Secret Love

5.rész

Egész nap nem sikerült levakarni a vigyort az arcomról, akárhogy próbálkoztam. Mindenhol furcsa pillantásokat kaptam, senki nem értette, hogy miért is van ilyen fene nagy kedvem, ráadásul hétfőn, amit mindenki pokolba kíván. De semmi nem tudta elrontani a jó kedvem; az hogy kiderült, hogy titokban Harry is végig szerelmes volt belém, mindent megváltoztatott. Bár még sok dolgot kell megbeszélnünk, tudom, hogy mostmár az életünk olyan szorosan fonódott össze, hogy ezt semmi sem fogja tudni megváltoztatni. Erre a gondolatra még jobban mosolyra húzódik a szám.
- A vigyorodból ítélve sikerült beszélned Harry-vel - mondja Jason, ahogy leül mellém az ebédlőben.
- Igen, valami olyasmi - nézek rá.
- Akkor elmondod végre, hogy mi történt? - húzza fel egyik szemöldökét.
- Nem is tudom, van egy olyan érzésem, hogy egy olyan dolog jönne utánna, ami eléggé sértené a fülem.
- Mire gondolsz? - néz rám összezavarodva.
- Sziasztok - jelenik meg Harry a másik oldalamon, és azonnal egy puszit nyom a számra, ahogy leül.
- EZ MEG MÉGIS MI VOLT? - kiált fel olyan hangosan, hogy az egész ebédlő felénk fordul és minket kezd el bámulni.
- Pontosan erre gondoltam - felelek neki nevetve, miközben Harry-vel összefűzzük az ujjainkat az asztal alatt.
- Most azonnal mondjatok el mindent! - néz ránk felváltva Jason.
- Nem is tudom, mondjuk el neki? - fordul felém Harry.
- Igazad van, lehet nem kéne - húzom tovább az agyát.
- Ne szórakozzatok velem, el kell, hogy mondjátok!
- Lou-val együtt vagyunk - aztán hirtelen felém fordul Harry megrémülve. - Ugye?
- Nagyon is - szorítom meg a kezét.
  Megnyugodva kifújja a levegőt, és Jasonre pillantok.
- Nem szivattok, ugye?
- A legkevésbé sem - rázom meg a fejem.
- Hál' Istennek - temeti az arcát a kezébe. - Azt hittem, már sosem lesz vége az állandó panaszkodásotoknak a másikról.
- Hogy érted? - kérdezem.
- Szerinted? Tőled azt kellett hallgatnom, hogy „Jaj, Harry tuti meggyűlölne, vége lenne a barátságunknak" - próbálja utánozni a hangom. - Míg Harry-től pont az ellenkezőjét. Fárasztóak tudtok lenni.
- Te egész végig tudtad, hogy mi hogy érzünk egymás iránt, és nem szóltál róla semmit? - tükrözi Harry az én meglepődöttségemet is.
- Nem szólhattam, ti nagyokosok, mivel mindketten megígértettétek velem, hogy nem szólok egy szót sem. De mit gondolsz Louis, miért mondtam állandóan, hogy smárold le? - néz rám vigyorogva.
- Hát, így már érthető - ingatom a fejem.
- És te még leszóltad a csodás ötletemet - játsza a sértődöttet.
- Csodálkozol? Azért azt be kell ismerned, hogy általában csak rosszul jövünk ki abból, ha rád hallhatunk.
- Emlékszel pédául arra, mikor azt mondta, hogy jó ötlet lenne áprilisi tréfaként az oszi kocsiját beragasztani post it-tekkel? - néz rám Harry.
- Nagy balhé lett belőle - emlékezek vissza nevetve. - Sosem láttam még olyan vörösnek a fejét, pedig szinte állandóan az.
- Egy hétig kereste a tettest, de sosem jött rá, hogy mi voltunk - nevet velem Harry.
- Vagyis megúsztuk, nem? - vitatkozik tovább Jason. - Akkor nem kell most itt a dráma
- De nem rajtad múlt  - vágom hozzá még mindig nevetve az összegyűrt szalvétám, ami elől könnyen kitér.
- Most viszont, hogy ezt megtárgyaltuk, elmondanátok végre az egész történetet?
  Úgyhogy elmondtuk neki, kezdve azzal a délutánnal Harry-nél, amikor majdnem megcsókoltam, majd a veszekedést és a többit. A végén elégedetten dőlt hátra, mondván, mostmár minden rendben lesz. És igaza is van, már csak a szüleinek kell elmondani.

Kézenfogva sétáltunk Harry-ék házához, úgy döntöttünk, hogy előbb Anne-nek mondjuk el, mert ő már valószínűleg otthon van, míg anya csak későn jön meg. Az ajtó előtt nagy levegőt vettem, majd félve beléptünk. Leraktuk a táskánkat és Anne keresésére indultunk akire a konyhában takarítva találtunk rá végül.
- Beszélhetnénk egy kicsit anya? - kérdi Harry, mire Anne kíváncsian fordul felénk.
- Persze. Van valami baj esetleg? - rakja le a törlőkendőt és átmegyünk a nappaliba.
  Mi Harry-vel a kanapéra ülünk egymás mellé, míg Anne velünk szemben foglal helyet a fotelban.
- Nincs baj - válaszolok neki.
- Akkor jó, mert olyan fancsali képpel jöttetek meg, hogy már megijedtem. Na de mondjátok, miről akartok beszélni?
- A helyzet az anya - kezd bele Harry - , hogy el szeretnénk mondani neked valamit.
Rám néz és én biztatóan rá mosolygok, mire ujjait ismét az enyémekre kulcsolja, ami nem kerüli el Anne tekintetét sem. Vesz egy nagy levegőt, aztán belekezd.
- Louis és én szeretjük egymást. Már régóta így van, csak eddig egyikünk számára sem volt világos a helyzet, most viszont tudjuk, hogy hogy érez a másik. És együtt vagyunk. Nem tudom, hogy te hogy viszonyulsz ehhez, de én szeretem őt, és nem akarom, hogy emiatt máshogy nézz rá, vagy rám.
- Oh, Harry. Sosem tudnék rátok máshogy nézni, hisz szeretlek titeket. És nagyon örülök a boldogságotoknak, bár be kell vallanom, kicsit meglepett. De ha ti együtt vagytok boldogok, akkor én is az vagyok. Köszönöm, hogy elmondtátok nekem - törli le a könnyeit, majd átül hozzánk és szorosan megölel.
Hihetetlenül jó érzés, hogy ennyire támogató és megértő. Megkönnyebbülve szorítjuk magunkhoz, majd elhúzódva megsimogatja mindkettőnk arcát.
- Büszke vagyok rátok, hogy fel meritek vállalni magatokat, és köszönöm, hogy biztatok bennem annyira, hogy elmondjátok.
- És nem haragszol rám Anne? - fordulok felé.
- Ugyan miért tenném?
- Nem is tudom, talán attól féltem, hogy úgy érzed majd, hogy becsaptalak, esetleg hazudtam. Hisz csak a fiadról van szó.
- Ne butáskodj Louis - fogja meg a kezem. - Sosem tudnék ilyesmit gondolni rólad. Úgy szeretlek, mintha a saját fiam lennél, és tudom, hogy sosem ártanál semmivel Harry-nek és nekem se.
- Köszönöm - ölelem meg ismét, könnyes szemekkel.
Még egy kicsit beszélgetünk, aztán úgy döntünk, hogy felmegyünk Harry szobájába, mielőtt átmennénk hozzánk. Felérve azonnal bezárja mögöttünk az ajtót, majd az ajtónak szorítva az ajkaimnak esik. Belemarkolok a hajába, miközben ő csípőmbe kapaszkodik. Testünk teljesen egymásnak szorul, semmi hely nem marad köztünk, de én nyögve eltolom kissé magamtól.
- Anyukád lent van - mondom neki lihegve.
- Igazad van - támasztja homlokát az enyémnek. - De akkor is nagyon meg akartam már ezt tenni.
- Tudom, én is így vagyok vele - nyomok a szájára egy apró csókot, majd kikerülve leülök az ágyára.
- Beszélgessünk akkor? - húzza fel a szemöldökét, ahogy mellém telepedik.
- Jó ötlet. Mi lesz azután, hogy elmondtuk anyának?
- Hogy érted? - húz hátra az ágyon, hogy a hátunkat neki tudjuk támasztani a falnak.
- Tudja valaki, hogy meleg vagy? Mármint rajtunk kívül?
- Nem - rázza meg a fejét. - Őszintén szólva ma reggelig egyedül csak Jason tudta. Anya is csak most tudta meg, eddig nem mertem elmondani.
- Hm, így már érthető az amit lent mondtál - nézek rá. - Viszont én is így vagyok vele, vagyis nekem se tudja még anya. Úgy voltam vele, hogy felesleges elmondanom neki, ha úgysem fogok összejönni senkivel, mert te nem érzel úgy irántam. De mint kiderült, tévedtem.
- Igen, mindketten tévedtünk - nevet velem együtt.
- Akkor? Ezután nyíltan felvállaljuk? - pillantok rá kérdőn.
- Nem is tudom. Lehet nem kéne még. De nem azért mert szégyellném, vagy valami ilyesmi - néz rám megijedve. - Azért, mert már csak egy hónap van a suliból, és nem tudjuk, hogy hogyan reagálnának rá. Ha viszont nem tudják meg, akkor nyugodtan lehetünk és ott lesz az egész nyár nekünk, aztán majd megtudják szeptemberben, ha elkezdődött a suli ismét.
- Logikusan hangzik - bólintok. - Semmi kedvem homofób megjegyzéseket hallgatni egész nap. Akik számítanak tudják az igazat, és csak ez a lényeg.
- Örülök, hogy te is így gondolod. Viszont nem gondolod, hogy már valakinek feltűnt? Úgy értem, ma nem törődtünk azzal, hogy ki lát minket.
- Nem hiszem, akkor már hallottunk volna vissza valamit. Innentől kezdve, pedig óvatosabbak leszünk.
Közelebb hajol, és a tarkómnál fogva magához egy édes csókra.

Fél óra múlva úgy döntünk, hogy ideje indulni és anyával is közölni a nagy hírt. Elköszönök Anne-től, majd mire észbe kapnék, már az ajtónk előtt is állunk.
- Anya! Megjöttünk! - kiáltom el magam.
- A szobámban vagyok - érkezik meg a  halk válasz, ugyanis utálja, ha kiabál valaki.
Besétálok a szobájába, nyomomban Harry-vel, akit amint észrevesz, azonnal megöleli.
- Hogy hogy te is jöttél? Nem mintha nem örülnék neked, csak ilyenkor nem szoktál átjárni. - néz rá kedvesen.
- Igen, viszont most úgy adódott, hogy jöttem.
- Örülök neki, ahogy annak is, hogy sikerült rendezni a viszonyotokat. Mert gondolom sikerült, ha most itt vagy.
- Igen anya, sőt még jobban is, mint számítottunk rá - mosolygok.
- Ezt hogy érted? - ráncolja a szemöldökét.
- A helyzet az, hogy meleg vagyok - kezdek bele sóhajtva. - És szerelmes Harry-be, mint ahogy ő is belém. Szóval együtt vagyunk. Sok bonyodalommal és fejfájással járt, mire végre kiderült, hogy hogyan is állunk egymással pontosan, de ez a helyzet. Ezért volt ez az egész.
- Én...nem is tudom mit mondjak - néz ránk meglepetten. - Borzalmas anya vagyok!
Azzal nagy lendülettel az ágyra ül, és a kezébe temeti az arcát.
- Mégis miről beszélsz? - nézek tanácstalanul Harry-re, hátha ő érti, de csak megrázza a fejét. Leguggolok elé, és megpróbálom lefejteni a kezét.
- Tudnom kellett volna, észre kellett volna vennem. Akkor talán segíthettem volna. És amikor elküldtél mondva, hogy nincs baj, erősködnöm kellett volna. Úgy sajnálom.
- Anya, te teljesen hülyeségeket beszélsz, már ne is haragudj! - ölelem magamhoz. -  Te nem tehetsz semmiről, nem is értem, hogy hogy fordulhat meg ilyesmi az eszedben. Én nem mondtam el neked az igazat, és az elmúlt napok szenvedésit csak magamnak köszönhetem.
- De egy anyának az a dolga, hogy segítsen a gyerekének, de én nem tettem. Nem vettem észre, pedig kellett volna.
- Jay, ugye tudod, hogy amit most mondasz, az teljen képtelenség? - guggol le elé Harry, hogy ő is nyugtatni próbálja.
- És én még attól féltem, hogy nem fog tetszeni a tény, hogy meleg vagyok - próbálok viccelődni, hátha segít.
- Ne viccelj Louis, ez egyáltalán nem számít nekem - néz rám anya immár valamennyire megnyugodva.
- Akkor jó. Szóval foglalkozhatunk azzal a ténnyel, hogy végre nem vagyok szingli? - nézek rá kérdőn.
- Valóban, még nem is gratuláltam nektek - azzal félig sírva, félig nevetve megölel engem, majd Harry-t is. - Szóval elmesélitek, hogy hogyan jöttetek össze?

Egy óra múlva szerencsére teljesen megnyugodott és egy-két részen még jót is nevetett, legnagyobb örömömre. Váratlanul ért a kiborulása, fogalmam sem volt, hogy egész idő alatt magát hibáztatta, amiért én nem tudtam dűlőre jutni Harry-vel. De mostmár minden rendben van és csak ez számít. Ahogy Anne, úgy ő is furcsállta, hogy nem tűnt fel neki, hogy hogyan is érzünk egymás iránt, de igazán nem lehet őket hibáztatni ezért, hiszen elég jól elrejtettük az érzéseiket az elmúlt hónapok alatt. Azonban többé már nem kell, innentől kezdve akkor fogom meg a kezét, akkor csókolom meg, amikor csak kedvem tarja. Nincs több titkolózás. Leszámítva persze a sulit, de az csak egy hónap és utánna már szabadok lehetünk. Csak ő és én.
Ahogy a szemébe nézek a bejárati ajtónk előtt állva, elfog a végtelen szeretet érzése. Közelebb húzom magamhoz, és lágyan megcsókolom, miközben a hajába túrok. Homlokomat az övének támasztom, majd csak állunk a csillagok alatt, és kiélvezzük, hogy még ha csak egy rövid pillanatra is, de miénk a világ.