Secret Love

11.rész

Hihetetlenül izgatottak vagyunk Harry-vel. Egy órája jöttünk el a stúdióból, ahol egy énektanárral gyakoroltunk, ugyanis hiába vagyunk tehetségesek, ránk fér az „igazítás". Legalábbis David szerint, de nem fogunk vele ezen veszekedni. Amint hazaértem, mindent elmeséltem anyának, aki a végére már könnyes szemmel hallgatott. Persze csak azért, mert rettentően büszke rám, ami nagyon jól esik. Egy újabb óra múlva vissza kell mennünk Harry-vel a stúdióba, hogy egy dalszövegíróval találkozzunk, és elkezdjünk írni egy számot. De amíg nem kell mennem, addig kidőlök az ágyon, és hagyom, hogy az érzelmeim elragadjanak. Valamint megpróbálok aludni is egy keveset, ugyanis az elmúlt pár éjszaka ismét nem sikerült. Pedig mostanában már nem voltak álmatlan éjszakáim, amik miatt egyre jobban örültem, és anya aggódása is alábbhagyott. Szívás.

- Milyen témára gondoltál? - kérdi Julian, utalva a dalszövegre.
- Nem is tudom. Általában csak leírom ami az eszembe jut, aztán később valahogy alakot ölt az egész. Érted mit akarok mondani? - nézek rá félve, de ő csak elneveti magát.
- Igen, értem. Viszont most azt kéne kideríteni, hogy milyen irányban induljunk el. Szerelmes dal, szakítós, vagy valami egészen más.
A szerelmes szóra azonnal felkapom a fejem, és Harry furakszik a gondolataim közé, aki most éppen egy másik szobában dolgozik a saját dalán. Külön-külön beszélünk Julian-nal a saját dalunkról, aztán hárman összeülünk, és a közösön is elkezdünk majd dolgozni. David úgy gondolta, hogy bemutatkozásnak egy saját és egy közös számmal kéne kezdenünk, hiszen rengeteg duettünk van már fenn a neten. Mi pedig ennek Harry-vel nagyon örültünk.
Visszatérve aztán a valóságba, Julian-re nézek, majd így szólok.
- A szerelmes dal tökéletes lesz - mosolygok.

Nemsokára a közös dallal is elég elégedettek vagyunk, szóval úgy döntünk, hogy majd holnap folytatjuk. Mielőtt azonban elmennénk, még benézünk David-hez, aki mosolyogva fogad minket.
- Hogy haladtok?
- Igazán jól - felelek. - A közös dallal már szinte meg is vagyunk, csak néhány finomítás kell még.
- Ennek nagyon örülök! - dől hátra elégedetten. - Nemsokára már a rádióban fogják játszani a számaitokat. Ezt garantálom!
- Mi örülnénk neki a legjobban - nevet Harry.
- Nem tartalak fel tovább titeket, menjetek csak pihenni, holnap találkozunk!
Elköszönünk és pár perc múlva már Harry-ék háza felé sétálunk.
- Kéne egy kocsi - sóhajtok egy nagyot.
- Ha minden jól megy, nemsokára lesz pénzünk egyre, nyugi - ujjait az enyémekre kulcsolja, aztán egy finom puszit nyom az arcomra, mire elmosolyodok.
- Csak bírják ki addig a lábaim!

Fél óra gyötredelmes séta után végre megérkezünk, amiért elmormolok magamban egy imát, de Harry csak nevet rajtam. A házba beérve azonnal a nappali felé veszem az irányt, és leteszem a fenekem a kanapéra, hatalmasat sóhajtva elégedettségemben.
- Ti vagytok fiúk? - hallom Anne hangját a konyhából.
- Mégis kik lennénk? - kiabál vissza Harry, aztán elindul a konyha felé, de félúton összetalálkoznak.
- Ma már ért egy meglepetés, csak ezért kérdezem.
- Milyen meglepetés? - ráncolja a szemöldökét Harry, vele együtt.
- Hát én! - ugrik elő Jason Anne mögül, mire Harry ijedtében hatalmasat ugrik. - Bocs haver, nem akartalak megijeszteni.
Csakhogy a szavahihetőségét eléggé aláássa az a tény, hogy nem bírja abbahagyni a nevetést.
- Ez nem vicces - mondja durcásan Harry, mire én is megpróbálom elfojtani a vigyorom, ahogy leül mellém.
- Egy kicsit az - huppan le Jason a mellettünk lévő fotelbe. - De a viccet félretéve. Hiányoztatok.
Drámaian a mellkasára szorítja a kezét, és hüppög is mellé egyet, de látszik rajta, hogy komolyan gondolja.
- Nekünk is hiányzol haver - vigyorgok rá, miközben Harry átkarolja a vállam, és nekidőlök.
- Mostanában alig tudunk együtt lógni - biiggyeszti le a száját.
- Tudom, rengeteg a dolgunk. De megígérjük, hogy mindig lesz rád időnk.
- Úgy van - szólal meg Harry is, majd egy puszit nyom a fejem tetejére, Jason pedig elvigyorodik.
- Mi az?
- Semmi, csak... - rázza a fejét. - Csak jó titeket végre együtt látni. Hogy boldogok vagytok együtt. El sem hiszitek mennyire vártam már, hogy összejöjjetek.
- El tudom képzelni, ahogy a szobádban ülve szurkolsz nekünk - nevetem el magam.
- Ez tényleg így volt - nevet ő is. - Minden este elmondtam egy imát, hogy végre ne legyetek már olyan hülyék, és smároljátok le egymást.
- Mármint erre gondoltál? - kérdi Harry, majd az államnál fogva maga felé fordítja a fejem, és száját az enyémre tapasztja.
Ajkai édesen mozognak az enyémeken, kezem magától a hajába túr.
- Igen, pont erre gondoltam - hallom Jason-t. - Úgyhogy most már abba is hagyhatjátok.
Belemosolygok a csókba, de csakazértsem hagyom abba, inkább közelebb húzom magamhoz Harry-t.
- Elég, kisül a szemem ettől a sok nyáladzástól! - majd hirtelen egy párna csapódik nekünk, mire nevetve szétválunk.
- Te mondtad, hogy látni akartad - dobja vissza Harry a párnát.
- Én ezt egy szóval sem mondtam - védekezik.
- Ahogy gondolod - húzódik a szám egy féloldalas mosolyra.

Pár óra múlva Jason hazamegy, majd lefekszünk aludni. Csakhogy én megint álmatlanul forgolódok Harry mellett, próbálva nem felébreszteni őt. Megunom az egészet, úgy döntök inkább, hogy lemegyek egy kis vízért, hátha segít majd egy kicsit. A sötétben engedik a csapból vizet, majd pár korttyal el is tüntetem. Megyek egy kört a nappaliban, miközben a gondolataim folyamatosan a jövőn kalandoznak. Nemsokára minden meg fog változni, és fogalmam sincs, hogy készen állok-e minderre. Aztán felrémlik előttem Harry mosolya, és egyszerűen tudom, hogy minden rendben lesz, mert ő itt van nekem. Ez a gondolat teljesen megnyugtat, ezért visszafekszem Harry mellé. Hátulról átkarolom a derekát, mire álmában még jobban a karjaim közé fészkeli magát, és érzem, hogy az álom elragad.

- Igen, pont ilyesmire gondoltam! - kiáltok fel örömömben, mire Julian is megkönnyebülten elmosolyodik.
Már egy félórája küzdünk a dalom végével, ugyanis valahogy nem akar összeállni, de végre áttörést értünk el.
- Na, akkor gyorsan fejezzük be, míg megvan az ihlet.
És így is teszünk. Nemsokára már egyben van a szöveg és nekem nagyon tetszik. Elégedetten rakom el lapot, amire rá van írva, majd elköszönök Julian-től.
A folyosón Harry vár ahogy kilépek a szobából.
- Sikerült? - kérdi.
- Szerencsére igen. Megszenvedtünk vele, de szerintem tökéletes lett.
- Akkor biztosan az - mosolyog rám, majd a derekamnál fogva közelebb húz magához, és megcsókol, amit azonnal viszonzok is.
A sarkon befordul David, amit csak akkor veszünk észre, mikor megköszörüli a torkát.
- Beszélhetnénk fiúk? - kérdi furcsa hangsúllyal, amit nem egészen értek.
- Persze - válaszoljuk, aztán követjük az irodájába.
- Miről lenne szó? - ülünk le vele szembe.
- Ti együtt vagytok? - néz felváltva ránk.
- Igen - felelem összeráncolt szemöldökkel.
- Már csak ez hiányzott - sóhajt dühösen David, miközben a homlokát ráncolja.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy a nyilvánosság előtt nem lehettek együtt. Ki tud rólatok?
- Csak a szüleink és a legjobb barátunk. De hogy érted, hogy a nyilvánosság előtt nem lehetünk együtt? - dőlök előrébb.
- Ez jó, legalább ez - motyogja magában, meg sem hallva a kérdésem.
- David! - szól Harry, mire felkapja a fejét. - Hogy érted ezt az egészet?
- Figyeljetek. Ahhoz, hogy híresek legyetek, nem elég, hogy jó hangotok van. Meg kell vennetek a közönséget. És úgy nem fog sikerülni, ha kiderül, hogy ti egy pár vagytok. A szülők nem akarják majd, hogy a gyerekeik meleg fiúk zenét hallgassák. Ez a tény nem fog jót tenni az imidzseteknek. Viszont így, hogy nem tudja a családon kívül sennki, még meg nincs minden veszve. A nyilvánosság előtt megmaradtok legjobb barátoknak, de szükség lesz néhány szabályra.
Ezt hallva egymásra nézünk Harry-vel, és ugyanazt a félelmet látom a szemében, amit én is érzek.
- Közönség előtt sem tehettek semmi olyat, ami arra utalna, hogy a saját nemetekhez vonzódtok, valamint hogy együtt vagytok, ez nagyon fontos. A részletekről majd később beszélünk - masszírozza a homlokát gondterhelten. - De változások lesznek. Nagy változások. Most menjetek.
Szó nélkül felállunk, nem is tudjuk, hogy most mit mondjuk, vagy gondoljunk. Nem hittem volna, hogy ilyen nagy port fog kavarni, hogy együtt vagyunk Harry-vel. Magunk elé meredve hagyjuk el az épületet, nem is szólva egymáshoz egész úton. A szobájában fekve is csak nézünk magunk elé, nem tudjuk, hogy mit értett David azon pontosan, hogy nagy változások jönnek majd.
- Mi lesz most? - kérdi Harry.
- Fogalmam sincs - válaszolom őszintén, rákulcsolva a kezem az övére. - De nem lesz semmi baj, csupán mások nem fogják tudni, hogy együtt vagyunk.
- Szerinted meddig kellesz majd bujkálnunk?
- Remélem nem sokáig - mosolygok rá. - Minden rendben lesz.
- Én nem így érzem Lou - rázza a fejét Harry. - Nagyon nem tetszett, ahogy David ránk nézett. Az egész lénye megváltozott, ahogy beszélt velünk egyáltalán nem hasonlított arra, ahogy korábban szólt hozzánk.
- Nem tudom Hazza...
Hirtelen felül és engem is magával húz, majd mélyen a szemembe néz.
- Nem érdekel, hogy min megyünk majd keresztül, csak szorosan fogd a kezem, és soha, de soha ne engedd el. Maradj mindig mellettem és soha ne hagyj el. Akkor ki fogok bírni mindent! Ígérd meg Lou!
- Ígérem Harry! Sosem tudnálak elhagyni. Te vagy a mindenem, az életem. Szeretlek!
Ajkaimat az övéire simítom, majd homlokát az enyémnek támasztom, és érzem a lelkem mélyében a szavaim súlyát és igazát.