét.

finnwolfhardofficial: Szia Sarah! Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy holnap hányra kell a suli elé érni?

sarahfisher: Hello, fél nyolcra!

finnwolfhardofficial: Oké, köszi.

Erre már nem válaszoltam, még a végén megkedvel. Inkább bebújtam az ágyba, és vártam a holnapi osztálykirándulást.

[ ismét egy rész💗 írjátok meg kommentbe eddig hogy tetszik a történet☺️ legyen szép napood🥰 ]

Maradj mellettem - F.W. ff || BefejezettDonde viven las historias. Descúbrelo ahora